A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Kivonat az M3 autópálya nyomvonalán feltárt régészeti leletek kiállítási katalógusából

redékekből 30 többé-kevésbé ép edényt lehetett rekonstruálni. Az egymás alatt ismétlődő leletegyütteseket 30-40 cm-es steril agyagréteg választotta el, s magát a hengeres gödröt 3 m mélységig, a talajvíz megjelenéséig tudtuk követni. Az edények társaságában néhány égett állatcsont is előkerült. Mindebből arra a következtetésre jutottunk, hogy a bemutatott objektum áldozógödör lehetett. Benne több alkalommal áldozati céllal edényeket helyeztek el, ezt a rituális tevékenységet ugyanakkor egyéb események kísérhették, például tűzgyújtás, állatok részeinek elégetése vagy megsütésük utáni elfogyasztása. Ezek a sajátos szabályokat tükröző, különös cselekmények a gödrön kívül, valahol a közelben történhettek. Legvalószínűbb áldozati torra gondolnunk, amelynek maradványait az edényekkel együtt egy különleges funkciójú gödörbe „temették". Az sem lehet véletlen, hogy az említett gödör formailag a kutakhoz kapcsolódik, esetleg eredetileg valóban kútként is használták, s csak másodlagosan vált a szertartások helyévé. A lényeg azonban a kúttal, a vízzel (talán éppen az ivóvízzel) való formális összefüggés, amely mögött vélhetően tartalmi összefonódás is rejlik. A körvonalazott gondolatmenetet alátámasztani látszik az M3-as autópálya nyomvonalán megfigyelt néhány újabb jelenség. így Polgár-Csőszhalom-dülő lelőhelyen a késői neolitikumból, továbbá éppen a polgár-kengyel-közi leletmentésen rézkori környezetből ismerünk olyan kutakat, amelyek határozottan áldozati célt szolgáltak. Azt mondhatjuk tehát, hogy az újkőkortól a rézkoron át a bronzkorig követhető nyomon a vízzel, kúttal kapcsolatba hozható szakrális tevékenységek sorozata Északkelet-Magyarországon. Emögött nyilvánvalóan az őskori „vallásos" gyakorlat és mitologikus elképzelések korábban nem sejtett szférái körvonalazódnak. Tulajdonképpen ez az új régészeti-történeti jelenség nem is lehet olyan meglepő, ha az Alföld jégkor végi környezeti adottságaiból indulunk ki. Akkor ugyanis a síkvidéki területek nagy része állandóan vagy szezonálisan vízzel volt fedett, s ráadásul a korabeli áradások évente legalább kétszer drámai eseményeket hozhattak az őskori települések lakóira. Mindemellett a csekély mélységű (50-60 cm), nagy vízfelületek egyes időszakokban telítődhettek szerves anyaggal, s ezért az év nagy részében alkalmatlanok voltak ivás céljára. Csak ezzel a sajátos vízrajzi körülménnyel magyarázható, hogy az őskor különböző szakaszaiban a lakosság óriási energiabefektetéssel kutakat ásott a szűrt talajvíz elérésére. Ez nyilvánvalóan erős gondolati függést fejleszthetett ki az őskori népességben a külső fizikai környezet e speciális elemei (víz, kút) iránt. Következésképp nem meglepő, ha a kút, víz egyre fontosabb szerepet kezdett játszani a szakrális elképzelésekben, s e kiszámíthatalannak tűnő momentumok lassan a rítusok egyik meghatározó részévé váltak. Talán térben és időben távoli párhuzamnak tűnik, de valami hasonló figyelhető meg az őskorban Észak- és Nyugat-Európában a különböző lefolyástalan tavak és mocsarak vidékén. Ezek is misztikus erővel hatottak az ottani kultúrák népességére, hiszen fizikai környezetük - néha végzetes erőként megnyilvánuló - alapvető tényezői voltak. Logikus tehát, hogy a kultikus cselekmények súlypontja is ezekkel fonódik össze, ilyen gondolati alapon magyarázhatók az emberi mocsáráldozatok, vagy a tavakba süllyesztett fegyveregyüttesek és egyéb kultikus tárgyak (pl. kultuszkocsik) jelensége. A polgár-kengyel-közi település kora bronzkori objektumai és a bennük talált leletegyüttesek egységes képet mutatnak. A kétfülű amforák és egyfúlű korsók kettős kónikus testüek és igen gyakran mélyen kivésett, mésszel inkrusztált díszítés látható rajtuk. A különböző fazékváltozatokon sűrűn fordul elő a szabálytalan seprű-bevagdalással durvított külső felület, illetve a plasztikus bordák alkalmazása. Az egyéb stiláris sajátosságok határozottan utalnak a Nyírség-műveltségre, amely anyagi kultúrájában késő Vucedol-hagyományokat visz tovább. A Nyírség-kultúra ugyanakkor a korai bronzkorban kialakuló teli-kultúrák, egészen pontosan a hatvani és az ottományi kultúrák genetikus alapját, kronológiai előzményét képezi. Relatív időrendi helyzetét nagyjából a 174