A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Szathmáry László: Debrecen középkori koponyaleleteinek többváltozós analízise

2. A késői minta (2. táblázat) Igazoltan Árpád-kor utáni egy Szentpáltelkén feltárt (14. századi) koponya (Zoltai, 1925a, 1929, Balogh, 1953, Módy, 1984a). E Debrecentől északra eső elpusztult településről 1308-ban történik említés, de 1329-ben már lakatlan lehetett (Györffy, 1963). Ide sorolható a Macson (a valamikori Szent-Mihályon) 15. századi sírmelléklettel együtt feltárt koponyalelet is (Zoltai, 1913,1925a, Balogh, 1953, Módy, 1984a, 1989). 15-16. századi temetőrészletekből származnak a Mikepércsi úton felszínre került - az Árpád-kori Tornával csak településtörténeti folytonosságot mutató - boldogfalvi koponyák (Zoltai, 1925a, Sőregi, 1941, Balogh, 1953,1976, Györffy, 1963, Módy, 1984a). A14-15. századra keltezhetők a régi Dégenfeldtéren (ma Dósa nádor tér), illetve az A Iföldi Takarékpénztár alapozásakor kihantolt leletek, melyek egyrészt a 13. század körül alapított ferencrendi kolostor, másrészt a Mindenszentek kápolnája mellett eltemetett egyének szerény reprezentációjü anyagát képezik (Sőregi, 1936, 1941, Balogh, 1958, Sápi, 1965, Módy, 1984a, 1984b). Feltárási körülményeiből ítélve nem lehet 14. századinál fiatalabb a Kossuth utca 20. szám alól ismert egyén eltemetési kora sem. A vizsgálat módszere Jelen tanulmányban a régészeti-történeti értelemben hiteles, felnőtt (23 évnél idősebb) egyének tizenegy koponyaméretét, illetve az ezekből számított hét jelzőt elemeztem. A koponyaméretek Martin (1928) definícióinak megfelelően a következők: Martin szám Méret 1 Az agykoponya legnagyobb hosszúsága 5 Koponyaalaphosszúság 8 Az agykoponya legnagyobb szélessége 9 Legkisebb homlokszélesség 17 Basion-bregma magasság 45 Járomívszélesség 48 Felsőarcmagasság 51 Szemüregszélesség 52 Szemüregmagasság 54 Orrüregszélesség 55 Orrüregmagasság A vizsgált jelzők a fenti méretek egyes arányait reprezentálják: 8:1, 17:1, 17:8, 9:8, 48:45, 52:51, 54:55. A többváltozós analízishez az eredeti változók, illetve a jelzők egész számra kerekített értékeit használtam fel. A hiányzó esetek becslése Dear (1959) főkomponensmódszerének elvi alapján készült. A becsült és az eredeti alapadatok együttes felhasználásával az SPSS programcsomag (Klecka, 1975) révén főkomponens-analízist végeztem. A kiemelt főkomponenseket Kaiser (1960) kritériumai szerint különítettem el. Minden minta értékelése esetén közlöm a saját értékeket (EV), a főkomponensek kumulált százalékait (CU), valamint a főkomponenssúlyok mátrixát varimax rotáció után. A kiemelt főkomponensek egyedenkénti értékeit meghatározva F-próbával'és a Student-Fisher-féle t-próbávalbecsültem a mintarészek főkomponenseken belüli elkülönülésének jelentőségét. Amennyiben a minták között F-próbával legalább 5%-os, tehát szignifikáns differencia volt, a de Weir-féle standardizált t-próbát alkalmaztam. Ezt követően az egyedeket főkomponensértékeik alapján, Euklideszi távolság (ED) szerint az 101