A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Nemzedékszámát tekintve évente két nemzedéke van. Az első nemzedék június-júliusban repül, ezek kicsit világosabbak, a második nemzedék augusztustól egészen október végéig repül, ezek a példányok telelnek át. A telet csak a jó kondíciójú, kellően felkészült egyedek képesek átvészelni, ezért őszi hónapokban koncentrált szénhidrátforrásokat keresnek fel, ilyenek a nagyobb cukortartalmú termesztett és vadgyümölcsök. Szilva, körte, alma, megrepedt szőlőszemek, kiborított törköly egyaránt fontos táplálékforrást jelentenek számukra. Alkalmanként virágokon is láthatók, amint szívogatnak. Hegyvidéki területeken egy nemzedéke fejlődik ki, az ott lévő populációk már gyakorta augusztusban felkeresik az áttelelésre alkalmas helyeket. Hernyója soktápnövényű. A csalán, szilfa, fűzfa, komló valamint a termesztett fekete és pirosribizli és az egres egyaránt tápláléka lehet a hernyójának. Kártételről azonban szó sem eshet, mivel igen szórványosan fordul elő, bábjait gyakorta fürkészek parazitálják. Hernyója jellegzetesen áltüskés, bizarr formájú, hátán fehéres folttal madárürülékre nagyon hasonlít. A lepkék párzása és peterakása tavasszal történik, petéit egyesével rakja a tápnövényére. Májusban, illetve a második nemzedék júliusban és augusztusban. A peték két hét alatt kelnek ki, a hernyók teljes kifejlődéséhez hat hét szükséges. Bábjuk jellegzetesen fejjel lefelé lóg a tápnövény szárán, két hét alatt fejlődnek ki a lepkék a bábból. Ezt a kecses tarkalepkét, mely nevét a hátsó szárnynak a fonákán lévő fehér C-betűről kapta, tél végétől egészen késő őszig láthatjuk a Nagyerdőn és annak szomszédos területein. Egyenlőre egyedszámának alakulását tekintve nem veszélyeztetett faj, viszont intő jel, hogy a fejlettebb gazdaságú ipari országokban helyenként az utóbbi években igen megritkult, sőt egyes területeken eltűnt. Elsősorban élőhelyét kell megőrizni, a bokros-cserjés erdőszéli területeket, ahol ez a faj előszeretettel tartózkodik. Erdőtelepítésnél a változatos faállományú terveket kell előnybe részesíteni, ahol vadontermő gyümölcsfák is helyet kapnak. A manapság sok helyen elharapózott cserje és bozótirtásokat be kell szüntetni. Vadászati céllal az aljnövényzetet kiirtják az ún úgynevezett feltisztítású munkálatok során, ezzel több védett lepke biotópját teszik tönkre és az oly fontos mikroklimatikus viszonyokat kedvezőtlenül befolyásolják. Közönséges gyöngyházlepke (Issoria lathonia) A debreceni Nagyerdő egyik leggyakoribb, nagy tűrőképességgel bíró, jól alkalmazkodó vándorlepkéje. Igen mozgékony, kitűnően és tartósan repülni tudó állat. Élőhelyéhez tartozik a száraz füvespuszta, a sovány homoki gyep. a virággazdag törmelékes lejtők, rézsűk, ahol kellő nektárforrásra lelhet. Expanzív tulajdonságát bizonyítja, hogy az Alföld kultúrbiotópjából sem hiányzik, ahol útmenti száraz gyepfoltokban, gyepsávokban fordul elő. Évente több hullámban DélEurópából észak felé vándorolva hozza létre újabb utódait, melynek az ott élő populációkkal kapcsolatba lépve felfrissítik génkészleteiket. A hazai gyöngyházlepkék közül ennél a fajnál a legfeltűnőbb a hátsó szárnyak fonákán lévő ezüstös gyöngyházfényű foltok csoportja. Tavaszi nemzedéke feltűnően kicsi (35-40 mm), sötétebb rajzolatú, markánsabb szárnytövi színezetű mint a jóval nagyobb (42-55 mm) nagyságú világosabb, sárgásabb nyári, illetve őszi nemzedék. A meglehetősen picsi petéit melyek kúp alakúak, oldalfaluk szabálytalanul bordázott, halványsárga színezetűek, egyesével helyezi a nőstény az ibolyafélék (Violaceae) levelének fonákára. Áltüskés hernyóik szürkésfeketék, finom, megosztott sárgás hátvonalakkal, oldalain fekete foltsorral, arcuk feketésbarna színezetű. Hernyóik át is telelhetnek (L2 és L3) állapotban, de ismert a báb állapotban való, sőt ritkán déli területeken az imágókénti kitelelés is. 41