A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: A sírhant mint motívum Kölcsey lírájában

A költői lét kellemetesebb, evilági kellékei természetesen a síron túlra is elkísérik az arra érdemes dalnokot, ahogy A költő c. versben fogalmazza meg vágyát: Imádott tárgyak ellenébe Röpülnek-e egykor szárnyaim? Vagy tán a sírdomb hűs éjébe Megszűnnek édes álmaim? Sors vígan dőlök kebeledre, Ha vég óráid intenek; Engedd csak, hogy sötét helyedre Szép álmaim kisérjenek. Fenyőktől bús lakod homálya, Miként Auróra, felderűi; S reám viruló rózsapálya Mosolyg vad pusztáid közül. Az élet múlandóságában tehát csak a realitások, a negatívumok enyésznek el, az álmok, vágyak túlélik a halált. Mintha áttételesen azt hallanánk, hogy a lélek élete a földön csupán az álmokban és vágyakban villan föl illúzióként, valósággá az enyészeten túli életben „testesül" az öröklétű szellemben. Ennél a versnél már említést kell tenni a síron túli vágyak belső összetettségéről. Az életben leginkább nélkülözni kényszerült szerelem beteljesítője is a sír; a Kívánságban, Az Arcosban, a Vilma emlékkönyvében, vagy pl. a Talányokban ekképpen: „Arany szerelem várt boltom ajtajánál". Néha a szabadság vágyának realizálódását látjuk a síron túl, mint a Rákosban (1821/- „Ki halni tud, nincs járom erős nyakán", vagy a Doboziban (1821): „S annak, ki elhull mint vitéz, / Rabláncot nem fűz semmi kéz". Ez a síron túli szabadság a mentesség, a törvényen kívüliség állapota, valódi fölülemelkedés a méltatlan, igazságtalan és hálátlan világon. Ebben a szabadságban is el van rejtve a költő elvágyódása a kötelmek által behatárolt világból, de a kárpótlás mozzanata is felsejlik benne. Máskor a szabadság földi sérelme is személyes veszteség Kölcsey számára. A Szép Erdély c. versben a nemzeti gyászt egyéni részvét kíséri: lm elhagyott hazádon Pusztúlat átka leng; Erdély ledőlt, s fölötte Fiad keserve zeng. A szabadság túlvilági képzete már érintkezik a másik csoport képzeteivel, amelyek a közös nemzeti ügyekért hozott áldozatának értelmét adják meg a síron túl. A Rádaynak sírján c. epigrammában, a Fejedelmünk haj (Rákóczi hajh)

x% (1817) c. versben, vagy a Rákos nimfájához (1814) soraiban pl. így: „Titkon borong a génius /A néma hantfölett, / Hol lángoló szív s honszereim / Váltottak életet. /.../S ledőlt országok hamvain / Egy szép hon támad fel, / Mely lelket tölt, mely szívet ráz / Neve zengésivel. " 443