A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

A debreceni asztalosipar virágkora és válsága. A debreceni asztalos céh fejlődésének tetőfokát — legalábbis a mesterek számát illetően — a XIX. század első felében érte el. 1807-ben próbálják artikulusaikat az 1806-ban kiadott központi céhszabályok szerint átalakítani. El is készül egy változat,

67 de úgy látszik, ez valamilyen oknál fogva nem elégítette ki a céhet, mert végül 1821-ben igen nagy költséggel, és műgonddal megíratják a céh új kiváltságlevelét. A pergamenre írt, gyönyörű bársony kötésbe helyezett, aranybetűs kiemelésekkel, színes iniciálékkal, keretrajzokkal illusztrált, magas művészi ízléssel megszerkesztett, szabályszerű oklevéltan! formulákkal megírt oklevelet I. Ferenc király szentesítette, lepecsételte (fakeretbe épített „sigillum simplex"), s a két céhmesteren, jegyzőn, atyamesteren kívül 40 mester írta alá.

68 Az igen terjedelmes, 49 cikkelyből álló oklevélből azonban a céh valóságos működésére vonatkozó adalékokat alig tudunk meg, mivel legtöbbször szószerint átvették a központi céhlevél minden magyarországi céhre egyaránt kötelezővé tett artikulusait.

69 Sok esetben még abban az esetben is így jártak el, amikor nyilvánvalóan tudjuk, hogy Debrecenben mások voltak a céhbeli szokások.

70 Az nyilvánvalóan kitűnik, hogy a céhek önállósága a XIX. század elejére már minimálisra zsugorodik. A XVIII. század második felétől már megszokott jelenség, hogy a tanács minden céhgyűlésre kiküldi a maga „kommissariusát", aki így közvetlen kapcsolatot tart fenn a céhhel. De ekkor még nem szól bele a céh életébe, belső ügyeibe. Most viszont úgy tűnik, az iparűzés legapróbb, olykor még szakmai részletében is a céhkommisszárius szava a döntő. Ennek ellenére a hatalmas költséggel megíratott, ünnepélyes céhlevél egyben azt is bizonyítja, hogy az asztalos céh ebben az időben vagyonban, tekintélyben megerősödött. Ezt az is kifejezi, hogy az újonnan épült Nagytemplomban második helyen ülhettek a céhek sorában.

71 Ebben az időben évente 8—10 legény szabadul fel, s ezek ha nem is maradnak mind Debrecenben, de szétmenve az országban a debreceni céh hírnevét erősbítették. Ugyanakkor évente 15—20 legény 67 Uo. IV. A. 1012 f. 1. 68 Uo. IX. 2. 1. Ezek: Ádám István, Almási Gábor, Balogh János, Bárányi György, Bitskei János, Bodnár Mihály, Czirják Ferenc, Czirják József, Csenka Sámuel, Dohányosi József, Harasztosi János, Hevesi István, Kapros István, Kapros Sámuel, Kardos István, Kászonyi József, Kató István, Kató János, Lázár János, Lázár Péter, Mezei Mihály, Pap Sándor, Posta János, ifj. Simon György, Simon Györgyné, Sípos Mihály, Szatmári Ferenc, Széles András, Szíjártó István, Török Ferenc, Újhelyi Sándor, Varga István, ifj. Varga József, Varga Sámuel, Veres Mihályné. Ezen kívül: Varga József céhmester, Kováts József második céhmester, Kalmár József jegyző, Kornis Gábor atyamester. 69 Valamilyen ok miatt a művészien megírt oklevélből a 3. cikkely kimaradt! 70 Pl.: Debrecenben általában nem kérték a földesúri hozzájárulást a bejövetelhez. Debrecenben a 3 évi vándorlás után még egy „mesterévet" kellett szolgálni. Debrecenben nem számították be a vándorlási évekbe a földesúri szolgálatban eltöltött időt. Itt az „al-céhmestert" kulcsos mesternek nevezték. Debrecenben az asztalosoknak nem volt „herberg". Természetesen, nincs leírva a remek tárgya. Benne maradtak a céhlevélben olyan katolikus jellegű előírások, melyeket a reformátusokból álló asztalos céh sohasem tartott meg (misehallgatás, úrnapi körmenet, céhzászló). Ugyanakkor nem szól a meglévő protestáns előírásokról stb. 71 Sternegg, 1959. 45. 133