A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

9. A DF.1/144. leltáriszámú számszeríj bal karja, hátúinézetből. A jól látható minta miatt előfordult, hogy a burkolatot pergamennek, vagy kígyóbőrnek nézték, különösen a régebbi szakirodalomban. A kép mutatja a dupla hurakasztót. Ezek az íjak olyan erősek voltak, hogy a húrt nem lehetett kézzel felrakni. Erre speciális feszítő asztalt alkalmaztak, melyen egy külön húr segítségével meghajlították az ívet, s ezután akasztották be a munkahúrt. A belső vájat a munkahúré, a külső a feszítőé. 10. kép A DF.1/144. számszeríj hátúlnézeti képe, amin a számszeríj meglehetősen nagy mérete is érzékelhető. röntgenképe mennyire hasonlít az ív belső oldalán lévő borításhoz. így elképzelhető, hogy falapról van szó, mert a szarumag mögött néha alkalmaztak ilyet. Miért került éppen ide? Nehéz választ adni, mert ha a két különböző anyag között szigetelő funkciója lenne, akkor mindkét karon jól látszódna. Ha csak az egyik karban van faanyag, akkor az ív ereje elméletileg aszimmetrikus lesz. Bár látván a régi mesterek szaktudását, elképzelhető, hogy épp egy eredendően aszimmetrikus ívet egyenlített így ki a a készítő. . . Az acélív Mint már említettem, a kovácsolt acélív megjelenésével a számszeríj erejének csúcspontjához érkezett. Feltűnését nem tudjuk időben pontosan elhelyezni, legvalószínűbb a XIV. sz. legvége. A kovácsiparukról híres észak-itáliai városok mesterei lehettek az elsők a fémívek előállításában. Magának az acélfelhasználásnak több indoka volt. Az egyre fejlődő kovácsolási technika miatt elképzelhető, hogy olcsóbb lett, mint a szaruív, s talán kevésbé munkaigényes 125