A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Várhelyi Ilona: Egy életmű mozaikjai. Beszélgetés Niklai Ádám munkásságáról

M. É. Elzász-Lotaringiából származik a családja. K. T. Nos, Garai Gábor édesapja Marconnay Tibor, franciául ez „markóné". Amikor a koalíciós idők eljöttek, tulajdonképpen a nagy vagyon elúszott. Marconnay Tibor, akit mi ismertünk, ő is itt élt, akkor kapott 140 hold földet. Költő volt. Elhagyta osztályát, hátat fordított a Ruprechteknek, és felvette az édesanyja nevét Marconnay néven. Ez volt aztán Gábornak a rettenetes nagy csapdája, tudniillik így anyja révén kulákká lett. Kulákká lett Garai Gábor. Rendkívül nagy önfegyelemmel viselte ezt a bélyeget a homlokán, amint Ádám is viselte ezt a rejtett bélyeget. 1956. a nagy fordulat ideje. Garai Gábor belépett a pártba és szívesen fogadta az MSZMP. Párttag lett. És tulajdonképpen... M. É. És a kérdés további része már nem is kérdéses. K. T. Szerintem Ádám volt olyan költő, mint Garai Gábor, csak elkésett. Öt évet késett el Ádám, nem jelent meg a Tűztánc-ban. Tetszik tudni, hogy mit jelentett akkor megjelenni egy antológiában? Azt, hogy ez már a miénk. Nem jelent meg a Tiszta szigorúság-ban sem 1963-ban, amely a címét Garabi Gábor verséről kapta. A Tűztánc is. K. E. Ez volt a szerencséje. K. T. Miért maradhatott le Ádám? Azért, mert vidéken élő... M. E. Egyetlen Szép versek antológiában sincs benne. K. T. Ez az! Szóval ez a késettség az oka, hogy őt nem vette be már a forradalom utáni rendszer sem, nem vette be a két-három antológia, meg Szép versek, meg stb., ez az ő költői egzisztenciája, ezt ébresztjük mi most. Visszaadni neki azt, ami az övé. Sajnos borzasztó időket élünk, ami a verskultúrát, az irodalmat illeti. Bocsánat, ez a lényege a mondanivalómnak, Ádám nem volt hajlandó ezt megtenni, hogy a forradalom után is... M. É. ...belépjen a pártba. Nem lépett be! K. T. Nem volt hajlandó, ez tény, viszont Gábor felégetett maga után mindent, az ő édesapja tulajdonképen egy vándorpoéta volt, akit mi tartottunk el, hozta hozzám a szonetteket és én adtam neki télire fütenivalót. Ez volt! Megkérdeztem egyszer: „Tibor! Kérlek szépen, nem segít téged a fiad, Gábor?" Azt mondja: „Hát nézzed, Gáborék most vettek egy új lakást, hát azt be kell rendezni." Ez egy tipikus arisztokrata válasz volt. B. J. Én ennél sokkal mélyebb költészeti, ars poeticái ellentmondásokat, vagy feszültségeket látok. Niklai Ádám számára a vers egyenértékű volt az élettel. Ő maga írta: „ Meghalni kell, vagy verset írni!" Nincsen más alternatíva, és ez az alapállás határozta őt meg. A költészetében én három síkot tudok megkülönböztetni, a megkülönböztetés részben időbeli, de nem egészen. Az első, amelynek legreprezentánsabb példája talán az Éveim éneke, amelyben megpróbál közösséget vállalni a korral. Ez az azonosság vállalás, ez az új világgal való egyesülési szándék, ez nagyon nemesen munkált benne, de nagyon hamar kiábrándult ebből. Nem maradt számára más, mint a kisemberekkel való közösségvállalás, azokkal, akiknek „nincsen bérletük, nincsen meghívójegyük". Tessék az asszonyokról írott versére gondolni! Ezzel párhuzamosan kialakult a költészetében egy második sík. Ez a második sík pedig a düh, a dac, a keserűség, a fájdalom, az irónia, a szembe456