A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

adatok" - fölénye vitathatatlan (81,4%), amelynek több mint 60%-a szántó. A termőterület nagysága kiugró értékű (93,5%) volt. Ezen adatok egy „humanizált" földrajzi környezet létére utalnak. Felértékelődött az Alföld szerepe a párizsi békekötés után a magyar mezőgazdaságban. Több olyan feladat hárult rá, amely korábban nem volt annyira hangsúlyos, „...két táj, amelynek területe majdnem teljes egészében a mezőgazdaság szolgálatában áll: a Kisalföld és a Nagyalföld. Az utóbbihoz kapcsolódik szorosan a Keletdunántúl túlnyomórészt erdőtlen dombsága... a Kisalföldet vízfelületek, ártéri erdők mégis csak kissé tarkítják, ugyanúgy a Duna-Tisza közén is vannak homokot megkötő, nagy akácosok, míg a Duna-Tisza homokjától keletre végig fátlan száraz Tiszántúlon, egészen a Kárpátalja lábáig, majdnem 100%-os a mezőgazdasági terület aránya... Jellegzetes dombvidéki aránya van a mezőgazdasági területnek (többek között) a Mátra és Bükk lábainál és Gödöllő körül."

100 A Mezőföld jórészén, a Duna mentén a mezőgazdasági terület

m aránya 90% fölött volt. Közel hasonló arány mutatkozott az Alföldön is. A szántóterület™

2 részesedése már nagyobb szóródást mutatott, az átlagértéke 60-70% között mozgott. A rét

103 mint természetes növénytakaró és hasznosítási mód a terület 10-20%-át foglalta el, szintén aránytalanságokat takart. A legelő

104 20%-ot meghaladva a Tiszántúl középső harmadára koncentrálódott. A dús növényzetű területek a folyóvölgyekre szorítkoztak, s a mélyebb fekvésű területekre. A mezőgazdasági kultúrtáj

105 jellegzetes növényfélesége a Duna-Tisza közén a rozs, másodlagos szerep jutott a kukoricának és a burgonyának. Általában a belterjes kapásművelés elenyésző volt, viszont a kertkultúra annál jelentősebb (zöldség, szőlő, gyümölcs). A Tiszavidék főterménye a búza, vetésforgóban a kukoricával. A Déltiszántúl gazdálkodása belterjesebb vonásokat mutatott. Az egykoron vízjárta részeken külterjes viszonyok uralkodtak. „A Nyírség nyugati szélétől és a Tokaj-Hegyaljai hegységtől keletre a szántóföldi termelés szempontjából rendkívül változatos a táj."

106 Kukorica, burgonya, dohány, rozs, a Rétközben káposzta táblák tagolták a tájat. De nem kisebb a jelentősége a gyümölcsnek sem. Az Alföld és a hegyvidék találkozásánál a szántó uralmát gyümölcsös és zöldséges kertek törték meg.

107 A főváros tágabb körzetének kertkultúrája piaci igényeket elégített ki. Markáns vonásokkaljelentkezett Szeged, Kalocsa paprikája, Makó hagymája. Általában a tájtermelés jól elkülönült vonásokkal tagozódott be a mezőgazdasági termelés egészébe. Hagyományos termőtájak jellemzik a gyümölcsészetet is. A dió a Tisza és a Szamos mentén, a Bodrogközben és Szatmárban vált meghatározóvá. A téli alma az Alföld ÉK-i részén terjedt el. A nyári alma a Nyírség déli szegélyén, az Érmeiléken, a Körösök mentén, a Duna-völgyben és a Duna-Tisza közén díszlett. A szilva a fentiekkel azonos területeken volt jelen. A cseresznye a 99 Frisnyák, 1995. 181-186., Surányi B. (1994). 100 A szántóföldi termelés és állattenyésztés üzemi tájai. Szerk.: Magyari Zoltán- Reichenbach Béla. Bp., 1942. 13-15. 1. sz. mell. Később: Magyary-Reichenbach, 1942. A mezőgazdasági üzemek területénél figyelembe veszik az erdőt, a nádast, a földadó alá nem eső területet (út, dűló, belterület stb.). Egy nagyobb tájegység esetén azonban ettől általában eltérnek, hiszen az erdők zöme mezőgazdasági üzemeken kívül helyezkedik el, a nagyobb nádasok terjedelmesebb vízfelülettel függnek össze. A földadó alá nem eső terület magába foglalja a települést (beépített terület), a közutak, üzemek, vízfelületek stb. területét. Lásd: i. m. 11. 101 Ua. l.sz. mell. 102 Ua. 2/a sz. mell. 103 Ua. 3/a sz. mell. 104 Ua. 4/a sz. mell. 105 Ua. 32-34. 106 Ua. 33. 107 Bulla Béla-Mendöl Tibor: A Kárpát-medence földrajza. Bp., 1947. 237-238. Később: Bulla-Mendöl, 1947.; Prinz Gyula: Magyarország földrajza. Bp., 1942. 230-237. 249