A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Hetey Sándor György: Debrecen és vidéke a lovasparádékon 1920–1988

1934 Ebben az évben Debrecenben is egy nagyszerű létesítménnyel gyara­podott a magyar sport. A Nagyerdő festői köznyezetében megépült egy nagyméretű, 500 m kerületű sportpálya 25 000 nézőt is befogadni képes lelátókaréjjal. 1934. június 3—10-ig zajlott le a megnyitó ünnepség sport­bemutató sorozata a Debreceni Hét elnevezésű rendezvény szerves része­ként egyéb kulturális rendezvényekkel együtt. Minden sportág szerephez jutott, így lovassport minden versenyága is. Természetesen volt bandé­rium- és fogatfelvonulás. Üjra távlovaglás célvárosa lett Debrecen nemzet­közi mezőny részvételével. Gombos István (sz. 1906) régi lovasember visz­szaemlékezésében örökítette meg. 17 Június 10-én volt a Stadionban a Debreceni Hét sportünnepségének zárónapja. A Debrecen с újság nem fukarkodik a dicsérettel: ,,Már a nyi­tány megkapó. Horthy István lovassági tábornok vezetése alatt bevonul a távlovagláson résztvevő külföldiek és honiak csoportja. Ficánkolnak a lo­vak, idegesek, hiszen 25 000 főnyi közönség tenyere verődik össze tapsra, mégis délcegen ülik meg lovaikat a lovasok. ... A külföldiek és a debrece­niek után a lovasleventék festői magyar viseletben, árvalányhajasan. Haj­dúnánás, Kába, Téglás, Püspökladány és a Debrecen tanyasi leventék. Mind tapsra ragadják a közönséget, a kisebbek is úgy ülnek lovaikon, mintha hozzá volnának nőve." 18 A debreceni stadionavatás felejthetetlenül szép zárónapja nem múl­hatott el a város díszfogatának szereplése nélkül. „A külföldiek szemük­szájuk eláll, a debreceni közönség is tombolva tapsol, mert műsoron kívül bevonul és méltóságteljesen elgördül a közönség előtt Debrecen sz. kir. vá­ros híres-nevezetes ötösfogata. Büszke erre az ötösfogatra minden debre­ceni . . ." Az előző fejezetekben már bemutatott Kányási István, ekkor már előlépve elsőkocsissá, fogta és irányította az öt ló gyeplőjét. 17 „A lovasbandérium tagja voltam. Június 8-ikán ifj. Balogh István vezetésével kb. harmincad magammal kilovagoltunk 1 a Nagyhát melletti határúthoz. ott ün­nepélyesen fogadtuk a Horthy István lovassági tábornok vezetése mellett érke­ző túracsapatot. Bekísértük őket Nagymacsra a Harstein tanyára. Bőséges reg­geli után Józsán és Pallagon keresztül a Nagyerdőn álló 39-es gyalogezred hősi szobrához lovagoltunk. Ott ünnepélyes beszédek, koszorúzások következtek', majd mi magyar lovasok díszmenetben elvonnultunk a hősi emlékmű köré sereglett vendégek előtt, majd' a városba meneteltünk velük együtt, végül a szállásukra kísértük' őket." 18 „Ifj. Balogh István tart. huszárhadnagy vezette gazdaifjak 30 tagú bandériuma június 8-án hajnalban kilovagolt Nagyhátig és ott találkoztak a beérkező táv­lovaglókkal. Ünnepelték őket, akiket meghatott ez a kedves figyelem. A macsi vendéglátó kúriában fogyasztották el a közös reggelit." 180

Next

/
Thumbnails
Contents