A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Néprajz - Kőváriné Fülöp Katalin: Árva Bethlen Kata fogarasi terítőjének néprajzi vonatkozásai

zett két medallion magyarázza. Az egyikbe a széki gróf Teleki, a másodikba: bethleni gróf Bethlen család címerét hímezték, s a virágkoszorún kívül eső karikában Teleki József és Bethlen Kata nevei olvashatók. A címerek nemcsak az ajándékozók neveit mondják meg, hanem utalnak az ajándékozás körülményére is. Palotay Gertrúd tanulmányában utal arra a tényre, hogy a XVI—

XVIII. században a főúri családok körében szokás volt a menyasszonyok szoknyáit valamelyik templomnak adományozni. A katolikusoknál volt ez inkább jellemző, ők a családi címert is ráhímezték az anyagra. Feltehetőleg a fogarasi templom térítői Bethlen Kata menyasszonyi ruhájából készültek, s így azoknak nemcsak művészi, hanem művelődéstörténeti jelentőségük is van. Ugyanis arról, hogy kálvinista templomok is kaptak ilyen ajándékot a szakirodalom nem tud, nem tesz említést. Bethlen Kata 1722-ben lett Teleki József felesége. így tehát a két terítő, s a hímzés a század 20-as éveiben készülhetett, mivel sem Bethlen Kata házasságkötése előtt, sem özvegységrejutása után nem kerülhetett rá a kettős címer.

10 A magyar díszítőművészet egyik legérdekesebb fejezete az úrihímzés. A XV—

XVIII században fénykorát élő úrihímzés stílusát elsősorban díszítményei határozzák meg. A hímzés alapja, eszköze az ornamentum, s az ornamentikák elemi mozgásélménye az ismétlődés. A belső élmények, a lelki háttér, az egyéni szemlélet ösztönözik és éltetik a formák ismétlődését. A Bethlen Kata által készített szószéktakarónak és abrosznak, a címerektől eltekintve, azonos a hímzésdísze. A díszítmények a szegély mentén sort alkotnak, állandóan váltakoznak, az egész anyagon pedig elszórtan jelentkeznek. Szabálytalanul, a tárgy által meghatározott helyzet és arányok figyelembe vétele nélkül tűnnek fel a térítőkön a kisebb és nagyobb motívumok. A XVIII. század a barokk ízlés virágkorát jelenti a magyar díszítőművészetben. A vizsgálandó terítő eredetileg lakodalomra készült, mely minden egyházi vonatkozást nélkülöz, vidámságot, boldogságot tükröz, a barokk "mindent tudni akaró" stílusában. Nem elsősorban a motívumanyagát használja fel, hanem a formaízlésének teljesen megfelelő, telt formákat alakalmazta egyéni felfogásban. A terítő motívumaiból sugárzik a bensőséges pátosz, a magával ragadó művészi öröm, melyből a barokk formák fakadtak. A magyar barokk jellegzetessége, hogy a legegyszerűbb eszközökkel is, naturalisztikusan, plasztikusan tudja kifejezni magát, s a félreérthetetlen körvonalakkal mintegy kibontja, felfedi a motívumok magyarázatát. Tiszta, átgondolt formái érthetők, dekoratívak és egységet alkotnak.

11 A terítőn jól láthatók a selyemfonál színváltozatai; az élénktől egészen a halványabb színig. Jellemző a színek kavalkádja: a türkizzöldét a halványzölddel, a barnát az ekrüvel és sárgával árnyalja, a zafírtól pedig a lilán át jut el az égszínkékig és a rózsaszínig; a virágszirmok ábrázolásánál. A levelek aprólékos rajza mellett, a pontosság, a részletek kiemelése jelenik meg a "vadészjelenet"-nél is, ahol a szarvast üldöző kopónak még az emlőbimbóját is kihímezte Bethlen Kata. Néprajzi szempontból az úrasztali terítőn található motívumok két nagyobb csoportor alkotnak: az elsőbe a szerelmi szimbolikához tartozó díszítményeket sorolhatjuk; a másodikat pedig az állatalakok csoportja képezi. Ezenkívül a menyasszonyi ruhán van két igen érdekesnek mondható díszítmény, amelyek, véleményem szerint, a barokk ízlés- és formakultuszával magyarázhatók. Lássuk először a szerelmi szimbolikával kapcsolatos hímzéseket! Sordíszítmények között szerepel az életfa motívum (1. rajz). Az életfa már a bibliai teremtéstörténetben is elősordul (Mózes 1. könyve), azonban a fa, legyen akármilyen is, széles körben elterjedt szimbólum: az évenként megújuló levelek az elmúlásra és az újjászületésre utalnak. A fa alakja a földbe nyúló gyökereivel, a törzse mellé hímzett gyöngyvirágokkal, és az ég felé nyúló koronájával, jelképe lehet a Föld és az Ég kapcsolatának. A magyar népszokásban az életet, termékenységet 10 U. o. 135—136. 11 Supka Magdolna: I. m. 27. 313