A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Természettudomány - Juhász Lajos–Vas András: Odúlakó madárfajok populációdinamikai változása és diverzitása

A nagyobb röpnyílású fészekodvakban tipikus költőfaj a seregély. E faj általános költésbiológiájának jellemzője lehet a nagy fészeksűrűség, a rendelkezésre álló fészkelőhelyek maximális kihasználása. Az odútelepen 1990-ben és 1993-ban tapasztaltuk nagyobb számú költőpár megjelenését, ezzel szemben 1991-ben egyetlen pár sem jelent meg fészkelőként. A fészkelő madártársulásban 1993-ban jelent meg a kerti rozsdafarkú. A faj jelenlétét az előző években többnyire csak az őszi vonulás során regisztráltuk, költése a területen eddig nem volt bizonyított. Az egy fészkelő pár egyben a területen költő madárfajok számát is növeli. Az Erdőspusztákon előzőleg 1987-ben bizonyítottuk mesterséges fészekodúban fészkelését, az erdőspusztai tájház parkjában. A mezei veréb nem tipikus fészkelő faja a keményfa ligeterdőknek, noha a faj erdei környezetben is jelentős számban költhet alföldi területeken. Fészkelése azonban főképpen mezővédő erdősávokban (Szontagh, 1981), kiligetesedő száraz pusztai tölgyesekben és telepített akácosokban jellemző (pl. Ohati-erdő odútelepe). A kutatási területünkön megjelenő verébpárok nem számíthatók az odúlakó madárguild tipikus tagjának. AZ ODÚTELEP MADÁRFAJAINAK KÖLTÉSBIOLÓGIÁJA A következőkben a mesterséges odútelepen megjelent madárfajok főbb költésbiológiai adatait összegezzük. Az odútelepen minden évben nagyobb számban megjelent madárfajok fészkelési jellemzőit részletesebben tárgyaljuk, ezt a 4 év alatt összegyűjtött statisztikailag kiértékelhető adatbázis teszi lehetővé. 1. Széncinege Az általunk vizsgált 4 szezonban egyaránt a leggyakoribb költőfaj. Összesen 78 fészek adatait értékeltük, amelyből 52 első, 26 másodköltés. Á 4 év átlagában az első és másodköltések pontosan 2:1 arányban oszlanak meg. Az egyes éveket külön-külön figyelembe véve a másodköltések aránya 18,2% (1993) és 45,4% (1991) között váltakozik. (A főbb költésbiológiai adatokat évenként az első és másodköltéseket szétbontba a 3. táblázatban összegezzük.) Az összesített első költések átlagos tojásszáma 9,21, a kikelt átlagos fiókaszám 7,13, a kirepült fiókák átlaga 6,19. A másodköltések átlagos tojásszáma 7,27, a kikelt átlagos fiókaszám 5,42, kirepült fiókák átlaga 4,96. A vizsgált első költések közül a legnagyobb gyakorisággal a 10 tojásos (33%), ezt követően a 9 tojásos (27%), és 8 tojásos (23%) fordult elő (4. táblázat, 1. ábra). Az általunk kapott megoszlások hasonlóak egy Angliában végzett vizsgálatok eredményeivel, annyi különbséggel, hogy egy Oxford környéki erdőben a 8 és 9 tojásos fészekaljak jelentették a leggyakoribb tojásszámot (Petrins, 1965). A fenti tojásszámú fészekaljak adták az első költések döntő részét (83%). Lényegesen szerényebb tojásprodukció jellemzi a másodköltéseket (5. táblázat, 2. ábra). A leggyakoribb fészekalj nagyságot a 8 tojásos (27%) fészek, a 7 és 9 tojások fészkek aránya azonos (19—19%) és 10 tojásos fészek mindössze 1 db (4%). A széncinege fészekaljak kelési sikere évenkénti bontásban az első és másodköltések között lényeges különbséget mutat. Az első költések kelési sikere 67% (1991) és 85,7% (1990) között változik (3. ábra). A másodköltések esetében 55% (1993) és 80%-os (1991) adat jelenti a szélső értékeket (4. ábra). A kirepülési siker 3 éven keresztül az első költéseknél csaknem 100%-osnak bizonyult. 1993-ban az odútelepen — feltételezhetően predációs hatások miatt — jelentős fiókamortalitás történt, ez igen alacsony (65%) kirepülési sikerességet eredményezett. A széncinege költések közül döntő mértékben az elsőként lerakott fészekalj szaporulat képezi az adott terület cinegepopulációjának utánpótlását. Az első fészekaljak felnevelésének idején legkedvezőbbek a táplálkozási lehetőségek és az időjárási tényezők, amelyek együttes hatása következtében a fészekaljban lerakott tojásszám és a ténylegesen kirepült fiókák száma közötti eltérés nem nagymértékű, ami a leggyakrabban előforduló 9—10 tojásos fészekaljakat tekintve magas szinten biztosítja a cinegepopuláció reprodukcióját a fészekaljat befolyásoló biogén és abiogén környezeti hatások átlagos mértéke mellett. 1993-ban a fészekaljakat szokatlanul intenzív predációs hatás érte, ennek következtében a széncinege fészekaljak reprodukciós sikere alig haladta meg az 50%-ot. 10