A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

Késmárk, Kolozsvár, Kornádi, Kunhegyes, Ladány, Mád, Margitta, Mezőcsát, Mezőtúr, Miskolc, Monok, Munkács, Nádudvar, Nagybánya, Nagykároly, Nánás, Nyíregyháza, Nyírgebe, Pest, Polgár, Pozsony, Ráckeve, Rozsnyó, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Sopron, Szalacs, Szarvas, Szatmár, Szeben, Székelyhíd, Szepes, Szilágysomlyó, Sziny érvárai ja, Szoboszló, Szolnok, Szovát, Tasnád, Tiszaszőlős, Tokaj, Üjlak (Körös-), Újváros, Vencsellő, Záhony, Zilah.

48 Ezeken kívül 4—5 legény érkezik évente Ausztriából, Csehországból, Stájerországból, Lengyelországból. . E széleskörű kapcsolathálózatnak köszönhető, hogy a debreceni népi bútor egy-egy stíluseleme messze földön is felbukkan, s hatással lehetett a XIX. században kibontakozó színes népi bútorokra is. Ilyen elemek: a deszkák kötés-, csapolás technikája, az álkeretek, voluták, betétek, szegőlécek sajátos alkalmazása, amikor ezeket olykor vésett faragásokkal is díszítették. Alkalmaztak áttöréseket, esztergályozott kötő elemeket stb. Mindezeknek szép példáit már viszonylag gazdag tárgyi emlékek is dokumentálják. Figyelemreméltó pl. a Déri Múzeum V. 1918.4 leltári számot viselő barokkosán lángoló háttámla faragású, igen magas lábakkal ellátott széke, mely korai előzménye a XIX. században országszerte kibontakozó háttámla faragásoknak

49 (9. kép). Szinte teljesen kikristályosodnak már a XVII. századi előzményekre visszavezethető karos, ún. „gondolkodó székek" (10— 11. kép), Zoltai Lajos ugyan 1760 tájára datálja a Déri Múzeum két „oroszlános" háttámlájú karos szókét,

50 de a későbbi restaurálás során kiderült, hogy ezek 1852-iben készülték. Maga a típus azonban már a XVIII. században is széltében ismert volt (12., 13, képek). Ami a festést illeti, kedvelték a zöldes, dohánybarr.a, sárgásbarna alapozást, és erre rakták rá a piros, kék, sárga, barna, fehér virágokat, indákat, leveleket, kivételes esetben állat ábrázolást. A szegőléceket, markánsabb csíkokat legtöbbször pirossal, vagy kékkel festették, az évszámokat, feliratokat mindig feketével. Ebben az időben kristályosodik ki véglegesen a debreceni ruhásláda, a „tulipános láda", mely inkább kisebb méretű (80— 90 cm hosszú), alacsony, 8—10 cm-es lábakra állított, felnyíló tetejű alkotmány. Elülső oldala mindig két álkeretbe ágyazott mezőből áll, melynek széleit, és a középső választó részt finoman meg is faragták. Középre került a lakatosremek zárszerkezet borító lemeze. A két mezőbe egy-egy tökéletesen megkomponált és az egész mezőt kitöltő virágtő került, minden esetben „váza" nélkül. Belül elengedhetetlen volt egy kis „leveles" vagy „pénzes" fiók, olykor titkos fiók. A felnyíló fedél belső oldalát a század végétől fekete festékkel „pötyögtették" tele, majd kurikorgó indák közé beírták a készítés évszámát, esetleg tulajdonosának a nevét (14. kép). A XVIII. század végére végső formát nyer a bölcső is.

51 Debrecenben kizárólag talpon „ringó bölcsőt" csináltak, oldalain felemelhető ráccsal. Két végének lapját virágozták, illetve az egyszerűbbeket csak színesre festették (15. kép). A XVIII. században még tovább élnek a reneszánsz ihletésű, 48 Uo. 49 Zoltai, 1936. 10.; Fél Edit—

Hof er Tamás, 1975. 254. kép. 50 Zoltai 1936. 10. 51 Radvánszky, 1987. 22., Vadászi Erzsébet, 1987. 308. 113