A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

31. kép A DF.4/145. ltsz. acélíves számszeríj felülnézeti képe. kg-os íjakat is föl lehetett ily módon húzni." Az első felhúzóhorgok még egykarmúak voltak, amelyek aszimetrikusan terhelték az íjat. A kétkarmú horgok megjelenése oldotta meg az ív kímélésének problémáját. A XIV. sz. folyamán az övhorgok különböző változataival találkozunk. Közös jellemzőjük a görgős horogrész. A görgős megoldás a felhúzás menetét is megváltoztatta. Először a törzsön lévő kampóba akasztották a felhúzózsinór vagy heveder végén lévő akasztótagot, majd a számszeríjász mélyen előrehajolt, egészen addig, amíg a görgős tag el nem érte fegyvere húrját. Eközben a számszeríjat lábával a kengyelbe lépve a talajhoz szorítva tartotta, bal kezével pedig a törzs végét támasztotta. Miután a görgős horgot az idegbe akasztotta, elsősorban hátizmait megfeszítve egyenesedett fel, egészen addig, amíg az ideget be nem akaszthatta a dióba. (38. kép) Ez az eljárás kb. az erők felezését tette lehetővé. Bár nincs rá pontos adat, úgy gondolják, hogy a már említett crecy-i ütközetben a genovai íjászok ilyen módszerrel dolgoztak.

39 38 Harmuth i.m., 33. A szerző itt idéz Johann von Joinville emlékiratából, aki 1250-ben részt vett IX. Szent Lajos francia király (1226—1270) első (egyébként hatodik) keresztes hadjáratban: "Amint a király számszeríjászai lábukat íjaik kengyelébe feszítik, már menekülnek is a szaracénok . . ." (Fordítás T. L.) A megjegyzés azt sejteti, hogy ekkorra a számszeríj hordtávolsága és átütőereje már jelentősen nagyobb lehetett, mint a keleti kéziíjaké. 39 Gallwey i.m., 5. 140