A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Nagy Ibolya: Fényképhasználat a hajdúszoboszlói parasztság körében

Ugyanakkor tanulságos korszaknak vélem ezt az időszakot, mert nyomon követhető az a folyamat, amelyet Kunt Ernő így fogalmazott meg: „... a kollektív kulturális hagyományok (folklore) mindinkább családi hagyományokká (family-lore) váltak, hogy elvezessenek a korunkban kifejlődő egyéni hagyományokhoz (individual-lore)".

2 A fényképkészítés alkalmaiban pl. ez úgy tükröződik, hogy a kép elkészíttetése már nem feltétlenül közösségi, vagy közösségi hatású eseményhez kötődik, hanem maga a fényképkészítés válik eseménnyé. Amennyiben elfogadjuk az individuum egyre nagyobb térnyerésének tényét a közösséggel szemben, úgy a parasztok és a fényképészek relációjában az utóbbiak szakmai kvalitása mellett mentalitásukat is figyelembe kell vennünk, hiszen egyéniségük rányomja bélyegét a kész képekre. Itt vetődik fel a fotográfia megjelenése előtti paraszti kép-önarckép ábrázolás kérdése: a fényképnek mint technikai újításnak az adaptálása - mellyel lehetővé vált a múló emlékezet tárgyiasulása s ezáltal megőrzése - előzmények nélküli volt-e? Azaz: volt-e pszichikai igény az emlékhagyásra? Maga a fénykép szervesen belesimult-e a korszak átalakuló, hagyományait belülről szintúgy változtató paraszti kultúrájába? S ezzel párhuzamosan: a fotográfiát nemcsak mint mesterséget, szolgáltatást, sőt szórakoztatást nyújtó tevékenységet, hanem művészi produktumot is tekintve: milyen művészi fényképpel ismerkedik meg a parasztság? A fényképész, egy kisvárosban dolgozó, a fotóművészet kezdeti művészi egyszerűségét, hitelességre törő stílusát terjeszti-e, vagy az esztéták által „posványos giccs"-nek titulált fényképkészítési módot képviseli?

3 Kunt Ernő úttörő kutatásai nyomán ezek a kérdések is felvetődtek bennem a fényképekről, hiszen egy fotó sokkal több dokumentációs mivoltánál, s meg kell kísérelnünk feltárni az összes benne rejlő jelentésréteget. A fotográfiával a szoboszlóiak éppen Debrecen közelsége miatt a XIX. sz. utolsó harmadától megismerkedhettek, de hogy bejártak-e ottani műtermekbe, ill. milyen más alkalommal köthették össze a fénykép készíttetést, az ma már kideríthetetlen. Jól példázza ezt a következő beszélgetésrészlet is: a szülők esküvői képét néztük, a felvételt Lajter József debreceni fényképész készítette, 1908. február 8-án. Fiuk így beszélt a kép elkészíttetéséről: „... ez apámnak a vőlegínnyi kípe... A kípet Debrecenbe kíszítettík? Vagy ezek a debrecenyiek csak kijártak? Mert szinte nehezen hiszem, hogy ebbe az időbe ezek a rígi öreg, mán én is csak így mondom fatengelyes parasztok bementek vóna Debrecenbe, hanem esetleg ilyen kijárás fénykípísz lehetett. Aki alkalmakra, vagy hívásra, vagy üzlet vöt idekint. Mer szinte nem hiszem, abba az időbe, hogy direkt azír... hogy űk gőzössel bementek vóna, akkor nap mikor a lakodalom van, én nem hiszem. Nem hiszem, beutaztak vóna fénykípet csinálni. Mer' még akkor olyan lakodalmak vótak, hogy 2-3 napig tartott. Például mikor az apámék esküdtek, 3 helyen vót lakodalom. Mer' az apámnak vót egy lyán' tesvíre, Kovács Pálné. Ott Kovácsék lakodalom vót. Apám, meg a húga egyszerre egy háznál. Az anyámnak meg itt laktak a szülei a harmadik háznál. Tehát három háznál, három lakodalom, több száz ember, vendig, hát nem hiszem, hogy akkor bementek vóna Debrecenbe fénykípet csináltatni, nem lítezik... " A fényképezkedés széleskörű elterjedését a városban műtermet nyitó fényképészek biztosították, írásos anyag hiányában, az emlékezetre támaszkodva állíthatom, hogy az első itteni fényképész Farkas Györgyné volt, a századfordulón (?) kezdte meg tevékenységét. 2 Kunt Ernő: Fényképek és parasztok. Fotóművészet 4. sz. 3-6., 44-45. (1981) 45. 3 Szilágyi Tibor-Kardos Sándor. Leletek a magyar fotográfia történetéből. Budapest, 1983. - Az előszó Kreilisheim Györgynek 1941-ben publikált tanulmánya a magyar fotózásról, fotómüvészetről. 288