A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művészettörténet, Iparművészettörténet - P. Szalay Emőke: Ónedények Békés megyében

A barokk hatását mutatja a sarkadkeresztúriak alul öblösödő, kiöntőcsőrös, felívelő, tört vonalú füllel ellátott edénye, amely a kor kedvelt polgári edényformáját mutatja (114. sz.). Ugyancsak a korban kedvelt, de már kissé későbbi, hajló bordái alapján a rokokóban született a vésztőiek kancsója (115. sz.). A XVIII. század végéről való a szarvasiak esetleg Győrben készült kancsója (116. sz.). A századforduló új stílusát a klasszicizmust követi, a mezőberényiek peremes talpú, rézsútosan ívelő oldalú, vízszintes vállú kiöntőcsőrös edénye, amely a legkésőbbi ónedény ebben a csoportban (117. sz.). Végigtekintve a keresztelő kancsókon, ezek tükrözik leginkább a korstílusokat, mutatván, hogy nagyobbrészt valószínűleg mindennapi használati edények voltak, és nem rendelkeztek sajátságos formával. A keresztelő készletet a kancsó mellett egy tál egészítette ki. Mivel ezek sem rendelkeztek semmilyen sajátsággal, ezért lehet, hogy a kenyérosztó tálak közé soroltak, némelyikét keresztelőtálként használták. Egészen bizonyosak csak akkor lehetünk, ha olyan formával állunk szemben, amelyek nem lehettek alkalmasak kenyérosztásra. Ilyen formájú tál három ismeretes Békés megyéből. Kettő közülük barokkosán ívelt szögletes oldalú, ovális tál (118. számú) 1800-as évszámmal, a másik teljesen hasonló, ezért azonos korúnak vehetjük (119. sz.). Mindkét típus szintén a mindennapi életben használt formát mutatja. Az utolsó keresztelő tál a szarvasi egyház keresztelő medencéjében nagy méretben ugyan, de szintén a XIX. század elején kedvelt függőleges peremű, kétfúlű formát követi (120. sz.). Ez az edényforma, amelyből múzeumban is találtunk tárgyat. Az Erkel Ferenc Múzeumban 3 db teljesen egyforma karéjos szélű tárgy található (121-123.). Az orosházi evangélikus gyülekezet őrzött még egy egyházi rendeltetésű tárgyat, egy ostyatartót (124. sz.). Két különleges formájú edényről kell még megemlékezni. Az egyik a XVIII. században készült. A tagolt talpú csaknem gömbtestű edény széles nyakára csavaros tető illeszkedik. Hosszú kiöntőcsőre pikkelyes sárkányfejes. Fülén gömbös ujjtámasz (125. sz.). Utolsóként a vésztői csizmadia céh 1857-es nagyméretű kétfülű fedeles edényét említhetjük, amely jegye alapján Nagyszebenben készült (126. sz.). Formája egyáltalán nem hagyományos, mutatván, hogy az ónedények ekkor már jórészt kikoptak a használatból, a régi formák helyett harmonikus újak nem születtek. A felmérésből kibontakozó kép az eddig ismerteket erősíti, azaz a felvidéki, elsősorban a kassai ónedénygyártó központ meghatározó szerepét az Alföldön. Újabb adatokat kaptunk a debreceni ónedényekre vonatkozóan, valamint arra, hogy győri edények is eljutottak erre a vidékre. Valószínűleg a református egyházközségeknek a hagyományokhoz való ragaszkodásával magyarázható, hogy a jellegzetesnek tekinthető csőrös kannák szinte kizárólagosan felvidékiek, ezzel szemben a jellegtelen tálak, tányérok között már erdélyiek, közelebbről nagyszebeniek is vannak. A XIX. században a budai edények megjelenése pedig a XVIII. századi vonzáskörzetektől való fokozatos elfordulást érzékeltetik. 397