A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)
Néprajz - Fehér Ágnes: A kisegyházi közösségek a szociológiai vizsgálatok tükrében
gos Vallásügyi Tanács. A résztvevők az alábbi nyilatkozatot fogadták el: "Az Országos Vallásügyi Tanács kifejezte azt az egységes véleményét, hogy elutasítja a türelmetlenség és a gyűlölet minden megnyilatkozási formáját, amely veszélyezteti a nemzet felemelkedését szolgáló békés átmenetet, a demokratikus jogállam kialakulását. Azok, akik a politikai, vallási vagy kisebbségi türelmetlenség, illetve gyűlölet, antiszemitizmus történelmileg tragikus emlékű eszközeihez kívánnak nyúlni, határozott visszautasításra találnak a társadalom józanul gondolkodó erői és így a magyarországi egyházak, vallási közösségek részéről is. Az Országos Vallásügyi Tanács felhívja a magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek határozottan híveit, hogy említett megnyilvánulások ellen határozottan lépjenek fel." (Magyar Nemzet, 1989. okt. 21-i szám.) Jelen tanulmányunknak nem volt célja, hogy teljes egészében ismertessük a Magyarországon elismert vagy még illegális keretek között működő összes szabadegyházi csoportosulás valamennyi jellemző vonását, ismérveit. Inkább csak azt tekintettük feladatunknak, hogy néhány szempont, gondolat erejéig felhívjuk a figyelmet arra az izgalmas feladatra, mely azokra a szociológusokra, vallástörténészekre vár, akik ilyen speciálisan szerveződött közösségek behatóbb vizsgálatára vállalkoznak. Különösen ki kell hangsúlyoznunk tehát az inter terdiszciplináris kutatás jelentőségét. Véleményünk szerint ezeknek a csoportoknak a felmérése csak úgy lehet teljes, és hiteles, ha a teológiai ismérveken túl megpróbálkozunk ezeknek a kisegyházaknak a szociológiai csoportnormák szerinti feltérképezésével is, vagyis az aktív vallásgyakorlatot folytató kisegyházi tagokat önálló, szubjektív egyéniségként tiszteljük. 365