A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Ablonczy Balázs: Az 1802-es és az 1881-es debreceni tűzvész történetéről

A XVII. század második felében megindult a tűzvédelmi statútumok, rendelkezések, utasítások, ítéletek kibocsátásának hulláma, hogy csak a XIX. század első felében csillapuljon valamelyest. Eltiltották az éjszakai sütést, mosást, főzést, a puskalövést a város falain belül, sőt a későbbiekben szigorúan büntették a tűzzel való fenyegetést is, illetve a tűz hasonlataival élő káromkodást is.

18 A folyamatos rendeletkibocsátás azonban jelzi: a leírtaknak vajmi kevés foganatja volt. A sikertelenség magyarázatát Fazekas Csaba fogalmazta meg tömören tanulmányában: "a városi hatóságok a rendelkezések betartatására sem apparátussal, sem semmilyen más eszközzel nem rendelkeztek.(...)Képtelenség lett volna mindenkit figyelni és megbüntetni, aki utcán pipázik, vagy sertést perzsel, három szekér szénát visz az udvarába, gyertyával járkál éjszaka, a hamut a padlásra önti stb."

19 Arról nem is szólva, hogy ez a fajta ténykedés a polgárok magánéletébe való oly mértékű beavatkozást jelentett, ami méltán keltett volna felzúdulást. Azt pedig a legrigorózusabb tanácstagok is beláthatták, hogy a városnak nem feladata költséges építőanyagok és építési eljárások előírása egy jórészt fátlan, és kő híján lévő vidéken. Népszerűtlenséget hozott már az is, hogy megpróbálták a város falain kívülre szorítani a tűzés robbanásveszélyei járó mesterségek űzőit. Olyan alapvető biztonsági intézkedések elfogadtatása is hosszas hadakozásba került, mint a puskaportörők városi tevékenységének betiltása a XVII. század utolsó éveiben. Az ellenállás érthető, ha arra gondolunk, hogy a városnak fontos kiviteli cikke volt a puskapor, és ennélfogva a puskaportörők testülete tekintélyes nyomásgyakorló csoportkéntjelent meg a közéletben.

20 Megfigyelhető hasonló törekvés kádárok, kovácsok, pipagyártók vagy éppen a teknővájó cigányok esetében. Ha a "kiszorítás" nem járt sikerrel, legalább azt próbálták meg elérni, hogy az iparosok mesterségüket ne a lakóházakban, hanem az udvaron, lehetőleg kőből épült és cseréppel fedett műhelyekben gyakorolják. A szabályokat csak a sokkot kiváltó nagyobb tűzesetek után tartották be ideig-óráig.

21 A debreceni tanács már 1574-ben rendelkezett a dohányzás tilalmáról, és a tilalmat kétszázötven éven keresztül folymatosan újítgatta, eltérő szigorral és a legkülönfélébb büntetések kilátásba helyezésével. 1781-ben például morconán intézkedett a tanács: "hogy a Város Istállója udvarán, főképpen pedig az Istálló, vagy a szin felé senki dohányozni ne merészeilyen, mert a ki rajta találtatik: minden Személy válogatás nélkül árestomba késertetik, és a mi tovább fogja követni, azt magának tulajdonítsa".

22 A XVIII. században - más városokhoz hasonlóan - megpróbálkoztak a csibukosok adóztatásával is, szintúgy kevés sikerrel, hiszen számosan titokban tartották szenvedélyüket és csak házuk négy fala között hódoltak neki.

23 A rendeletek eredménytelenségének véleményünk szerint volt még egy lélektani oka is: hasonló rendelkezések nem működhetnek hatékonyan lakossági támogatás nélkül. Azzal azonban még akármelyik, a szomszédját szerfelett utáló polgár is tisztában lehetett, hogy ha beárulja haragosát, az pedig viszontbeárulással él, vége-hossza nem lesz a városban elharapózó feljelentgetési láznak. A szabályok egyértelműen betarthatatlanok voltak. Koncz Ákos munkája bőven idéz a tűzrendészeti szabályok megszegőivel szemben alkalmazott büntetésekből, de megfigyelhető, hogy inkább csak azok ellen indult eljárás, akik más bűnökkel együtt (istenkáromlás, szemérmetlenség vagy éppen hamis esküvés, csalás, lopás stb.) követték el tettüket. Csak dohányzásért keveseket vontak felelősségre. A tűzveszély előidézésének egyfajta "halmazatnövelő" szerepe volt. 18 Roncsik: i. m. 1934, 6-7. o. ill. Markusovszky Béla: A Magyar Országos Tűzoltó Szövetség története I., Budapest, 1911., MOTSZ kiadása 18. o. az 1774-es Tűz Ellen Való Rendelések szövege. 19 Fazekas: i. m. 101. o. 20 A velük vívott küzdelemről ld. Roncsik: i. m. 1934, 9-10. o. 21 Fazekas: i. m. 101. o. 22 Besze Tibor - Iván Orsolya - Major Tamás (szerk. és vál.): Források Debrecen újkori történetéből, Debrecen, 1992, KLTE, 110. o. 23 Fazekas: i. m. 101. o. illetve Minárovics János: A dohányzási tilalom története, Budapest, 1962, BM Országos Tűzrendészeti Parancsnoksága. Továbbá A magistrátus küzdelme a dohányzás ellen. Dohányipar, 1984. 2. sz. 60-64. o. 195