A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)
Néprajz - Vajda Mária: A régi lakodalmak egyik fontos mozzanatáról: a menyasszonyfektetésről
A magyar nyelvterület keleti részén még századunkban is szokásban volt a nászéjszakát követő ébresztés után a menyasszony szüzességét bizonyító lepedőt közszemlére kitenni: s a ha a szüzesség nem bizonyosodott be, a menyasszony megszégyenült, s a vőlegény elégtételt követelhetett. 205 A moldvai csángóknál Szabófalván a mennyegző utáni első napon a nuna és nunul még az 1930-as években is (habár már ritkán) megvizsgálta a menyasszony fehérneműjét, a nunul meg kikérdezte a vőlegényt, s ha kitudódott, hogy a menyasszony nem volt ártatlan, akkor a nuna megindult még egy néhány asszonnyal a falun végig, mindegyiknek a kezében két-három rossz, törött fazék, s végigütögették a kerítéseket vele. Elmentek a menyasszony szüleinek házáig, s ott semmit sem szóltak, csak megfordultak, s visszamentek ugyanígy. Ez az apa megcsúfolása volt, hogy miért nem vigyázott jobban a lányára. 206 A szlavóniai magyaroknál Kórógyon régebben szokásban volt, hogy a lakodalom éjjelén bár együvé fektették a fiatalokat, a vőlegény még nem gyakorolhatta férji jogait. Ekkor még csak simogatja, babusgatja ifjú feleségét. Egy héten keresztül szoktatta magához, a házasélethez a menyasszonyt, s csak a nyolcadik éjjelre terítették fel a fiatalok fekvőhelyére a „vérös ponvát", a „szűzlepedőt", melyet a fiús anya készített minden fiának külön. Csak a nyolcadik éjjel vált aszszonnyá az újdonsült feleség. A következő reggelen az örömszülők a fiatalok ólcsájába menve megvizsgálták a lepedőt, valóban elvesztette-e lányságát, és volt-e mit elvesztenie a lánynak. Ha nem lett véres a szűzlepedő, akkor a férj visszaküldte a feleségét szüleihez. Ott élte le életét közmegvetésben. Ha a fiatalok a tilalom ellenére előbb lettek férj és feleség, akkor ez komoly nézeteltérésre adott okot a hagyománytisztelő szülők és a renitens fiatalok között. 207 Egy szentesi történeti forrás szerint, ott régen első éjszaka a menyasszonnyal nem a vőlegény hált, hanem a nyoszolyóasszony és leány: [...] ágyat vetvén a Nyoszolyó Aszszonyok, oda feküdni sem szabad volt Szegény Legénynek, hanem a Nyoszolyó Aszszony, s Leány feküdtek a Menny Aszszony mellett az éjjel mindaz által holnap főkötőt kötöttek a leánynak, és Aszszony fővel adták a vőlegény kezére, legelsőben is tánczra. Most e szokást többnyire a Szemérem hagyatja el a lakosokkal, mert mi időnkben is történt, hogy a kamarát, hol a Menny Aszszony Nyoszolyóival feküdt, a vő Legény meg kerülvén, az ajtaját sarkából ki vetette, és nyoszolyóikat kihányván és ajtaját újjabban bé zárván, hites felesége mellé fekütt. 20 * A XVIII-XIX. századi leírás ezt a szokást „ Rácz-maradvány"-nak feltételezte, és hozzátette azt az értesülést, hogy „Hallottam a Tótok között a vő legény testvér attyafia hál az első éjjel a Menny Aszszonnyal" 209 Bihar megye leírása során megjegyzi Bél Mátyás, hogy a belényesi járást és a szomszédos területeket lakó valachok igen fiatalon és fiatallal házasodnak, ahogyan a magyarok. „A vőlegény első éjszaka nem hál a menyasszonyával a szüzesség megőrzése kedvéért, hanem a barátai közül bárkival vagy egy vénasszonnyal". 2I0 Önmegtartóztatás a házasélet kezdetén 205 Magyar Néprajzi Lexikon 111. (Budapest, 1980) 564. 206 Wichmanné, Hermann J., 1935. 64. 207 Penavin O., 1981. 144. - Még az 1910-es években is szokásban volt a nászéjszaka utáni reggelen megvizsgálni a fiatalok ágyát, van-e nyoma az asszonnyá válásnak. Uo. 208 Filep A., 1971. 126.; Bár forrás megjelölés nélkül, de szövegelemzés alapján nyilvánvaló, hogy ennek a történeti szokásleirásnak az alapján - mintegy kivonatolva ezt, szól a Vasárnapi Újság cikke 1864-ben a száz évvel korábbi alföldi mennyegzöi szokásokról: „A mennyegző napján a vőlegény még annyira nem közeledhetett a menyasszonyához, [...] s aludni is vele ment a nyoszolyóleány és asszony; de azért más nap felkötötték neki a főkötőt, s így adták reggel a vőlegény kezére - először is tánczra. " - Vasárnapi Újság 1864. 30. Újraközli: Réső EnselS., 1867. 34. 209 Filep A., 1971. 126. 210 Bél Mátyás: Bihar megye leírása (ford.: P. Szalay Emőke, jegyzetekkel ellátta: Csorba Csaba) Bihari Múzeum Évkönyve II. (Berettyóújfalu, 1978) 70. 340
