A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Művészettörténet - Bíró Katalin: Egy parasztpárti politikus a népművészetről 1947-ben
Veres Péter cikkének gondolatfűzését, tényanyagát, hangnemét az a publicisztikájában jellemzően jelentkező népnevelői attitűd befolyásolta, amely szerint a lényegesnek tartott gondolatokat suj kölni kell, hogy meghallgatásra és befogadásra találjanak. írásának címe is utal polemizáló jellegére, ugyanazt a címet adta a cikknek, mint Bibó István, csak idézőjelbe zárva és alcímmel kiegészítve. Azonban a három részre tagolt írásnak valójában csak az utolsó fejezete foglalkozik ténylegesen a Bibó István nézeteivel. Pár mondatos bevezetője az indoklást tartalmazza, miért foglalkozik a témával: „ . . . a parasztpártnak ez egyik nagyon fontos ugye". Az írás nagyobb részében azt a korábban már többször kifejtett nézetét taglalja újból, hogy a parasztság nem elsősorban társadalmilag meghatározott réteg, hanem elsősorban a természethez való másféle viszonyában különbözik a társadalom egyéb csoportjaitól, ebben viszont nemzetközi méretekben azonos állapotú. (Erre a megállapítására egyébként Bibó István maga is hivatkozott a cikksorozatának előző darabjában. 40 ) Ezt a gondolatot folytatva tér rá Veres Péter a parasztművészet kérdésére, amely során egy kissé felszínes megállapítással jelöli ki a parasztkultúra szerepét a paraszti közösségek életében: ami „a parasztban a nemzeti jellegű... az leginkább a művészetében jelentkezik." Ebben a kijelentésben eltekint lényeges történelmi-társadalmi ténybeli adottságok meglététől és működésétől és a parasztkultúrára azt a súlyos terhet rója, hogy az képviselje a különböző nemzetiségű paraszti közösségek eltérő adottságait. A parasztkultúrának, a népművészetnek nagyobb jelentőséget tulajdonít annál, semmint hogy az egy bizonyos társadalmi-történeti közegben kialakult és arra jellemző kulturális formáció legyen és más szerepet szán neki, mint Bibó István. E kultúra fontos vonásának tartja, hogy állandó kapcsolatban állt a hozzá képest külső valóság kulturális tényeivel, esetenként alkalmazkodott azokhoz, vagy átvett tőlük egyes elemeket. (Itt ugyancsak az első szociográfiája óta többször ismételt példát hoz a ruha viselet területéről/ 11 ) Ennél a pontnál tér rá a vita tényleges tárgyára: „Ami pedig a nép szellemi jellegű hagyományait, játékait, szokásait, dalait, zenéjét és táncait illeti, itt is sok mindenben igaza van Bibónak." (Bár eddig csak anynyiban hivatkozott a Bibó István írására, hogy elismerte: „Az tökéletesen igaz, hogy a paraszti állapot alacsonyrendű és kibírhatatlan és a parasztság menekül belőle a magasabbrendűek vélt kispolgári és úri életforma felé"). A továbbiakban elismeri Bibó Istvánnak azt a véleményét is, hogy a magas kultúra felől lehet megközelíteni a népművészetet a legigazibb úton. Azonban egy sematikus és a valóság sokarcúságával és sokféle lehetőségeivel nem számoló gondolatsor végén arra az eredményre jut, hogy — mivel a művelt emberek tömegei nem kulturáltak, hanem sznobok, akik nem törődnek a népművészettel, a parasztság pedig őket követi —, „így romlik meg vagy romolhatik meg egy egész nemzet közszelleme és közízlése." A megoldás pedig, amit kiútnak lát ebből az általános romlásból — a következményeket ismerve — riasztó: „Azért van és azért kell tudatos kultúrpolitika, nemzeti és népi kultúrpolitika, hogy 40 Bibó 1986. II. 410. 41 Veres Péter: Az Alföld parasztsága. (Budapest, 1936.) 36—45. 345
