A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Történelem - Karacs Zsigmond: A váradi Kun-család históriája a XVII. századtól napjainkig

tak kivételével a kunok is elvesztették privilégiumaikat. A Kun család erre az időre már egyéni adománnyal rendelkezett, ami erősebbé vált a hajdani közös kun kiváltságoknál. LUCAE, MICHAELIS ET ANDREÁÉ KUN DE VÁRAD Nagyvárad a XVII. század közepén az Erdélyi Fejedelemség legfontosabb végvára. I. Rákóczi György a fiát, a későbbi II. Rákóczi Györgyöt tette meg váradi főkapitánynak, aki e tisztségét atyja haláláig megtartotta. "Kiváló helyettest adott melléje Ibrányi személyében, kire fiát bízta és kinek kezeibe Várad megtartását tette le ... a fiatal főkapitány beiktatása 1640. augusztus 14-én fejedelmi pompával, Erdély főurainak jelenlétében, a harmadfélezernyi helyőrség felvonulásával kapcsolatban történt. Ibrányi Mihály a fejedelem unokatestvére, 1636tól volt váradi főkapitány. A Partium kiemelkedő kulturális központja is lévén, Váradon nyomda és az 1557-ben alapított nagyhírű református kollégium működött, melyet a később debreceni gyakorlatból ismert módon, a környékbeliek már ekkor végrendeleteikben adományokkal is támogattak. A városban a polgárság mellett nagyszámú nemesség élt. Itt lakott, szolgált katonaként, hajdúként, vagy csak egyszerű polgárként a három Kun testvér: Lukács, Mihály és András, akiket Ibrányi Mihály vicekapitány ajánlására szolgálataik fejében s annak jutalmazására, az ifjú fejedelem II. Rákóczi György Déván 1649. június 28-án kelt címeresnemeslevéllel adományozott meg, melynek szövegét egyúttal beírták a gyulafehérvári Liber Regiusba, az úgynevezett erdélyi királyi könyvekbe?

0 A királyi könyvekbe való bemásolása a nemeslevél adományozásnak, a közhiedelemmel ellentétben, úgy az erdélyi fejedelmi, mint a magyar királyi kancellárián, igen sok kívánnivalót hagyott maga után, mert számtalan nemesi levelet ismerünk amelyeknek akárcsak rövidített változata sem szerepel a Liber Regiusokban. E hiányosságokat némileg pótlandó, az egykori hiteleshelyi és vármegyei levéltárakban találunk igen sok, de korántsem mindenre kiterjedő nemeslevél másolatokat. A család címerét csak leírás után ismerjük, mivel az oklevél elején a címer helye üresen maradt, ez gyakori jelenség az erdélyi nemesleveleknél, s ritkább a királyi kancellária által kiadottaknál. A címerfestésért külön díjat kellett fizetni, az oklevélért megállapított taksán felül, melyet mint esetünkben is az adományozottak valószínű megtakarítottak, nem tartva igényt a címerképre, ezt a jelenséget az anyagiakkal bőven rendelkező családok okleveleinél is tapasztalhatjuk. Hazánkban sohasem volt olyan kultusza a családoknál a címereknek, mint azt nyugaton tapasztalhatjuk, szép számmal találunk olyan nemes családot amelynek nem volt adománnyal megerősített címere, vagy ha volt is semmilyen nyomát nem találjuk, hogy bármilyen formában élt volna vele. Pártfogójuk Ibrányi Mihály még ez év decemberében meghalt.

11 A Kun család azonban az erdélyi nemesség tagjaként mégis megindulhatott a feudális társadalom keretei által biztosított felemelkedés útján. Az adományozottak az armálist Bihar vármegye nemesi közgyűlése elé terjesztették, ahol azt annak a rendje és módja szerint kihirdették, a közgyűlés az adományozás tényét ellentmondás nélkül elfogadta, ennek alapján 1650. január 4-én Váradon az oklevélre rávezették a kihirdetési záradékot, miáltal a megye nemessége soraiba fogadta őket. Későbbi hiányos adatok arra utalnak, hogy a család a közeli Püspökiben apróbb birtokra tett szert zálog, vagy adomány címén. Püspöki ekkor a váradi vár tartozéka volt és talán ki8. Horváth Jenő: Váradi freskó, Nagyvárad története. Bp. (é. n.) (1940.) 81. 9. Sólyom Gergely zsákai várkapitány végrendelete, melyben a „skola kilencedet" halála után is biztosítja. Kelt Váradon, 1615. Magánkézben. Sólyom József volt földesi tanító örököseinél. 10. Az oklevél tűrhetően olvasható, a függő pecsétje a zsinórral együtt hiányzik. Aláírások: Georgius Rákóczy, Joannes Horvát de Palocz Secretarius. Magánkézben. Kun Gábornál. — Az oklevél kivonata: OL. Gyulafehérvári káptalan. Liber Regius XXIV. kötet. 110. 11. Jzsépy Edit: Ibrányi Mihály váradi vicekapitány = Hadtörténelmi Közlemények XXX. évf. (1983). 193. 163