A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Hogyan és mivégre olvashatjuk ma Nagy Lászlót?

tem újra enyém, / ágasbogas gímként, karácsonyian, / megindul hozzád az ének." (Ajándék) A személyességgel szembeni szerepdominancia megszűnése egy új világtapasztalás lehetőségét nyitja meg. Az „élet s halál határá"-n (Tájkép magammal) álló, az embert csak az egyetemes emberi értékekhez mérő, egy nagy elbeszélés mindent elrendező hitét valló eddigi világértéssel szemben annak a belátása merül föl, hogy „világom egy violamag", s a személyesség élménye is lehet eposzi rangú költői tárgy (Arany úr, az Őszikék meg én). Ha például a Szinbádban a mértéktartás még az igénytelenség szinonimája, most az ember számára adott lehetőség. Megrendül az addigi költői szerepben való bizonyosság, s ezzel együtt a művészet társadalmi-emberi szerepének és lehetőségének korábbi értelmezése, ahogy erről az Ady Endre andezitből c. versének következő, a tízparancsolatra való utalás (bálványimádás, 2Móz 210, 1-17) révén kétértelmű sora is tanúskodik: „faragjunk magunknak istent, aki nem hagy cserbe soha". Az utalás által nyitott kettősséget a vers végére feloldja a közösségért való művészi küzdelem heroikus vállalása, hisz a közösség veszélyeztetettségének tudata egyetlen művészi magatartást mutathat érvényesnek, amely a végzettel való szembefordulásban, a közösségért való szenvedésben találja meg értelmét, érvényességét. E művészi küzdelem egyetemességét eleve garantáló metafizikai értékek hiányának a felismerése („üres az égbolt") egyszerűen eltűnik a küzdelem vállalásában. S a metafizikai remények hiánya, s Ady sarokba csapott Bibliája kikényszerítette létkérdés egy másik, közösségiszociális síkon kap választ ill. csúszik át az utópia, a remény világába. De ez sem feledtetheti, hogy a „gúnyos idő"-vel szembeforduló művészi teremtő gesztus csak bálvány-teremtés, bálványimádás, s a bálvány nem helyettesítheti a valódi ontológiai értékcentrumot, legfeljebb csak utalhat ennek hiányára és szükségességére. A Vértanú arabs kanca és a Galambleves c. versek pedig arról is tanúskodnak, hogy a szociális szereptől megszabadult lírai személyiség alapvetően másképp látja az ember viszonyát az értékek világához. A korábbi versekben az etikai értékek nem egyszerűen az emberrel szemben támasztott követelmények, amennyiben felszólítanak annak követésére, annak jegyében való cselekvésre, hanem az emberi világon kívül állnak. Nagy László verseiben az emberi világ, az emberi cselekedetek természetes, eleve adott sajátossága az értékhiány. Hogy az értékvilágból részesülhessen az ember, ahhoz meg kell feszülnie. A lírai hős ezekért az értékekért való megfeszülésre szólítja fel a befogadót, de csak „a szinbádi láng" és „a kriptáig lehűlő fokozatok" között lehetett választani. E választás által vált maga a lírai hős is ezen értékek letéteményesévé, sőt egyszemélyes képviselőjévé. A Vértanú arabs kanca egyik legfőbb újdonsága e tekintetben, hogy a lírai személyiség mindennapi ember, ahogyan a magatartását meghatározó érték, ill. a szőlőkapások bűne is emberi. A lírai hőst apjához való viszonya egyszerre mutatja kívülállónak, megítélőnek, s egyszerre az emberi viszonyokon belül állónak. Az ítélet nem valamely egyetemes, az emberi világ felett álló érték jegyében történik, hanem egy másik, noha még gyermek, ember szemével, akinek rá kellett ébrednie arra, hogy a bűn is az emberi esendőség következménye, az emberre szabott sors része. A vezeklő vonulásnak a lírai szubjektum is részese, ítélete az emberi sors vállalásában, az emberi esendőség belátásában veszti el feltétlenségét. Olvasatomban a Galambleves is ezért tűnik olyan fontosnak. A verset e költészetben szinte teljesen új, tárgyias beszédmód jellemzi, ahogy erre Tandori Dezső is felhívta a figyelmet.

60 A lírai személyiség csak rögzíti a látványt ill. a látomást, a közvetlen ítéletalkotástól távol tartja magát. A fentiek vonatkozásában e vers legfontosabb tanulsága talán, hogy az érték nem az emberi cselekedetek fölött áll, hanem immanensnek, az emberi világhoz belülről odatartozónak mutatkozik. A bűn nem tagadja, hanem inkább feltételezi az értékek meglétét. Az etikai érték jelenvalóságának groteszk, már-már abszurd látomása minden zökkenő nélkül illeszkedik be a mindennapi történésbe. Az értékeket tehát nem kívülről kell bevinni az emberi valóságba, ahogy a korábbi szerepértelmezés sugallta, mert az emberi cselekedetek eleve feltételezik az értékvilágot. Ebben a világértelmezésben az emberre, sőt a 60 Tandori Dezső: „Tisztának a tisztát őrizzük meg, oltalmazzuk az időben, ámen." Új írás, 1975. 8. 96. 433