A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Börtönlíra a XVIII. század végén – különös tekintettel Batsányi János költészetére

A felvilágosodás természetkultuszának rajongásával és a vérbeli lírikus képgazdagságával írja le a természet megannyi csodáját: A nyári dísziből kivetkező / Kis fának özvegy ágain, / Ott áldja, ott I Köszönti / A nyugalomra költöző / Arany-hajú szelíd napot; / Ott önti / Gyönyörkö­désre kísztő mennyei / Kis torka fodros énekil, / 5 hangokra-olvadott szebb érzeményei / Messzére hajtanak minden bút, bánatot. 39 A vizuális és auditív hatásokon elgyönyörködő rész­letek után tör fel szinte könyörgésként:... felejtesd el velem / Határt nem érhető keservemet! A vers ismert befejezésében válik ismét realitássá a veszélyeztetettség aggodalma, félti a madarat „e vad vidék éhes ölyveitől". A politikai mondanivaló is itt bújik elő a figyelmet elte­relő panoráma és helyzet bemutatása mögül. Tudjuk, hogy Kazinczy őrizte meg az 1795-ös vers 1804-ből származó kéziratát, s ő állítja, hogy maga vágta le óvatosságból az utolsó sort a kéziratról, amelyben nem ölyv, hanem sas volt említve. Az áradó érzelem, a perspektíva váltásai, a költői képek gazdag burjánzása a formát fel­lazította, s talán Herder vagy Klopstock szabadságát azért engedte meg magának a rab költő, hogy a forma szabadságával is a lírai helyzet ellentét érzékeltesse. Hangok, színek, gondolatok, érzések expresszív egymásra úsztatásával élővé teszi az elénk tárt képet. Ez nem festmény, nem fotó, nem is színpadkép, hanem az olvasó is belekerül a hangulatok áramába, s megsze­reti a költő szemével látott madarat, s megszereti a madár szemével látott költőt. Meglepően egyéni képek ezek, semmi fülledt szenvelgés nincs bennük. Stilisztikai dinamizmusa igazi re­mekművé avatja ezt a művet. Amikor aztán a holdtalan, csillagtalan éjszaka még a természet látványától is megfosztja a rabot, s végképp nincs mód a kapcsolatteremtésre, akkor tör fel a lélek magányából a végső remény, az Isten. A szenvedő az egyetlen vers Batsányi ismert életművében, amelyben az „ir­galmazőt" szólítja meg. Egy végső segélykiáltás ez, amely akkor is kibukik az emberből ha nincs aki meghallja. Batsányi hittel fordul Istenhez, kissé megkoptatta a racionalizmus az ő hitét is, mégis lelke mélyéből szakad fel Jób siralma, a vers mottója: „Lehelletem elfogy, nap­jaim megrövidülnek és csak koporsóm vagyon hátra." Jób szavaival Jób lelkületét veszi magá­ra a költő. A lázadásból alázattá szelídült türelmes megadás hangzik fel a versben, de a két­ségek is ott lappangnak a szavakban: Mert látom, érzem, hogy tilos felérni: / Honnan s miért van annyi rossz? / Miért szenved így a jámbor erkölcs? / S miért győzedelmes a gonosz? A kétségek megfogalmazása után azonban az Istenhez méltó szavakat küszködve kereső ember szólal meg: Ne hagyd el, ó Irgalmazó! / Ne hagyd el alkotmányodat. II Ne hagyj el engem, / Ó, én Teremtőm! én Atyám! Oltalmazom! / Én egy Uram, / Egy Istenem: A vers második tételének sokhangú zengése talán leginkább a zsoltárok hangvételére em­lékeztető monumentális glória: Serkenjetek fel ti is / S jertek ma mindnyájan, / Ti lelkes és lel­ketlen állatok! I Jertek s örök vígasztalómnak I Most énvelem forró hálákat adjatok! II Derülj ki nap!. . . Vidulva zúgj, / Te gyászos ősz komor szele! / Völgynek sebes folyója, zúgj! / Partok zuhogjatok vele! II Ti halmok! Erdők! égbe nyúlt / Szálas fenyők! harsogva döngjetek! / Kőszik­labércek! beborult / Havas tetők! bömbölve rengjetek! S az univerzális dicsőítés után visszajut önmagához: En, por! veszendő féreg! En dicsérjem a Te / Nevezhetetlen, / Gondolhatallan, / Isteni-nagy felségedet?* 2 A vers befejezésének elégikus megbékülése egy lelkitusa utáni kifáradás vigasztalan meg­nyugvását árasztja. Talán ez arra is mutat, hogy Isten iránti rajongása inkább lelki önindukció, a szalmaszálba kapaszkodás kétségbeesése. Mégsem gondolhatjuk, hogy üres és megéletlen hit tápiája a verset. Hogy erről a verséről Batsányi soha sem tesz említést, talán azzal magyaráz­ható, hogy maga sem tudja összegyeztetni neveltetésének vallásos tartalmát a felvilágosodás racionalizmusával. Azt azonban látnunk kell, hogy felvilágosult verseiben sem találjuk meg Is­39. Ua. 71. 40. Ua. 73. 41. Ua. 73—74. 42. Ua. 75. 354

Next

/
Thumbnails
Contents