A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)
Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez
kompozícióik megjelennek az ágy végeken, kisebb falitékákon, ládákon, tányér- és kanáltartóikon s más apróbb konyhai tárgyakon. (30—34. képek). Talán még szélesebb körben válik ismertté a derecskéi virágozó asztalosok tevékenysége, amely valamivel összefogottabb, mérsékeltebb színezésű, mint a böszörményi. Munkáik egészen a XX. század közepéig, itt-ott ma is előkerülnek a bihari háztartásokból. A virágozás mellett azonban mindinkább az egyszerűbb, „flóderozott", „márványozott" fenyőfabútorok terjednek el, illetve a parasztság leginkább az egyszerű, festett fenyőfa bútorokat vásárolta. A jobbmódú gazdák körében a század végétől mind népszerűbbek lesznek a hasonlóan egyszerű, de már keményfából s modernebb technikával készült széria bútorok. Ezzel szemben a debreceni előkelőbb polgárok, értelmiségiek tehetségükhöz mérten már igyekeznek iparművészeti értékű stílbútorokat vásárolni. A debreceni asztalosok igyekeznek a bútorok iránti szélsőséges igényekhez alkalmazkodni. A Déri Múzeumba bekerült újabb gyűjtések alapján feltételezzük, hogy a XIX. század végétől itt készített igényesebb műbútorokon mintha megfigyelhető lenne valamiféle sajátos „debreceni" stílustörekvés. Ugyanakkor a cívisgazdák városi portáján s (külsőségein évszázadok bútortípusai halmozódtak fel. A tehetősebbek városi tisztaszobáiban megjelennek a különböző „úri", „polgári" bútorok, s innen fokozatosan szorítják kifele a régiesebb „paraszti" bútorokat. Ezeket azonban míg használni lehet őket, nem semmisítik meg, hanem kikerülnek a hátsó helyiségekbe, kamarákba, majd a tanyákra, szőlőskertekbe, végül egyesek — mint pl. a régi ácsolt ládák — a pásztorszállásokra. Az asztalosoknak tehát készen kellett állniuk a legkülönbözőbb igények kielégítésére. Ebből is következik, hogy a XIX. század végétől a debreceni asztalosok körében további differenciálódás indult meg. A volt céhbeli mesterek némelyike 10—20 segéddel dolgozó magánvállalkozóvá alakult, akik többnyire már csak nagyobb megrendelésekre dolgoztak, ők vállalták többek közt a századvégi és a XX. század elejének nagy építkezéseihez az asztalos munkákat. Pl. az 1930-as években id. Bálint József készítette az egyetemi templom teljes bútorzatát, 1942-ben ő bútorozta be a Történelmi Szemináriumot, majd még több más intézet berendezését, egyetemi tanárok könyvfalait, bútorait készítette el. 8 ' Néhány asztalos mester műbútorok restaurálására specializálódott. Ezek egyes debreceni családok részére műbútor utánzatokat is csináltak, de inkább a régi bútorokat javították, restaurálták. Többen a köznép számára készítettek egyszerű, a kor divatjának megfelelő szoba-, konyha garnitúrákat, vagy egyedi darabokat, székeket, asztalokat, szekrényeket. Ezeket még a két világháború között is gyakran vásárokban árulták. Az említett Bálint család feljegyzéseiből tudjuk, hogy hozzájuk a XX. század első felében 100—150 km-es körzetből érkeztek megrendelések sifonok, ágyak, asztalok, székek, hokedlik, kanapék készítésére. A módosabbak ezeket már keményfából, fényezett megoldással kérték. Divatba jöttek már falun is a kredencek, éjjeli szekrények, tükörasztalok, a bőr-, vagy textil huzatos díványok, heverők, fotelek, kombinált szekrények. 81 Déri Múzeum. Történeti Adattár. Bálint József hagyatéka. 140
