A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Verrasztó Gábor: Debrecen és Hajdú-Bihar megye filateliai térképe

Debrecen és a Hortobágy érthető és megérdemelt módon, 90%-os arányban részesedik a me­gyei motívumú kibocsátásokból. Sajnos azonban a posta az önismétlést gyakran alkalmazza, így például a református nagytemplomot öt ízben jelenítette meg. Sok más jeles építészeti em­lék is található Debrecenben, amely még bélyegre kerülhetett volna. Mint már említettük, Fa­zekas Mihály sem kapott bélyeget. Változatosabb kiadásokkal ugyanez az anyag gazdagabb lenne, jobban kifejezné a város hangulatát, természetesen már amennyire ezt a filatélia eszkö­zei lehetővé teszik. Hortobágy vonatkozásában teljesebb, többféle képet nyújtanak a bélyegek. A témaismét­lődést itt is tapasztalhatjuk, sőt emellett az újragyártást is, ami helyett célszerűbbnek tartottunk volna új rajzú kibocsátást. A megye más tájairól, ismert szülötteiről kevés számú, de átfogó áb­rázolást kapunk. E néhány észrevétel figyelembe vételével akár ténylegesen is megrajzolhatnánk Hajdú­Bihar megye filatéliai térképét. A megörökített személyeket, nevezetességeket jelző színeket kevés fehér folt tarkítaná, amelyek helyi emlékkiadványok, postatörténeti anyagok felhaszná­lásával és hozzáadásával eltűnnének, miáltal egy komoly filatéliai-helytörténeti gyűjtemény körvonala bontakozna ki. A filatéliai objektumok bármely válfajának lakóhely szerinti csoportosítása nagymérték­ben ösztönözhet a szülőföld jobb, teljesebb megismerésére, helytörténeti kutatásokra. Remél­jük, hogy ehhez még a Magyar Posta is hozzájárul majd további kiadásaival. 344

Next

/
Thumbnails
Contents