A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogságom első négy hónapjának története

kerítése.) A páncélosok alsó fényszóróikat akként fordították, hogy maguk előtt fénykerítést alkottak. Egyik, másik páncélos tornyából kiemelkedő katona, akinek keze ügyében ott volt egy géppuska, nos ez a katona pedig a felső fényszóróval rá-rávillantott ellenőrzésképpen a tömegre, amely másnap délelőttig állandóan nőtt az újabb egységek beérkezésével. Olyankor, ha a szükség megkívánta, a tankok egy része hátrább húzódott néhány métert, így adva helyet az újabb foglyoknak. A beérkező transzportoknak fogatjaikat (lovak nélkül), autóikat középre kellett vinni. A szekerek, autók hadifoglyok általi kirablása, szétszerelése másnap reggel kezdődött meg. Nem mindennapi látvány volt, amikor az „emberhangyák" elözönlötték ezeket a járműveket, s pár óra alatt, majdnem puszta kézzel, legfeljebb kéziszerszámokkal, mondhatni az alváz kivételével, eltüntették ezeket az alkalmatosságokat. Magam nem vettem ebben a tevékenységben részt, de szerencsére későbbi lakótársaim ezt-azt szereztek, amelyekből következőképpen felépítettük hajlékunkat. Igaz, később többször is átépítettük, míg végső formájánál ástunk egy 2X3 méteres gödröt, 70-80 cm mélyet. Ennek egyik hosszanti oldalára - a föld szintjének magasságában - felállítottuk a két teherautóról leszerelt vezetőfülkei elülső ablakot. Két szekéroldal képezte „házunk" tetejének „gerendázatát", s erre terítettünk több gázplánt, arra pedig a kibányászott föld egy részét lapátoltuk viszsza.

6 így valamelyest hőt szigetelő tetőt nyertünk, ami nagy szó volt itt ezen az árnyéktalan helyen. Ajtónk nem volt. Felállni se, csupán feltérdelni lehetett putrinkban, de négyen elfértünk egymás mellett feküdve, sőt csomagjaink is bent lehettek mellettünk. A csupaszföldre - már nem tudnám megmondani honnan -, vékony szalmaréteg is jutott. Szállásunk, amely a magyar tábor tiszti részlegének egyik sarkában volt, szinte palota számba ment mások lakhelyéhez képest. Egykori tábori rajzom vonalai őrzik, hogy mellettünk Majerszky Marcell százados és Fekete (?) főhadnagy közös sátra állt.

7 Ez a sátor két személyes, s hosszanti ház alakú volt, alacsony, 30-40 cm-es oldallap magassággal. Lakói azáltal tették kellemesebbé a benne tartózkodást, mert árnyék nélküli táborunkban a májusi, de kivált a júniusi napsütésben a sátorponyva alatt egyébként tűrhetetlen lett volna a forróság, tehát a sátor fedte talaj részt lemélyítették jó másfél méterrel. így levegősebb lett a sátor, de a mélyebbre ásás révén hűvösebb is. Majerszky ék sátrát követte Jancsóék bunkerje. Ebbe a létesítménybe elülső falként építették bele annak a pár szál deszkának döntő részét, amelyet a magyar hadifoglyok részére adott a táborparancsnokság. Máskülönben ennek a bunkernek a padlata is le volt mélyítve. Az elülső fal közepén volt kihagyva egy bejárati nyílás, de máskülönben ennek az építménynek nem létezett világosságot adó ablaka. Itt helyezték el a rádiókészüléket is, amihez áramot egy bicikliszerű dinamó segítségével teremtettek. Ebből a rádióból értesültünk a világ eseményről. A tisztitábor - eddig említett - egy vonalban elhelyezkedő „lakóalkalmatosságai"-nak sorát az ellátós tisztek magasabb sátra zárta le. Ugyanennek a táborrésznek, az előzőekkel párhuzamosan, de már a közép vonalában a következő létesítményei voltak: a tisztilegények lakhelye, kijárattal az „A" és „B" blokkok közötti útra fordulva. E mögött volt egy hulladékgödör, majd az egész részleg centrumában nyert elhelyezést egy asztal, amelynek lapja földbevert cölöpökön nyugodott. Az asztalhoz két lócát is csináltunk. Napközben általában itt tartózkodtunk. Az asztal túlsó végén lett terület hagyva a mosdóhelynek, ezt egy újabb sátor követte, 6. Gazplan — a német hadseregben rendszeresített kisebbszerű lepedő, ami vegyszerrel preparált papírból volt. Cseppfolyós gáztámadás ellen készítették. 7. Majerszky Marcell hivatásos katonatiszt volt. Szülei ugyanazon bérház udvarán laktak (III. ép. 3. ajtó), ahol az én szüleim is (II. ép. 2. ajtó), a Bocskai téren. Tudomásom szerint valamelyik Dél-Amerikái államban telepedett le, s annak 16 éven át kardvívó bajnoka volt. Családja csak hosszú évek múlva követhette. 319