A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: A sírhant mint motívum Kölcsey lírájában

érdemek vagy vétkek nem a mennyország és pokol lokalizálható „intézményeiben" egyenlítődnek ki a pontosan kimért jutalmazás és büntetés által, hanem az igazság és szabadság egyetemes világrendjében minden a megfelelő helyre kerül. Kölcsey nyelvi anyagában nem találunk semmi kegyességet, keresztény klisét. Ám a halál gyakori tapasztalata nem is teszi érzéketlenné a költőt az elmúlás ténye, a „gyors enyészet"

24 iránt. A transzcendens szemlélet mellett találunk példát az elmúlás realisztikus ábrázolására is. Anyag és szellem egységbe simulva adja át magát az anyaföldnek. S mivel a legköltőibb sorok következnek, hadd álljanak ezek dolgozatom befejezéseként Kölcsey örömére a csekei temető képét is idézve. íme, a Földhez c. vers a porból vétettségünk és porrá válásunk a Halotti Beszédre és a Bibliára rímelő, materiális és mégis emelkedett gondolata: Szent kebeledből Fesle ki hajdan Az emberi nem, S szent kebeledbe Tér meg ismétlen A napok szálltával, Föld, hűv anyánk! Délceg gyermekedet Várod öleddel És kebeledben Nyugtatod őt, Lenge fiivekből Szőve reája Hűs fedelet. Az ilyen sírhanthoz pedig nem illik a kultusz.

25 24 Kívánság (1810) 25 A versszövegeket Kölcsey Ferenc Összes Müvei I. Szerk.: Szander József, Szépirodalmi Kiadó (1960) alapján idéztem. 445