A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Surányi Béla: A szántóföldi növénytermesztés szerkezete Debrecen mezőgazdaságában (1920–1990)

kaszálóira épülő nagyméretű állattartáson, másrészt a kitűnő szántóföldeken folytatott egyoldalú szemtermelésen nyugodott. Ez alapvetően meghatározta a talajerő-visszapótlást is, mert a trágya nem a szántóföldet, hanem a legelőt és a kaszálót gazdagította. E gazdálkodási mód konzerválódott, szinte alig változott a későbbi évtizedek során. A mezőgazdasági terület Debrecen mezőgazdasági területe

1

" lényegesen nem változott 1913—1946 között (lásd részletesen: 1. sz. táblázat). A művelési ágak közül vezető szerepet játszott a szántó, amely a terület közel 50%-át foglalta el. A város természeti adottságai révén jelentős a rét és a legelő aránya is 30% fölött. 1948 után megcsappant a mezőgazdasági terület, 1938-hoz viszonyítva nem éri el annak 50%-át. A nagyméretű csökkenés hátterében a hortobágyi övezetben szerveződő állami gazdaságok megalakulása húzódott meg. A felére zsugorodó debreceni határ átrendezte a művelési ágakat is, amelyet eltakart az abszolút csökkenés. Hiszen a szántó arányának csökkenése minimális (5% alatt), a rét- és a legelőé viszont közel egyötödére szorult vissza. A későbbiek során csak a művelési ágak egymáshoz viszonyított arányából nem lehet következtetni a gazdálkodás minőségére, mivel csak a termelőszövetkezetek adatait lehetett egyértelműen figyelembe venni. Noha továbbra is szembetűnő a szántó — rét és legelő túlsúlya, amely a város gazdálkodására olyannyira jellemző. A szántóföldi növénytermesztés és az állattartás között az összekötő kapcsot az erdő, az erdei kavzÁ/ó és a legelő jelentette, amely késő ősztől koratavaszig enyhítette az állatok takarmányozási gondjait. Míg a századfordulótól az erdő, mint művelési ág 11,4%-kal részesedett a hasznosított területből, addig az 1960-as évek közepén már az erdőterület nagysága nemcsak abszolút, hanem relatív mértékben is felülmúlta a századelejit. Ez az örvendetes folyamat azonban az 1970-es években megszakadt, elsősorban az ágazaton belül végrehajtott átszervezések következtében. (Debrecen határának változása, lásd: térképmellékletek) Birtokviszonyok Századelőn a magánbirtok és a testületek kezelésében lévő födterület

11 kiterjedése 46 595 hektár (ha) volt. A törpe (0—5 kat. hold) — és kisgazdaságok (5—100 kat. hold) túlsúlyban voltak (93,7%), noha a földnek csak 51,0%-át birtokolták. A közép (100—1000 kat. hold) -és nagygazdaságok (1000 kat. hold - ) a mezőgazdasági terület 49%-val rendelkeztek, bár számszerű részesedésük csak 6,3%-ot ért el. A földbirtok az 1930-as évek

12 közepére tovább apróződott. Lassabban növekedett a törpe- és kisbirtokok száma, mint amilyen arányban csökkent részesedésük az összes területből. Illúzió maradt Zoltai Lajos

1

' intelme 1916-ban: "A magyarság jövője a háború után a demokratikus földbirtokpolitikától függ." Még riasztóbb a kép, ha a törpe- és kisbirtok átlagos nagyságát

14 vesszük szemügyre Debrecenben: 10 A debreceni gazdálkodás jellemző vonásainak gyökerei a korábbi századokra nyúlnak vissza. Az 1920as években végzett felmérés valójában egy hagyományt rögzített. Lásd: Sajóhelyi István: A város szerepe mezőgazdasági termelésünkben = Magyar Statisztikai Szemle, 1927. 5. sz. 435. Tanulságos a négy legjelentősebb alföldi nagyváros mezőgazdasági területének művelési ágak szerint megoszlása, amely kidomborítja a köztük lévő különbségeket. 11 Zoltai Lajos: Debrecen határának kialakulása és birtokainak megszerzése. In.: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Db., 1936. 137—38. o. 12 Kerék Mihály: A magyar földkérdés. (Bp., 1935.) 304., s a táblázat. Lásd később: Kerék (1935) 13 Zoltai (1936): 132. 14 Kerék (1935): 340. 221