A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Néprajz - Kőváriné Fülöp Katalin: Árva Bethlen Kata fogarasi terítőjének néprajzi vonatkozásai

ték. A kankalin, a gyöngyvirág mellett, szerelmi varázslásra is használták a liliomot, melyet a leányok ételbe téve adtak a legényeknek. A fehér liliom gyökerét megaszalták és megtörték, levesbe hintve azzal a legénnyel etették meg, akit szerelemre akartak csábítani. Az Előázsiából származó fehér liliom a rózsa mellett a legnépszerűbb kerti virág, a szüzesség és a tisztaság szimbóluma, a szép és fiatal nők jelképe. Bethlen Kata térítőjén a fehér liliom egy kék színűvel ábrázolva látható; bal oldalon a kék a férfit, a fehér a nőt képviseli. A virágok porzói szív alakúak, száruk piros — a szerelem színe — szalaggal van átkötve, s így az ifjú pár egymással összekapcsolt életét szimbolizálja. A sordíszítmények között fellelhetünk egy növényi és állati motívumot, amely szintén a szerelmi szimbolikához tartozik. Ezt a motívumot Palotay Gertrúd "érett és éretlen földieper között mászó bogárká"-nak említi, s a rokokó hírnökének tartja

1

' (3. rajz). A hímzésen azonban egyértelműen látható, hogy nem földieperről van szó, hanem a XVIII. századi főúri családoknál elterjedt apró szemű szamócáról. A gyümölcs sok magja a termékenységre utal, s a mellette mászó kis rovar pedig egy keresztespók. Bethlen Kata a rá jellemző mívességgel hímzte a pókot, hiszen a nyolc apró láb mellett, nem felejtkezett meg a keresztről sem. A pók keresztjéhez Európa szerte elterjedt eredetmagyarázó monda fűződik. Miért van a hátán kereszt, miért nem lehet agyonütni? A kérdésre a választ a következők adják meg: Jézus üldözői elől menekülve egy barlangba bújt. A pók hálójával befonta a barlang nyílását, s mikor az üldözők meglátták a pókhálót, továbbmentek. A pók jutalmul kapta a hátára a keresztet, szent állattá vált, nem volt szabad agyonütni. A menyasszonyi ruhán nem véletlenül került egymás mellé a szamóca és a pók. Hiszen a magyar néphit szerint szerencsét hozó állat, amelyhez bizonyos előjelek is fűződtek. Ha közvetlenül a lány ágya fölött ereszkedett le, akkor a menyasszonyi fátylát szőtte, tehát a leány még abban az évben férjhez ment. Ezek után térjünk át a második motívum csoportra, az állatalakokra. Ezen belül alcsoportokat képeznek az úgynevezett vadászjelenet-ek és a néprajzi vonatkozású díszítmények. A nemesi udvaroknál, grófi családoknál elterjedt szokás volt a kora őszi vadászat. Ilyenkor a vadászok agaraikkal nemcsak fácánra "mentek", hanem a nagyobb vadat is felhajtották, az őzet, a szarvast. Ezeket a pillanatokat örökíti meg Bethlen Kata a terítőn. Sajnos a szarvas képe csak félig látszik, ugyanis mikor átalakították a szoknyát, pontosan itt vágták el az anyagot, s toldották hozzá a skófiumos fodort. A részletező, aprólékos munka még így is kivehető: a kopó körmei, a finom árnyalások, a vadász puskájából a rókára lecsapni készülő sas és a nyulat üldöző agár is (4., 5., 6. rajz). A népművészetben Európa szerte elterjedt a valóságos állatokat ábrázoló stilizált díszítések. Jellemző, hogy az állatalakok egy nagyobb, geometrikus jellegű, kötött kompozícióhoz tartoznak, de attól elhatároltan elhelyezkedve. A fogarasi terítőn is megtalálható egyfajta kompozíciós egység, — bár az átalakítás után ez szétforgácsolódott — gondoljunk a vadászjelentek váltakozására, a két medve egymás mellé helyezésére. Az apróbb állatok — pillangó, szitakötő, csiga — a mintázat széle mellé szorultak. Mindössze egyetlen nagyobb madárábrázolás van a terítőn, amelyet Palotay "méltósággal lépegető, hosszúcsőrű strucc"-nak említ.

14 Véleményem szerint ez nem strucc, hanem a Magyarországon még a XVIII. században honos és népszerű daru (7. rajz). A nagy testtel, hosszú, vékony nyakkal, hosszú, erős lábakkal hímzett daru, a régieknél az éberség jelképe volt. Hangjáról többféle babonás mese is keletkezett, szárnytollai pedig a szerencséthozó eszközök között szerepelt. Még a XVIII században is elterjedt szokás volt egyes ünnepek alkalmával, vagy szabadalom által kijelölt napokon, a vásározás. A vásárok elmaradhatatlan résztvevői voltak a kupecek 12 Holló László—Papp János—Ujváry Zoltán: Ej-haj gyöngyvirág . . . Virág a magyar népi kultúrában. (Db. 1972) 7, 19, 29. 13 Palotay Gertrúd: i. m. 137. 14 U. o. 136. 316