A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)
Művészettörténet - Kiss Zoltán: Az ember képi gondolkodása
Ezt megelőzően azonban célszerűnek látszik a képi gondolkodás eredetének és kialakulásának megtárgyalása. A képi gondolkodás kialakulásában döntő szerepe lehet annak a ténynek, hogy „érzékszerveink rangsorában, hosszú ideig a szem áll a legfontosabb helyen; csak idővel lesz pusztán elsővé az egyenlők között. De szinte mindvégig megtartja azt a szerepét, hogy a többi érzék tapasztalatai inkább csak kiegészítik, elmélyítik az általa közvetített első, vezető, az élményt látványként megrögzítő benyomást" (11). Továbbá annak is alapvető fontosságot tulajdoníthatunk, hogy „a fejlődés alsóbb fokain, a szellemi el sem válik az érzékitől, mint sejtés, intuíció tapad hozzá, amiről a mítoszok, a képes kifejezések, ős metaforák tanúskodnak ... Nagy fejlettsége a szellemi életnek szükséges ahhoz, hogy a gondolat elvonttá válhasson, a szemlélettől elkülönülhessen... A végső cél azonban új egyesítésük. Miután a tudatos, elvont gondolkodás mintegy elvégezte a művét, megállapította a vezérlő gondolatokat, melyek a szemléletet irányozzák, a szemlélet újra egybekel, megtelik velük, egészen szemlélet marad és mégis szellemivé nemesül. Ez a szemléletes gondolat, a gondolkodó szemlélet, amely mint szemlélet tiszta és teljes odaadás, de magamagát megérti és elvontan is kifejezhető" (12). Az emberi képi gondolkodásnak — de általánosságban a gondolkodásnak a fejlődésében (éppúgy mint a nyelv fejlődésében) a szimbólumok szerepe közismerten igen jelentős, hiszen „az egyén és a közösségek ítéletének, a mágiának, a vallásoknak, a bölcseleti és természettudományos rendszereknek szimbólumait, szakkifejezéseit is úgy hozták létre, hogy a tapasztalat képeit fejlesztették, stilizálták, jelentősítették tovább. Eredetileg a konkrét valóság képei voltak az ideographikus írások jelei is. A nyelvet tehát zsúfolásig megtöltik a... valóság emberi tartalmakkal átszínezett képei" (11b). Itt kell megemlítenünk azt is, hogy a mágiának és a mitológiának, a gondolkodás fejlődése és a nyelv kialakulása szempontjából is, jelentős szerepet tulajdoníthatunk. Továbbá itt kell utalnunk arra az ige'n fontos tapasztalati tényre is, hogy „az ember, ha már túljutott elemi érzéseinek, indulatainak jelzésén, képekkel fejezi ki magát... A nyelv ma is őrzi ezt az ősi valóságélményt, az első megnevezés képszerűségét... a gyermek, a primitív ember külön-külön nevet ad a jelenségnek, tárgyaknak, személyeknek" (11). Szükséges beszélnünk arról az elképzelésről is, hogy a képi gondolkodás talán úgy is felfogható lenne, mint ősi emlékképeket őrző és idéző gondolkodás. Erre utal C. G. Jung (13) hipotézise is; "Az ősi kép — vagy archetípus — ...az ősök számtalan tipikus tapasztalatának megformált eredményei... Milliónyi személyes élmény keresztmetszete és ilyenformán a pszichikus élet képét adják... Minden egyes képbe az emberi psychológia és emberi sors egy darabkája van bezárva, egy darab bánat és öröm, ami az ősök sorában számtalanszor előfordult, és általában mindig ugyanez volt a menete... Aki ősi képekkel beszél az ezer hangon szól..." Tehát "az archetípus C. G. Jung szerint az emberi »kollektív tudatalattijában« mitologikus elemek formájában megőrződő őskép, amely az ember és a világ viszonyaira vonatkozó tapasztalatokat rögzíti és minden emberben ma is elevenen él. E koncepció a polgári művészetelmélet egy részében olyan feltételezésekre vezetett, amelyek szerint a művész — gyakran öntudatlanul — ezeket az »ősképeket» vetíti ki a kollektív tudatalattiból »új és új szimbólumok, képek formájában. A marxista elmélet elutasítja az archetípusra vonatkozó idealista elképzeléseket, de elismeri (főként a mitológiában és a népköltészetben gyakori) visszatérő alaptípusok, cselekménymodellek, toposzok létezését, és megjelölésére az archetípus fogalmát is használja" (14). A képi gondolkodás kialakulásának és fejlődésének vázlatos tárgyalása után — a képi gondolkodás jelentőségének alátámasztása céljából is — fel kell hívnunk a figyelmet arra, amit Johann Georg Hamann (15) így fejezett ki: "Érzékeink és szenvedélyeink, se mondani, se megérteni nem tudnak egyebet, mint képet. Képekből áll minden kincse az emberi megismerésnek és boldogságnak." Erre a jelentőségre és fontosságra utal, ez az ősi kínai közmondás is: "egyetlen kép annyit ér, mint tízezer szó" (16). A képi gondolkodás megvalósulásának közismert és elismert területe a festészet, szobrászat. Kevésbé ismert viszont a képi gondolkodás jelentősége az irodalomban. Pedig itt is — elsősorban a lírai művészi képi gondolkodásban és kifejezésben is — jelentősége alapvető: "Ut pictura poesis — mint a festészet, olyan a költészet — 313