A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Takács József: Hogyan kapott toronyórát a debreceni Szent Anna templom?

ellátatlanul. Ezek közé tartozott a Várad utca és a Szent Anna utca által határolt térség is, amit 1773-ban a Forgách-féle bizottság a katolikusok letelepedési helyéül jelölt ki.

15 A katolikus templom közvetlen környéke ugyan a református Kistemplom toronyórája által kiszolgált területnek számított, de pl. ha egy itteni polgár a tőle kb. 400 m-re levő torony órájára tekintett, csak akkor láthatta azt meg, ha előtte 52 m-en belül 5 m-nél magasabb akadály nem takarta el a rálátást. Ez a feltétel - már csak a város sűrű beépítettsége miatt is - csak kevéssé teljesülhetett. A katolikusok lakta „sziget" nyilvános órájának felállítására a Kricsfalusyt követő második plébános - Tholdi Molnár Péter idején került sor. A később megkötött szerződés egy idevágó utalásából tudjuk, hogy 1843 májusában Schável József debreceni órásmester ajánlati költségvetést nyújtott be az óra elkészítésére. Ennek az első ismert mozzanatnak az előzményeit nagy valószínűséggel tudjuk rekonstruálni. Egy ilyen viszonylag nagy költséget jelentő vállalkozásba az egyházközségek - miként az más példákból ismeretes - nem vágtak bele anélkül, hogy előtte alaposan ne tájékozódtak volna. Mindenekelőtt helyben, ha ott egyáltalán fellelhető volt ilyen feladat vállalására alkalmas iparos. így járt el pl. a városi magisztrátus is 1823-ban, amikor a református Nagytemplom tornyába akart órát csináltatni: megbízta Laky László szenátort, „hogy a' Tornyokba szükséges Óráknak el készíttetése eránt... az ide való Órás és Lakatos Mesterekkel" folytasson puhatolózó megbeszéléseket.

16 A vidéki megrendelők távoli városokat is képesek voltak e célból felkeresni. Sőt, olykor fáradságot nem kímélve referenciának számító toronyórákat is megszemléltek.

17 A19. században készített debreceni templomtoronyórák azonban mind helybeli iparosok munkái.

18 Ennek oka abban jelölhető meg, hogy az órásipart űző mesterek száma a Dunától keletre itt és Temesvárott volt a legmagasabb.

19 A megrendelők tehát mindenkor találhattak alkalmas helybeli mestert órájuk kivitelezésére. A korabeü összeírások szerint Debrecenben a 19. század első felében 4-6 órás működött egyidejűleg.

20 Köztük olyanok is, akik órásiparukról hírnevet szerzett országokból, illetve városokból (pl. Svájc, Augsburg, Bécs) települtek be. A nagyobb szakértelmet igénylő mesterségek művelői között a német iparosok jelentékeny száma nem debreceni sajátosság. A reformkori Magyarország más városaiban is találunk hasonló viszonyokat, a dunántúli Sopronban éppúgy, mint a délvidéki Temesvárott.

21 Az órásmesterségnek még a középkorban kialakult differenciálódása következtében toronyórák készítésével mindenekelőtt a nagyórakészítők foglalkoztak, ámbár ismételten felbukkannak olyan esetek, amik arról tanúskodnak, hogy olykor a rokon szakmák művelői - pl. kisórakészítők, lakatosok - is eredményesen vállalkoztak ilyen feladatra. A 19. század 30-as, 40-es éveiben a Grossuhrmacher - Kleinuhrmacher addigi gondos megkülönböztetése kezd egyre inkább háttérbe szorulni hazánkban és felváltja azt az univerzá15. HBmL. IV. A. 1011/a No. 65. 16. HBmL. IV. A. 1011/k 1824/620. sz. aug. 23-i keltű protocollum. 17. Pl. a mezőtúri ref. templom toronyórája a rimaszombati mintájára készült (lásd: Faragó Bálint: A mezőtúri református egyház története 1530-1917-ig. Mezőtúr, 1927. 72.); a kunszentmártoni rom. kat. templom toronyórájának elkészítésére 1763-ban kötött szerződésben pedig az áll, hogy az óra valamivel nagyobb legyen „mintsem az egri Páter Servitáké" (lásd: Dósa József-Szabó Elek: Kunszentmárton története. Kunszentmárton, 1936. 213-214.). A megrendelők előtt ezek a referenciák nyilván ismertek voltak. 18. Az ispotályi ref. templom, a ref. Nagytemplom, a róm. kat. Szt. Anna-templom és az 1886-88 között épült Kossuth utcai ún. Vöröstemplom kapott a 19. század folyamán toronyórát. Ez utóbbié Tóth Ferenc debreceni lakatosmester munkája {HBmL. XXI. 505/a 37. 327/1931. sz. polgármesteri határozat). 19. Eperjessy Géza: A szabad királyi városok kézművesipara a reformkori Magyarországon (Budapest, 1988) függelékében a szabad királyi városok iparosösszeírásai. Debrecen: 374., Temesvár: 400401. 20. Debrecen története. 1693-1849. 2. köt. (Szerk.: Rácz István, Debrecen, 1981) 347. 21. Eperjessy i. m. 147. 230