A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Gyászlepkénél (Euvanessa antiopa) eddig ez nem volt ismert az eddigi irodalmi adatok szerint. Ökológiájában gyakran nagy rókalepkét szokták hasonlítani a gyászlepkéhez, hiszen egyikük sem kedveli és nem él a teljesen zárt magas erdőkben. Petézésnél a nőstény előnyben részesíti a széles erdei utak mentén található fűzbokrokat, vagy a magános napsütötte erdőszéli nyírfákat. Elsődleges és legfontosabb tápnövénye a kecskefűz (Salix caprea), mely a Sambuco-Salicion társulásokban található. Élőhelye szorosan egyik társu• láshoz sem kapcsolódik. A lepke táplálkozása áttelelés előtt és utána is különböző, sokrétű. Virágokat csak igen ritkán látogat. Az áttelelt imágók előszeretettel nyalakodnak fűzfélék barkáin (Salix cinerea, Salix caprea, Salix alba). Az erdőszéli virágzó kökénycserjén (Prunus spinosa) szívesen szívogatnak a tavaszi időszakban, vagy sebeken kiszivárgó fanedveket keresnek fel szívesen. Nagy rókalepke (Nymphalis polychloros) Európa több országában vöröskönyves védett faj lett, az egykor nagy tömegben előforduló és alkalmanként kártevőként is jelentkező tarkalepkénk (Gozmány L., 1965). Euroszibériai faunaelemhez tartozik. Élőhelye szorosan kötődik az erdei biotóphoz vagy azzal határos területekhez. Országosan szinte mindenütt felbukkan, de évről évre ritkábban látható. Azon érdekes lepkékhez tartoznak, melyek egész évben előfordulnak, leszámítva azt az alig két hónapot amikor pete, hernyó, báb állapotban fejlődnek. A jelenlétük nem mindig esik egybe a természetben megfigyelhető aktív mozgásukkal, mivel életmenetükben egyedülállóan, több mint 8 hónapot töltenek el alvással. Ezt a tényt öt éven át sikerült nyomon követnem, természetes biotópjában és laboratóriumi körülmények között igazolnom. Ez lepkeélet szempontjából igen sok idő, ha azt figyelembe vesszük, hogy a legtöbb faj 1-2 hétig él csak. Sikerült egész fejlődési ciklusát megfigyelnem egészen az imágóvá válásig. Az áttelelő példányok már március közepén, korai kitavaszodás esetén - mint 1990-ben már február 23-án elhagytak az áttelelő helyüket. Ekkor a több hónapos pihenő után igen aktívan vesznek magukhoz folyadékot, mivel szervezetük víztartalma erősen megcsappant. Előszeretettel szívogatnak a nyírfák, juharfák törzsén, ágain keletkező sérülések, sebek, cukordús nedveiből. Ez az ún. érési táplálkozás, hiszen a nőstények és hímek ivarsejttermeléséhez igen sok energia és vitamin, ásványi anyag szükséges. Ebben az időszakban a fűzfák barkáit, virágzó cserjéket pl. orgonát is előszeretettel látogatják nektárszerzés céljából. Nyár elején június végén, július elején virágokon nem figyelhetők meg, ekkor a talajon szívogatnak, ásványi sókat és vizet vesznek fel, de állati eredetű ürülékeken vagy útmenti területeken a járművek által elütött tetemeken szívogatva is megfigyelhetők. Ezen aktív szakasz, mely 2-3 hétnél nem tart tovább, kora nyári időszakra datálható. Szívesen sütkéreznek az erdei utakon, nyíltabb tisztásokon, ahol több példány is összeverődhet. Ezen példányok virágokat nem látogatnak, viszont erjedő nyárfanedven szívesen nyalakodnak. Ekkor már gyakran felbukkannak emberi települések környékén, ahol pincékbe, fészerekbe berepülve keresik a több mint 8 hónapig tartó pihenőhelyüket. Ilyen hosszú időszakot csak jól kiválasztott, biztonságos helyen tudják épségben átvészelni. Ezek a példányok jelentik ugyanis az újabb generációt, mivel tavasszal párzás és peterakás után még május hónap közepéig rajzanak. Az átnyaralást és áttelelést biztosító hely iránti elsődleges szempont az, hogy sötét, esetleg félhomályos legyen, hűvös, lehetőleg 60% relatív páratartalmú, zavartalan nyugalmat biztosítson. Pihenésük során szárnyukat fejük felett összecsukva a csápokat is ide rejtve valamilyen szárnyfonákjukhoz hasonló színezetű aljzatra telepednek rá. Ez lehet be4K