A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A magyarországi avifauna dinamizmusának felülvizsgálata. 1960–1988

fluktuáló exklávét képez messze nyugatra a főareától. A madarak száma tovább is minimális, 1960 óta 1-2 pár alkalmi költése figyelhető meg időnként a Hortobágy szikesein, ill. a Kiskunsági Nemzeti Parkban (Szabó, 1975, 1984). 35. Larus melanocephala - Szerecsensirály. Nyugat és északnyugat felé terjeszkedő mediterrán faj, amely most már tartós exklávét alkot Magyarországon. A kis állománya szétszórt, lassan nő, és újabb területeket foglal el. Az 1980-as évek elején csak 5 pár fészkelt az országban (Szabó, 1984), 1988-ban egyedül a Hortobágyon, ahol 1984 óta ismert, volt ennyi (Kovács, 1988). 36. Chlidonias leucoptera - Fehérszárnyú szerkő. A magyarországi költőhelye jelentős közép-európai exklávét alkot. A hazai állománya hosszú távon stagnál, de a területi eloszlása a csapadék mennyiségétől függően fluktuál. Állandó telepei csak a Hortobágyon vannak. 37. Geliochelidon nilotica - Kacagócsér. Regressziós faj, amely a Fertő-tó ausztriai részén költ. Utolsó magyarországi fészkelését 1955-, ill. 1967-ből ismerték. Haraszthy (1984) már nem veszi fel a költő fajok listájába. 38. Syrrhaptesparadoxus - Talpas tyúk. Mint inváziós faj bármikor előfordulhat, azonban az elmúlt 100 évből nincs adat hazai költéséről, ezért az eltűnt fajok közé kerül át. 39. Strix uralensis - Uráli bagoly. Az area szétszakadása folytán a kelet-európai törzsterülete mellett két extinkciója alakult, a dinári és a kárpáti. Az uráli bagoly zempléni és bükki állománya a szlovákiaival együtt kisterületű tartós refugiumot alkot Európában. A század eleji költése után először 1962-ben említik feltételezett fészkelését Zemplénben, de bizonyítottan csak 1973-ban (Bécsy, 1976). 1983-ban ugyanott már 10 fészket találtak meg, egérjárásos években számuk 20-ig is nőhet (Haraszthy, 1984b). 195 l-ben a faj csak a Kárpátokban volt honos, most bevehetjük az országos dinamikai potenciálba, mint új fajt. 40. Calandrella brachydactyla - Székipacsirta. 1960-ig új, expanziós fajnak számított (Udvardy, 1969b), de most már stabil elterjedésükhöz sorolható be. 1970 óta a madárszám fokozatosan fogy, egyes populációi, pl. kardoskúti, felmorzsolódtak, költőterületük zsugorodik. Ezt a folyamatot aligha képesek egyensúlyozni az új biotópban létrejött pontpopulációk, mint a napraforgó, ill. búzatáblákban fészkelő madárpárok Heves és Békés megyében (Szálai, Márkus, 1987). Ezért a faj megmentésében a hortobágyi költőhelyek látszanak egyedül perspektivikusnak. 41. Parus lugubris - Füstös cinege. Északi irányba terjeszkedő faj. Magyarország területén még nem fordult elő, ezért nem is szerepel az országos madárnév-jegyzékben. Levehető a listánkról. 42. Turdus pilaris - Fenyőrigó. Először 1901-ben, majd 1935-ben költött a Hanságon, ezért Udvardy új, terjeszkedő fajnak minősítette. Valódi expanziója csak 40 év múlva kezdődött el, miután a fenyőrigó benépesítette Szlovákiát (Mosanszky, 1963), ahol az 1950-es években Dél-Morvaság és a KisKárpátokig jutott el. Nagy expanzióhulláma 1972- 1974-re esik, amely során letelepedett Poprád, Tapoly és Hernád völgyében megközelítve a magyar határt (Hudec és tsai, 1983). Országunkban első költése 1975 és 1979-ben a Kisalföldön (Hanság), 1981 óta nagyszámú telepeit ismertek a Felső-Tisza vidékén Dombrád és Cigándnál (Márkus, Szálai 1983), Sajó és a Hernád völgyében Felsőzsolcán, Muhi, ill. Szirmabesenyőnél, továbbá elszórtan Bőcstől Hidasnémetiig (Béres I., Béres L., 1983), Tokajban (Kovács, Orbán, 1981). Egyidejűleg 1981-től költ Egerfarmosban és környékén (Endes, 1983,1984) és 1983-tól Gyöngyös közelében (Mészáros, 1984). Expanziójának fő iránya továbbra is a Hernád és Sajó völgye, valamint a Tisza felső szakasza (1. a 4. sz. ábrát). 43. Monticola saxatilis - Kövirigó. Hegyes vidékeinken található elszórt állománya erőteljesen csökken. Az utolsó 20 évben eltűnt több régi költőhelyéről (pl. a Pilisből), másutt a telepből 1-2 madárpár maradt meg (Smidt, Farkas, 1974). Jelenlegi regresszió kimenetele kiszámíthatatlan és Schmidt szerint a felhagyott kőfejtők védelmétől, ill. a bányászok felvilágosításától függ. 44. Oenanthe hispanica - Déli hantmadár. Észak felé terjeszkedő mediterrán faj. Magyarországi előfordulása egyre gyakoribb 1947 óta, különösen mészköves, mediterrán jellegű helyeken (Budaörs, Aggtelek, Pilisvörösvár), költés idején is (Schmidt, 1988). Bizonyított adat fészkeléséről még nincs. 45. Oenanthepleschanca - Balkáni hantmadár. Új, dél felől terjeszkedő faj. Első költését 1976. VI. 26-án bizonyították be Szeged mellett (Kiss, Német, 1984). 46. Luscinia luscinia - Nagy fülemüle. A fajarea nyugati határa ÉK-Magyaroszágon húzódik és 1960-ig stagnált. Jelenlegi folyóártéri intenzív fakitermelés az ökológiai szituáció rosszabbodását váltotta ki, minek következtében a nagy fülemüle mozaik populációja megritkult és a Tisza, ill. Bodrog menti fűznyár ligeterdőibe hátrált. A felső-tiszai költőhelyek megmaradásához reményt ad a tiszatelek-tiszaberceli ártér természetvédelmi területté alakulása. 47. Cettia cetti - Berki poszáta. DK felől ÉNy-ra terjeszkedő faj, amely az 1950-es években átlépte már a Duna vonalát Románia és Jugoszlávia területén. Udvardy bevette a dinamikus potenciálú fajok kö66