A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Néprajz - Varga Gyula: A hajdúbagosi és a konyári dinnye

két-három kilós, akkor tovább moccantották, hogy a nap minden oldalát érje. Különben egyik oldala világos, majdnem fehér maradt, és az ilyennek a belseje se egyenletesen ért meg. A görög dinnyével más munka nem is volt, de a sárgadinyét kaccsolni kellett. A sárgadinnye legelső kaccsát kb. a hatodik levél alatt elszakították, hogy a többi indája jobban fusson, mert a fő inda nem hozott termést, de ha meghagyták, "elszítta az erőt" a termő indáktól. Ezzel szemben a sárgadinnyét nem forgatták, hanem az azon a helyen nőtt meg, ahol megkötött. Egyes gazdák főleg a görög dinnyéket megjelölték. Újabban ez a szokás elmarad. A jelölés abból állt, hogy érés előtt egy-két héttel valamilyen módon a dinnye héját megkarcolták, s ez a karcolás később egy jól látható jellé varasodott. Konyáron szokás volt, hogy a gazda megszámozta a dinnyéket. így nemcsak azt tudta meg, ha egy-egy dinnyét elloptak, de a dinnyék fejlődésének a sorrendjét is megfigyelhette. Hajdúbagoson többen sörösüveg kupakjával kapcoltak kis köröket a dinnyére, mégpedig az első kötésből valók egy-, a második két-, a harmadik három karikát kaptak. Sokan körömmel saját névbetűiket karcolták rá dinnyéikre. A jelzés afféle "márka" jel is volt, s a legjobb termelők erre büszkén hivatkoztak. Hallottunk szegekből készített kis pecsételőről is, de sem Konyáron, sem Bagoson ilyenről nem tudtak. A dinnye szedése. A dinnye folyamatosan érő gyümölcs. Ezért valójában nem is beszélhetünk "dinnyeszüret"-ről.

42 Hiszen a dinnyét érés ideje alatt, vagyis több mint egy hónapon át naponta, de legalább 2-3 naponként szedni kell. A túlérett dinnye élvezhetetlen. Az érés ideje az időjárástól függően változott, de voltak korábbi, vagy későbbi érésű fajták is. Legkorábban július elejétől lehetett szedni, s az érési idő eltarthatott október közepéig. A sárgadinnye a hiedelem szerint a szeptember 5-i Lőrinc nap után már ehetetlen. (Azt mondják: "belefosott Lőrinc!") Az érés megállapítása nem okozott nagy gondot; már a 10-12 éves gyerek is meg tudta állapítani, melyik az érett dinnye. Akik nem termesztettek eladásra, azok nagy gonddal forgatták, kopogtatták a dinnyét, mielőtt levágták, mégis sokszor eltévesztették. Csak akkor derült ki, hogy "tök" (azaz érettlen), mikor felvágták. Az igazi dinnyések csak ránéztek, és már tudták, lehet-e szedni. Állítólag akkor érett a görögdinnye, ha a kocsánya már nem szőrös, az utolsó bügyökből kinövő "kacskaringója", és a kocsány tövén levő két kis levélkéje elszáradt, már érintésre leesett. Igazi gyakorlott termelők már a színéről megállapították, hogy érett-e? Az érett dinnye fényes, míg az érettlen szürkés, hamvas. A már leszedett dinnyét kopogtatással vizsgálták. Az érett dinnye kopogtatásra "kong", kis ütögetésre "átrezeg", ha erősebben megnyomják, reccsen. Ha még érces a hangja, akkor még érettlen, ha ellenben mély, puffanó hangot ád, mint a csizmaszár, akkor már túlérett. A sárgadinnye érését sárguló színéről fel lehet ismerni. Az eladásra szánt sárgadinnyét kissé "zöld" állapotban szedték le, s egy-két napig a pincében, kamarában érlelték. A tövén túlérett sárgadinnyét ugyanis nem lehet szállítani. A dinnyét általában kora hajnalban szedték. Többnyire az idősebbek vágták le az indáról, éles késsel, a fiatalabbak, gyerekek szortírozták nagyság szerint, majd kihordták a tábla szélére. A nagyobbakat lehetőleg kézről-kézre adogatták, hogy minél kevesebbet kelljen járkálni az indák közt. Az apróbbakat eleve zsákba szedték, így azokból 10-15 darabot is kivihettek egyszerre. A szállítók mezítláb jártak hiszen egy-egy termő inda eltaposásával komoly károkat okozhattak volna. A szekéren alulra rakták a zsákokat, vagyis az apróbb dinnyéket, rá a nagyobbakat, legfelül a sárgadinnyét. 42. TAKÁCS, 1915. III. 388-395 183