A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Néprajz - Magyari Márta: A nagypénteki szentsír és a hozzá kapcsolódó népi liturgia

Az idők során a szentsírok megjelenési formája is jelentősen megváltozik. A korai, a jeruzsálemi Szent Sír templomot élethűen utánozni hivatott kápolnákat átépítik, a sírra már csak egy falba vájt fülke, vagy az oltár bemélyített része utal. A későbbi leírások koporsószerű építményt említenek, de ennek a típusnak egyetlen példánya sem maradt fenn. A XIV—

XV. s még a XVI. század elején készülnek azok a gazdagon díszített, szabadon álló szentsírok, amelyeken a koporsószerű részt az evangélium és a liturgikus drámák szereplőinek életnagyságú szobrai veszik körül; Ebbe a típusba tartozik a magyar egyházművészet és a középkori faszobrászat egyedülálló emléke, a garamszentbcnedeki Urkoporsó néven ismert, 1490 körül keletkezett kerekeken guruló szentsír.

6 A koraközépkorban már a húsvéti szertartás és a liturgikus dráma lényeges mozzanatai játszódtak a szentsír mellett. Karoling kori francia egyházi szokás volt, hogy nagypénteken a szent kereszt tisztelete után a feszületet fátyollal borítva eltemették az oltáron elkészített szentsírba. Vasárnap hajnalban a feszületet kiemelték és csak a fátylat hagyták a sírban.

7 A húsvéti szertartásának ez a mozzanata a feszület eltemetése a szentsírban, majd a feltámadás, az újjászületés jeleként való kiemelés onnan összefüggésbe hozható az antik meghaló és feltámadó tavaszistenségek kultuszával, Krisztus feltámadásának megjelenítésében az ősi tavaszi természet újjáéledéssel kapcsolatos ünnepek lényegi mozzanatai ismétlődnek meg.

8 A húsvéti liturgia fejlődésének lényeges mozzanata volt az, amikor a feszület mellé a jelképes sírba elhelyezték a nagycsütörtöki misén consecrált (átlénycgítctt) ostyát is. A freiburgi székesegyház szentsírjához olyan Krisztus figura tartozott, melynek mellkasán, az oldalseb helyén ajtóval elzárható üreg volt, itt helyezték el a szent ostyát és a feltámadáskor innen vették ki.

9 A keresztény liturgia szimbolizmusában lelhető meg ennek a szokásnak a magyarázata: a gyász jeleként, hiszen Krisztus, isten fia elhagyta a földet, eltávolítják a szentséget az oltárról. Az oltáriszentséget (Sacramentum) a szentsírra nyilvános imádás, ájtatosság céljából csak a XVI. század végén kezdik kitenni. Ezt megelőzően az oltáriszentséget a templom egy olyan fülkéjébe zárták el, amely nem a szentsír közelében volt.

10 A XIII—

XIV. században keletkezett szentsírokon a szentség kitételére (expozitio) utaló nyomok nincsenek, viszont előfordul, hogy a szentséget a sírba zárják el (despositio). A XV—

XVI. században a minisztérium dráma elszegényedésével párhuzamosan a húsvéti liturgiában a hangsúly a Sacramcntummal való szertartásra megy át.

11 A XI. századot megelőzően nem volt szokásban az oltáriszentséget közimádásra kitenni, az úrnap ünnepéhez kapcsolódva e században kezdett elterjedni, és csak jóval később kapcsolódott hozzá a negyvenórai ájtatosság néven ismert szokás. Ezt Milánóban 1556-ban egy capucinus atya vezette be annak emlékére, hogy Krisztus teste is negyven órán át nyugodott a sírban.

12 Annak ellenére, hogy ez az ájtatossági forma itáliai eredetű, Rómában nem vált szokássá az oltáriszentséget nagypénteken közimádásra kitenni. Münchenben már 1577-ben kitették az oltáriszentséget Krisztus sírjára, a korabeli magyarázat szerint azért, hogy ezáltal a katolikusok hitét elmélyítsék a protestánsokkal szemben.

1

" A szokás hamar általános jelenség lett Németországban, elterjedt Ausztriában és Magyarországon is, s a szentsír tiszteletéhez kapcsolódó népi ájtatossági formák kiindulópontjává vált. 5 Gerevich i. m. 47. 6 Dankó József: Magyar szertartási régiségek = Új Magyar Sión. 1871. 161—182. és Divald Kornél: Húsvét a régi magyar művészetben = Vasárnapi Újság 1912. 247. 7 Gerevich i. m. 44—45. 8 Pais István: A húsvét történetéhez = Világosság. 1962. 4. 30—35.; valamint Dobrovics Aladár: Húsvét, a meghaló és feltámadó istenség ünnepe = Világosság. 1961. 3. 1—8. 9 Dankó i. m. 178.; valamint Jutta Seibert i. m. 291. 10 Zalán Menyhért: A Pray-kódex föltámadási szertartásai és misztériumdrámája = Pannonhalmi Szemne 1927. 97—104. 99. 11 Gerevich i. m. 46—48. 12 I^onovics János: Népszerű egyházi arceológia. I—

III. (Bécs, 1857) III. 131.; valamint Gustav Gugitz: Das Jahr und seine Feste im Volksbrauch Österreichs. (Wien, 1949.) 13 Mihály fi Ákos: A nyilvános istentisztelet. (Budapest, 1933.) 332