A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Néprajz - Fehér Ágnes: Erkölcsi, viselkedési normák tudati viszonyok vizsgálata Debrecen egy szabadegyházi közösségében

Munkamorál Ennek az erkölcsi szférának a vizsgálatát különösen azért tartjuk lényegesnek, mert az aktív vallásgyakorlatot folytató egyén moráljának azt a részét képezi, mely a vallásos életen kívüli „egyéb" kategóriához, a társadalom „hivatalos" intézményeihez kapcsolódik. Ügy is fogalmazhatunk, hogy a munkaerkölcs, a munkához való hozzáállás az, ami a vallásos egyén társadalmi magatartását leginkább reprezentálja. Ugyanis a rendszeres vallásgyakorlatot élő egyén (a szabadegyházak esetében különösen) rendkívül „bezárt" életet él, — úgyis fogalmazhhatnánk, hogy aktivitását kizárólag saját vallási csoportjában éli ki. A vallásos közösség is más szempontok alapján felállított kritériumokat alkalmaz tagjainak megítélésében, mint a társadalmi közvélemény. A szabadegyházi tagok mindezek mellett a munkaterületükön példás, lelkiismeretes munkaerőnek bizonyulnak. Ez magyarázható azzal a motívummal is, hogy a tag vallási erkölcse elvárásainak megfelelően a „világi" feladatait is lelkiismeretesen el kell látnia. A hetednapos adventisták esetében a munkahelyhez, annak légköréhez való viszonyulást a szombat megtartása is bonyolította. Ezen teológiai kritérium alkalmazása alapvető a hetednapos adventisták életében, vallásgyakorlatukban. Amíg a magyar állam nem vezette be központilag is a szabadszombatos munkaheteket, az aktív vallásgyakorló adventista tagoknak komoly ellenállást kellett leküzdeniük munkahelyük vonatkozásában. Több esettanulmányunk során találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy egyesek szinte egy-két évenként változtattak munkahelyet, hogy szombatjaikat tartani tudják. Sokan az építőiparban helyezkedtek el, ahol igen korán bevezették a szabadszombatos munkaheteket, — mások maszek kisiparosokhoz mentek dolgozni. A szabadszombat „kivívása" szinte minden munkahelyen komoly ellenállásba ütközött, kevesen akadtak olyan toleráns munkahelyi vezetők, főnökök, akik rugalmasan, zökkenőmentesen álltak volna ehhez — az adventisták szemszögéből nézve nagyon komoly kérdéshez. Több adventista a szombatokat vasárnapokon, vagy hétköznapokon túlórákban dolgozta le, — természetesen ott, ahol ez megoldható volt. Érdekes megfigyelni, hogy még munkahelyi státusbeli „esést" is hajlandóak voltak vállalni a tagok zavartalan vallásgyakorlatuk érdekében. Például felsőfokú végzettségűek középkáderi munkakörben dolgoztak — a szabadszombat megoldhatósága miatt. A női tagok közül igen magas a háztartásbeliek, a gyermekgondozási szabadságon lévők, a nyugdíjasok, inaktív keresők aránya, — természetesen számukra a szombati nap ünnepként való megtartása sem okozott gyakorlati problémát. Tapasztalataink szerint, ha az adventista vallásos egyén rendezni tudja a „szombat kérdését", más zavaró tényező nem veszélyezteti munkahelyi közérzetét. Felméréseink során a munkahelyi vezetők és munkatársak maximálisan jó véleménnyel nyilatkoztak az adventista munkaerőkről; munkaerkölcsük, magatartásuk, korrekt viselkedésük nagy elismerést vált ki. Természetesen a munkahelyi társadalmi aktivitásuk más mércével mérendő, mint a vallási szempontból közömbös egyéneké. Talán leginkább a népfrontmunka területe az, amibe bekapcsolódnak, — itt is a tőlük megszokott lelkiismeretességgel. 245