A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Módy György: Nyugat-Bihar és Dél-Szabolcs települései a XIII. század végéig

ban a reményben is, hogy az elkövetkezendő évek, évtizedek megoldják azokat a kérdéseket, melyeket a szerző kénytelen volt nyitva hagyni. I. Kutatott területünkön a korai Árpád-korban, de még később is három vármegye osztozott Szabolcs és Bihar, majd a hatalmas kiterjedésű Bihar megyéből 1170-1200 között véglegesen kivált és önállósult Békés. Szabolcs és Bihar a történettudomány majdnem teljes egyetértéssel kialakított álláspontja szerint legkorábbi vármegyéink közé tartoztak. Szabolcs vár megyéjének területe 1010 körűire állandósult, egyidőben és párhuzamosan az egri püspökség legkésőbben is 1009-ig történt alapításával. Bihar vár megyéjének kialakulása az 1020-as évekre tehető. Bihar 1030 körűiig az egri püspökséghez tartozott. Ettől kezdve pedig a Szent István alapította bihari püspökséghez. Ennek székhelyét a korai „földvárral" rendelkező Bihar helységből 1093 után Szent László helyezte át a közeli Váradra.

2 Vidékünk XII. századi településeiről, a birtokviszonyokról igen keveset tudunk meg forrásainkból. Györffy György véleménye szerint ez a terület a trónvárományos herceg dukátusához tartozott, szerinte ezért nincs nyoma ennek a két megyének egész területén megszálló honfoglaláskori nemzetségeknek illetve első utódaiknak. A különböző időszakokban állandósult, különböző jogi állapotú és nagyságú települések XII. századig végbement megszilárdulásában, állandó határok közé kerülésében itt is ugyanazok az egymás utáni, de egymással egyidőben ható tényezők kaptak szerepet, mint az ország más részein. A törzsi-nemzetségi szállásföldek rendszerének XI. századi bizonyos továbbélése, a királyi-hercegi birtokok hálózatának kialakulása, a várbirtok szervezete, az egyházaknak és világiaknak juttatott nagy birtokadományozások. Ez utóbbi folyamat indította el az egyházi és világi nagybirtok XIII. század első felében már jól adatolható elterjedtségét.

3 Bizonyos, hogy sokszor nem XIII. századi, hanem valamivel későbbi forrásokból megismert és eredetüket a Szent István kori „foglaló", illetve korai időben megadományozott későbbi „úri nemzetségek" közül igen korán megjelent a szabolcsi részen az Anonymusnál „kun" vezérnek írt Ohat nemzetsége ohati monostoruk tartozékain, az Aba nemzetség a későbbi Polgár-Szentmargita-Pród térségében, a Kata nem zárni monostoruk tartozékain, az Örsur nemzetség a későbbi Téglás és Sámson vidékén, a Balogsemjén nem a szabolcsi Bagos szomszédságában. A Dunántúlról származó Sártványvecse nemzetség is korán elnyert birtokokat mint Bajom és Ladány. Biharban már a XII. században birtokos az Ákos nemzetség monostoros központjuk Pályi környékén, a 2 Bihar vár megyéjére, az abból önállósult Békésre Györffy 1963. 494-496., 572-576.; Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon (Bp., 1988) 474-484.; Jakó Zsigmond feltételezte, hogy a Berettyó és Sebes Körös közötti részen önálló igazgatási egység alakult ki, a körösközi ispánság. A XIV. században Szerep, Csökmő, Iráz, Bökény falvakat többször ide helyezik, Jakó, 1940. 30. - Szabolcs kialakulására Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye története I. XI-XIII. század. In: Szabolcs-Szatmár megyei műemlékei I. 115-117.; Kristó, i. m. 418-421.; Bóna István körültekintő kutatásai alapján a bihari várat Szent István korára keltezi. A trónörökös Imre herceg részére épült ki. így vált később is az Árpád-házi hercegek dukátusának központjává, lásd Erdély rövid története 2. kiadás. (Főszerk.: Köpeczi Béla, Bp., 1993) 148-149. és Uő: Az Árpádok korai várairól. 11-12. századi ispáni várak és határvárak. (Debrecen, 1995) 7., 29-30. 3 A dukátusra Györffy, 1959. 36-41.; Györffy, 1963. 494., 573. - Anonymus szerint Bihar várát és földjét Árpád örököse Zolta birtokolta. Magyar Anonymus Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről (Ford. bevez. jegyzetekkel és térképpel ellátta: Pais Dezső, Bp., 1926) 89-92. Az 51. és 52. fejezetek. - Szabolcs várra Györffy György: A honfoglaló magyarok települési rendjéről = Archaeologiai Értesítő 97. évf. (1970) 210-211.; Németh, i. m. 117. 166