A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Krankovics Ilona: Viharos évszázad Debrecen történetében, 1564–1664

Magyarország is, mivel néhány adományból szerzett és zálogos birtoka Szabolcs vármegyében feküdt. Várad eleste után, a város kénytelen sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett, újból meghódolni a töröknek. A korábbi, 1552-es hódoltatás szerint a budai, az egri beglerbégek, valamint a szolnoki bég adófizetője volt. Várad megvételével, a Porta hozzáfogott a hódolt területek igazgatásának és adóztatásának átszervezéséhez. Debrecen hiába hivatkozott arra, hogy már 1552 óta hódolt város, kénytelen engedelmeskedni a török fenyegetésének. A Piri basa által készített új defter alapján, 1682-ben, Dobozi Istvánnal, a város főbírájával Temesváron elfogadtatják a szerződés új tartalmát. Ezentúl a város a felemelt summát a váradi és egri kincstartóságra tartozott fizetni. A váradi kincstartó kezébe a városnak évi nyolcezer tallért két részben Szent-György és Szent-Demeter napján kellett letenni. Egerbe az évi kétezer tallért Szent-György napján vitték a debreceniek. Az újbóli hódoltatás kétszeres summát rótt a városra az előzőhöz képest, de némi könynyebbséget jelentett, mert magába foglalta a töröknek addig külön fizetett ezernyi adót. A város népét legjobban az keserítette el, hogy nem térhettek ki a lakosok és házak összeírása alól, melyet ugyancsak Piri basa rendelt el. Az elmúlt évek török és tatár dúlásai miatt, igen sok környékbéli keresett menedéket a városban. Joggal féltek, ha azok elhagyják a várost, a rajok vetett adót nekik kell fizetniök. Nem volt mit tenni, a török véghezvitte az összeírást, a megszámlált 1800 ház után tízezer tallért vetett ki a városra. Mindezeken túl, a város közmunka végzésével is adós volt. A szolnoki híd javítása Debrecen gondja maradt továbbra is. Ez nagy terhet jelentett, mert a rajta átmenő jelentős forgalom miatt igen gyakran szorult javításra. Emellett a váradi vár karbantartásából is ki kellett vennie a részét.

46 Az otthonát vesztett környékbéli szegénység befogadásával Debrecen több alkalommal magára vonta a török erőszakoskodását. A város jogaira hivatkozott, Szulejmán szultán 1566ban kelt rendeletére, melyben biztosította a bemenekültek személyének és vagyonának sérthetetlenségét. A városi jegyzőkönyvek bejegyzései tanúskodnak arról, hogy a tanácsnak mennyi zaklatásban volt része a befogadottak miatt.

47 A török Váradra való befészkelésével a debreceniek sokkal súlyosabbnak érezték fenyegetését, mint bármikor. Akármelyik pillanatban rátörhettek a városra, akaratuk és követelésük nyomatékául. Hiába reménykedtek abban, hogy megtartja ígéreteit, melyet a hódolás új feltételeinek elfogadásakor tett. Nem elégedett meg az írásban rögzítettekkel, számtalan követelésével zaklatta a várost. Debrecent nem védte már semmi a pasák önkényeskedésével szemben. Összeütközésbe került a város Apafi Mihállyal is, az erdélyi fejedelemmel, a törökkel kötött új hódoltsági szerződés miatt, mely alapján megtagadta az Erdélynek járó ezerötszáz tallér fizetését. A város vezetői arra hivatkoztak, hogy 1662 után, a török parancsára, az erdélyi adót is Váradra tartoznak fizetni, mivel azt Ali basa beszámította Debrecen évi tízezer tallér summájába. Apafi nem akart a várossal szemben erőszakkal fellépni. Leinti Boldvai Mártont is, Székelyhíd új kapitányát, aki a város ellen határozottabban lép föl. Boldvai önhatalmából két debreceni tanácstagot börtönbe vetett, ezzel próbálván a várost engedelmességre kényszeríteni, érvényesíteni Erdély adóztatási és dézsmálási jogát. A székelyhídi kapitány azért volt ennyire erőszakos, mert a várőrség számára nem volt sem elég pénze, sem elég élése. A debreceniek már addig eljutottak a fejedelemmel szembeni ellenállásban, hogy az erdélyi harmincados zászlót sem engedik kitűzni a városban.

48 Boldvai elkeseredetten jelenti Apafinak, hogy a város főbírája Dobozy István a törökkel és a felföldiekkel fenyegette őket. 46. Uo. 41. 47. Zoltai L. 1905. 45. 48. Uo. 46. 161