A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Történelem - Fehér Ágnes: Gondolatok az 1990-es évek vallásosságáról

a leglátványosabb volt az ún. „dialógus", amikor is az egyházi, és a politikai vezetőket, marxista filozófusokat leültették egy asztalhoz, és ott „párbeszéd" zajlott le közöttük. Mindkét oldal tudta, hogy ez az egész egy nagy színjáték, valójában ennek semmi értelme nincs. Ugyanis a két fél között kibékíthetetlen ideológiai világnézeti ellentét van. Itt a fentiekben csak néhány szempontot kívántunk adni a rendszerváltozás és a vallásos élet szoros viszonyához. A vallásszociológiai kutatások sebezhető pontja abban rejlik, hogy a tulajdonképpeni „hit" (a vallásosság), mint olyan nem mérhető, vizsgálható egzakt módszerrel. A vallásosság, pontosabban a hit erősségére, valódiságára nincs hiteles mérce. Kérdés tehát, hogy hol húzzuk meg a vallásosság kritériumát? Több variáció lehetséges: 1. Az egyént hivatalosan bejegyezte-e valamelyik vallásfelekezet a rítus gyakorlása alkalmával (pl. keresztelés, konfirmáció, bérmálás stb. Esetleg az egyén hivatalosan, dokumentumokkal bizonyíthatóan tagja-e valamelyik egyháznak, vallásfelekezetnek). 2. Az egyén vallásos a „maga módján". Nincs bejegyezve semelyik egyházhoz, vallásfelekezethez, de istenhívőnek vallja magát, és nagy ünnepeken el-eljár a templomba. A fenti két variánson túl vannak olyan egyének, akik nem templomba járók, nem is hivatalosan bejegyzett tagjai valamelyik egyháznak, de hívőnek vallják magukat. Tehát a vallásszociológiának nagy dilemmát jelent az, hogy melyik típust fogadja el hitelesnek a felmérései során. Külön kell szólnunk a szabadegyházak szimpatizánsairól, akiket a vallási közösségek „törekvőknek", „barátkozóknak" hívnak. Ők később potenciális tagokká válhatnak az adott vallásfelekezetben. A Művelődési és a Közoktatási Minisztérium felkérésére egy vallásszociológiai team 1993. május és 1994. február között kutatást végzett a magyarországi népesség felekezeti megoszlásának megállapítására. Az alábbiakban érdemesnek tartunk néhány vizsgálati szempontot és eredményt ebből a munkából ismertetni. Magától értetődik, hogy a felekezeten kívüliek zöme nem vallásos Magyarországon. A legnagyobb arányban vallásosak a katolikusok. Utánuk minimális különbséggel következnek az evangélikusok. Alacsonyabb az „egyház tanítása szerint" vallásosak aránya azok között, akiket református hitben kereszteltek meg. A felekezeten kívüliek aránya főleg a közép- és felsőfokú végzettségűek között és a városi lakosok körében magas. Ezen belül is a felekezeten kívüliek elsősorban a legfiatalabb korcsoportokban találhatók. A felekezeten kívüliek aránya Budapesten és a kisebb községekben annál magasabb, minél magasabb iskolai végzettségű csoportokról van szó. A katolikusok részaránya a nagyobb városokban, valamint a kisebb községekben az iskolai végzettség emelkedésével csökken. Az utóbbi évek szekularizációs tendenciája során a felekezeti hovatartozás jelentése megváltozott. Azt a felekezetet, melyben az egyént pl. megkeresztelték, sok esetben később már nem vallja a magáénak. További prognózis, hogy a generációváltások eredményeként megnő a felekezeten kívüliek társadalmi részaránya. Mint már az előbbiekben utaltunk rá, szembetűnő összefüggés van a felekezeti hovatartozás és az iskolai végzettség között. Az izraelita felekezet és az evangélikus egyház tagjai főleg a magasabb iskolai végzettségű rétegekben találhatók. Fontos szempont annak megválaszolása, hogy az egyes egyházak hogyan értékelik saját tevékenységüket, a társadalomban elfoglalt helyüket. Magyarországon a felnőtt népesség kb. 3/4-e az egyház alapvető feladatának tartja a fiatalság erkölcsi nevelését, egyáltalán a toleranciára való szoktatást, a társadalmi rend megalapozását, és a nihilizmus, a vallástalanság elleni küzdelmet. Mindezt zömében a katolikusok képviselik, de a reformátusok és az evangélikusok szintén efelé hajlanak. Kisebb számban tartják mindezt az egyház feladatának az izraeliták és az „egyéb" felekezetek tagjai. A szociális kérdésekben a felnőtt népesség kb. 65—70%-a az egyház feladatának is tekinti a szegények, betegek, hajléktalanok, fogyatékosok stb. támogatását. A katolikusok, reformátusok és evangélikusok között hasonlóak az arányok, az izraeliták és „egyéb" vallásúak közül viszont lényegesen kevesebben tartják ezeket a kérdéseket egyházi 191