A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Művészettörténet - Masits László: Kölcsey Ferenc hiteles ábrázolása

mélyi és tárgyi környezetében megtörtént eseményekre. Egykori betegségének elhallgatását bizonyára belső, lelki gátlás okozta. Kortársai írásaiból értesülhetünk arról, hogy himlőben, — az arcán, feltételezhetően a szem kötőhártyáján is megjelent hólyagos kiütésektől — vesztette el egyik szeme világát. Álmosdon, még az 1979. évben is élő hagyomány szerint: a hólyagos himlős betegségbe esett hároméves gyermek a helyi családi udvarházban vesztette el fél szeme világát. Vannak, akik a kortársak írásai s Kölcsey helyes ábrázolásának előképe ellenére napjainkban is vitatják: a költő jobb, vagy bal szemére világtalan? Egyesek azt mondják, hogy ez nem lényeges. Ők azok, akik a hiteles ábrázolás jelentőségét tagadják, érzéketlenek is a mások baja iránt. Egyik szeme látásának elvesztése a költőt, és környezetét is arra figyelmeztette, hogy más mint a többiek. „Az én belsőm tűzzel teljes, — írta 24 éves korában Kazinczynak — de külsőm, ezen nyomorult alkotmányit test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok, s ezen rövidlátasu szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszik, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeretes emberekre nem találhatok". Ez egyik oka magányosságának. De magánossága nem az egyéniségének sorstragédiája. Ö megtalálta politikai elvbarátait és közéleti szerepét. Kivételes intellektusát bizonyítja, hogy a reformifjúság — testi fogyatékossága ellenére — rajongott érte, vezérének tekintette. Képmásának elkészíttetését az országgyűlési ifjak litografáló társasága is sürgette. A költő élete volt társtalan, szellemileg nem magános. Ismert, mérvadó kortársai: Pap Endre, vagy Toldy Ferenc írásai bal szeme épségét bizonyítják. Ebben az igen lényeges kérdésben a kortársi emlékezésekre és a korabeli ábrázolásokra bízhatjuk magunkat. A 42 éves korában elszenvedett sérüléséről tájékoztató levelek szintén tanulságosak. A költő megbízásából patvaristája Nagy Ignác 1832. március 7-én Nagykárolyban kelt levelében először Bártfayt értesítette: „Egy pohárnak eltörése bal szeme felett okozott homlokán egy másfél colnyi (Kb. két és fél cm.-M. L.) hosszú mély sebet: 13-dik február, estve 11 órakor történt ezen véletlen eset, sofc vért vesztett ugyan el, de orvoslás után semmi veszedelmet maga után nem fog következtetni, mint egy ideig az írástól s olvasástól való megóvást, s szobában való veszteglést;" Mindezt Kölcsey március 14-én megerősítette: „. . . homlokomon a baj megtörtént, s én az olvasásra alkalmatlan valék. Egyedül az urbárium tárgyában dolgozottakat futam keresztül, s nyertem miatta dagadt szemet.. . Nagy Ignác öcsém úgy mondja, hogy a rajtam véletlenül történt seb felől téged tudósított. Négy egész hétig ültem emiatt négy fal között". Még aznap hasonló tartalmú levelet írt Szemere Pálnak is. A veszélyes sebesülésről szóló három levél egyszersmind bal szeme épségének cáfolhatatlan bizonyítéka. Bal szemének világtalanságáról első ízben Vajda Viktor: „Kölcsey élete" című, 1875-ben megjelent könyvében olvashatunk. Szauder József, ha nem is ezért, de Vajdát elmarasztalta: „sem Toldy, sem Kállay szövegére nem figyelt kellőképp, ..." Vajda téves véleményével ismét találkozunk Szinnyei József: „Magyar írók élete és munkái" (1900) VII. kötetében. Jellemző szóhasználatuk. Vajda: „.. . balszemétől megfosztó". Szinnyei: „. . . bal szemétől megfosztotta". Vértesy Jenőt sem zavarta, hogy a „Köl309