A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művészettörténet - Kowalik, Janina: Jan Malejko (1838–1893) Munkácsy korának festője

lett) hozott a lengyel társadalom részéről. Az „Unió" több hazai és külföldi kiállításon is be lett mutatva, pl. Bécsben, Prágában, Párizsban és Londonban is. A közadakozásból megvásárolt kép 1944-ig a lembergi Lubomirski Múzeumban volt található, innen vitték el a németek Alsó-Sziléziába. 1945-ben a kép nyomára bukkantak Heimben és több más Matejko-képpel együtt a varsói Nemzeti Múzeumba került. Az 1957-ben befejezettt restaurálási munkálatok után a lublini múzeum gyűjteményébe került. A következő, a lengyel „szívek épülésére" festett képe a „Báthory Pskównál" volt. A Matejko által bemutatott jelenet, amit az 1579—82-es ún. lengyel—moszkvai harcok inspiráltak, a valóságban nem játszódott le sehol. Matejko e képét is a régi köztársaság nagysága víziójának szentelte. Báthory testesítette meg a tekintélyét és erélyét. A király előtt térdelő moszkvai követség látványa volt hivatva arra, hogy a világ eszébe juttassa: a lengyel nép nem volt mindig gyenge, nem volt mindig az orosz hatalom alárendeltje. Hasonlóan az „Unióhoz", a kép elkápráztatja a nézőt a ruhák, a fegyverek, az arany színárnyalat, a logika és a kompozíció tartalmának a bujaságával. Mint általában, az alakok karakterizálása kitűnő, főként a moszkvai küldötteké. Matejko mesteri módon adta vissza az öltözékek, a mozgás módját, a különböző emberi típusokat, habár nem ismerte jól közelebbről ezt a népet és Krakkóban nem is állt rendelkezésére megfelelő modell. A befejezési munkálatok után a képet először Pesten állítják ki. A magyarországi lengyel kolónia tiszteletbeli tagságával tüntette ki. 1873-ban a „Báthory" Bécsben a „Kunst-medail" kitüntetésben részesült, egy évvel később pedig a Párizsi Szalon kiállításán a Francia Akadémia a művészt a Francia Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Krakkó Matejkónak aranydiplomát adományozott, Prágában viszont a Képzőművészeti Főiskola rektorának állását kívánták vele betöltetni. A művész hírnevének és sikereinek csúcs felé közeledik. A képek színösszetétele egyre átgondoltabb, egyre nemesebbé válik. A témaválasztás, a vonalvezetés dinamikusabb, egyre inkább expresszívebb. A 70-es évek fejlődésének nagyszerű korszakát jelentették, ugyanakkor Matejko számára rendkívüli munkatempóban teltek el. Egyre több portrémegrendelést kap. Több tucat történelmi témájú, kisformátumú képet fest és készíti a vázlatokat élete legnagyobb művéhez, a „Grünwaldi csatához". Rendkívüli előkészítő munkálatokat tesz. Tüzetesen tanulmányozza Jan Díugosz „Lengyelország történelmét" és Marcin Bielski „Minden világok krónikáját (a Világ történelmének krónikáját)". Több száz apró skiccet készít a fegyverzetről, ruhákról, sőt még a mozgásban lévő lovakat is behatóan tanulmányozza. Már az előkészítő munkálatok idején gyakran felkereste az ütközet helyszínét, hogy közelebbről megismerkedhessen a terület földrajzi fekvésével. A téma már hosszabb ideje kísértette Matejkót. Még az ötvenes években megfestette Jagelló és Witold térdelő alakját az ütközet előtti imádkozás ideje alatt. A témához történő visszatérést az Európában lezajló politikai események, az 1870-ben vívott porosz—francia háború utáni német hatalom törekvései, valamint a lengyelek erőteljes germanizálása tette indokolttá. „A grünwaldi ütközet" híven tükrözi vissza a történelmi eseményeket, a keresztes rend és a lengyel—litván egyesült erők közötti küzdelmet. A kép az ütközet utolsó felvonását ábrázolja. A csata 1410. július 15-én zajlott le a grünwaldi és stébarki mezőkön. Végül is az egyesített lengyel—litván hadak győzedelmeskedtek. Matejko víziójának főszereplői, akik egyben a kép központi figurái is, Witold, litván nagyherceg, aki egy hatalmas paripán ül, a másik pedig Ulrich von Jungingen, a rend Nagymestere, aki nem sokkal később hal meg két lengyel fegyveres csapásaitól. Bárddal és lándzsával fegyverezte fel őket Matejko. Körülöttük lovas katonák, ismert történelmi alakok és névtelen gyalogkatonák tusakodnak. Tart az életre-halálra szóló küzdelem, teljes a zűrzavar, a fejetlenség. A már befejezett művet éles kritika fogadta. Matejko hibájaként rótták fel, hogy nem volt mértéktartó a részletek ábsázolásában. Kifogásolták a lovak és emberek arányának természetellenességét, a kompozíció egysíkúságát, a tér mély301