A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században

tolvaj, nintsen gyilkos, nintsen parázna, hogy soha vélek se földes ur, se vármegye, se király nem vesződik." „A pásztorok szorgalmatos gyakorlása" című fejezetben Molnár János az olimpiai játékokat említi, amelyekhez „jó pásztori erő szükséges", már ami a birkózást, futást illeti. Szép a pásztorélet, de mi ennek a haszna? Molnár János erre is megfelel „A pásztorok nyeresége" című fejezetben, de kijelenti, hogy a marhák nevelésének kereskedelmi hasznáról nem beszél, mert ezt csak a bécsi mészárosok tudják. Arról van tehát szó, hogy a pásztorok a henyélés helyett mivel töltsék az idejüket? „Ne nézzük édes mieink! Száj tátva a szomszéd népek nyereséges tudományát; hanem nézzük, és egyetemben tanullyuk meg! Miért ne férne-el a pásztori hivatallal a kaptza kötés? az háló fonyás? a fából készülő sok féle edények vagy szerszámok készítése? Láték Nógrádban bizonyos szántó-vető embert, aki egész télen, a mennyire egyéb munkáji engedek, jármát faraga, simitta, s el-menvén Ketskemétre a Szent Jósefi vásárra járommal meg-rakott szekéren, és onnan el-adván a sok jármát, marhástól, szekeresetői, fél tarisznya pénzt hozott haza. S még akkor meg nem volt az országban a réz krajtzár." Molnár János felhívja a gazdák figyelmét, hogy a bojtárokat igyekezzenek valamilyen mesterségre megtanítani, figyeljék meg, hogy mit árulnak a német, a zsidó, a tót, a „krányitz" a szlovák vásári árusok, T. B. - a kereskedők, kalmárok, és ilyen árucikkek előállítására ösztönözzék „már kisded koroktól a fiatalabb pásztorokat". Aki esetleg idegenkedne az effajta munkától, annak Molnár János a gyógynövények, patikafüvek gyűjtését javasolja, mert ezeket jó pénzért el lehet adni. Szintén jövedelmező mellékfoglalkozásként ajánlja Molnár János a szalma- és vesszőfonást, a pipaszárkészítést. A bojtárok esetleges tiltakozását, hogy „az apám sem szokott ilyesmit csinálni", a szerző ezzel inti le: „Jobbulni kell. Igyekezni kell. Jó izü a nyereség, s jó illatú a szaga akár mi betsületes iparkodás után." „A pásztorok mulatsága, közönségesen" című fejezetben Molnár János a bukolikus költőkről ír, akik a pásztori élet szépségéről „eklogákat, avagy pásztori válogatott versezeteket eresztettek-ki". Ennek mintájára közli Molnár János „F. F." eklogáját, amelyben „versent énekel Tirsis, Mirtillus, Menálkás". Nem tudjuk, hogy ki lehetett az ismeretlen költő, a bevezetőben csak annyit olvasunk, hogy az eklogát „az ország birájának fel-magasztalására irta". Gyökeresen megváltozik Molnár János könyvének tartalma a 85. laptól, mert ettől kezdve a szerző azt próbálja, hogy „ha lehetne-e a jó pásztornak az ég, föld, tűz, és egyéb teremtett állatok nézegetésében, és visgálásában okos mulatsága". A „mulatság" szó itt hasznos időtöltést, tanulást jelent, a természetrajzi ismeretek alapfokú elsajátítását. Molnár János - a mai ember számára olykor nevetséges formában - ír a Napról, a Holdról, a csillagokról. Az állatöv csillagairól megjegyzi a szerző, hogy „ezekből emberi szerentsét jövendölni vétek". A szivárványnyal kapcsolatban ezt írja Molnár János: „Gyermek költemény, hogy a szivárvány vizet, békát, vagy embert szi maga felé," de ember legyen a talpán, aki megérti a szerző magyarázatát a mennykőről, ami szerinte nem kődarab, hanem „gőz-por". Molnár János az állatok ismertetését az elefánttal kezdi. A medvéről azt írja a szerző, hogy ez „ismeretes állat a lengyel-tántzról is... A medvéről a lengyel mese nevezetes", de hogy ez a tánc és mese mi lehetett, nem tudtuk kideríteni. A lóról apró történeteket közöl Molnár János: „Tudván Dárius, hogy a kantza a tsikaját nagyon szereti, olly lóra üle az ütközetkor, mellynek a tsikaját otthon hagyá, hogy ha szaladni kellenék, az ollyan kantza hamarább haza ragadja." Nagy Sándor lova a gazdáján kívül senkit sem hagyott a hátára ülni, illetve ha Nagy Sándor ezt akarta tenni, a ló térdet hajtott. „De illyesre az oláhok-is reá tanítják a lovat, a mint Nagy Váradon tapasztalam. S a lovász-mesterek mi szép mesterségekre tanitják a paripákat, kiki láthatja, és a pusztai tsikósok-is néha úgy tudnak még a déltzeg lóval-is bánni, mintha az ollyanok iskolájába jártak volna." Hosszan ír Molnár János a farkas tulajdonságairól, és ehhez felhasználja Gessner egyik művét, amelyben a farkas és a bárány között meglevő örök ellentétet Gessner még a két állat bőrében is kimutatja. „Igaz-é, nem-e? lássa Gessner," - utal a kortársára Molnár János, hogy a farkas- és a juhbélből készült húrok a hegedűn, a kobzon soha nem zengenek együtt; ha a far397