A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Kivonat az M3 autópálya nyomvonalán feltárt régészeti leletek kiállítási katalógusából

fakadt, hogy még a rangos harcosokkal is csak ritkán temették el fegyvereiket. (Talán a halott visszajáró lelkétől tartottak, amely fegyvere birtokában még ártalmasabb lehet az élőkre.) Egyes sírokban a sírrablások ellenére is megfigyelhettük az egykori viselet néhány elemét. A 49. számú sírba temetett kisgyermek mindkét karján bronzhuzalból készült karperecet viselt, a karperecek mellett pedig egy-egy kör alakot formáló gyöngysor feküdt. Valószínűleg széles ujjú inget viselt, ezeket fogták össze a karkötők, s az ingujjak végére varrták rá a gyöngysorokat. Az 56. sírban nyugvó férfi övét négyszögletes bronzcsat fogta össze, az övére erősítve hordta csontnyelű kését, valamint a tűzkészségét tartalmazó tarsolyát. Az övhöz tartozó bronz- vagy vas­csatokat más temetkezésekben is megfigyeltük. A bőröveket akkoriban még nem díszítették fém­veretekkel. Az 54. sírban a sírrablók érintetlenül hagyták a közepén zománccal díszített küllős ko­rongfibulát. A szerves anyag elenyészett ugyan a sírokban, csupán a fa elkorhadt maradványait észlelhet­tük. Az egyik temetkezésben éppen ezek alapján tételezhető fel, hogy az elhunyt mellé nem csu­pán cserépedényeket helyeztek a sírba, hanem egy facsészét is. A keleti nomádok háztartásában a fa- és bőredények sokkal gyakoribbak voltak, mint agyagból égetett, törékeny társaik. Az általában szétdúlt sírokban lelt csontok embertani vizsgálata előtt nem ítélhető meg az el­temetettek nemi összetétele. Az viszont meglepő, hogy mindössze két gyermeksírt találtunk. El­képzelhető, hogy a kicsiny gyermekeket külön temetőbe hantolták el, de az is feltehető, hogy a jóval sekélyebbre ásott gyermeksírokat a dombtetőhöz közeli területen a későbbi talajműveléssel semmisítették meg. A temető használatának idejére vonatkozóan igen fontos a sírokban lelt négy római érem: Nero (64-68), Faustina Junior (147-176), Crispina (180-183) pénze és egy pontosan nem megha­tározható II. századi dénár. E pénzek tehát a II. század második felére keltezik e temetőrész hasz­nálatát. Bár a szarmata sírokban talált római pénzek keltező értékét nem becsülhetjük túlságosan nagyra, mivel azok gyakran kibocsátásukat követően csak hosszú idő eleteitével kerültek a földbe, ebben az esetben a leletanyag kora sem szól ellene e keltezésnek. Az előkerült fibulák, edények és a kard összehasonlító időrendje alapján a feltárt sírokat a II. század második felében, s a III. szá­zad elején áshatta az errefelé lakó szarmata közösség. A temető viszonylag hosszú ideig való használatát igazolja, hogy egy esetben az újabb sírt részben egy régebbire ásták rá, amikor annak sírdombja már annyira lesüppedt, hogy nem volt észlelhető. Az 1994-ben feltárt 21 sír csupán töredéke lehet egy nagyobb kiterjedésű szarmata temetőnek, amelynek északi szakaszát kutathattuk át az autópálya nyomvonalán. A Csárdadomb dél felé nyúló kiemelkedésén a körárkos (halmos) sírok sora tovább folytatódik. E dombtól keletre, a ter­vezett autópálya mentén emelkedő dombon a magnetométeres talajvizsgálat több, mint két tucat körárok helyét rögzítette, amelyek feltárására ebben az évben kerül sor. Egyelőre nem világos, hogy ugyanaz a szarmata közösség temette-e el ott is az elhunytjait, az kétségtelen csupán, hogy igen jelentős létszámú településük lehetett a közelben. Erre utal a fentieken kívül az is, hogy az innen délre lévő Temetőhegyen újabb szarmata temető sírjait tártuk fel a honfoglalás kori temet­kezőhely ásatása alkalmával. Ez utóbbi és a csárdadombi temető közti területen pedig nagy kiter­jedésű szarmata település nyomára bukkantunk. Joggal feltehető, hogy itt élhetett az a közösség, amely elhunytjait a közeli dombokon helyezte örök nyugvóra. A keletről jött nomád szarmaták itt már jórészt felhagytak korábbi életmódjukkal, nem váltogatták téli és nyári szállásaikat, hanem állandó, helyhez kötött földműves falvakban éltek. 184

Next

/
Thumbnails
Contents