A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

látott, hasonló festésű, virágozott saroktéka. Különösen a fogas festése erősen elszennyeződött. 1987-ben dr. Lovas Mártonné, a Déri Múíeum restaurátora elkezdte tisztítani, s ekkor derült ki, hogy az eléggé elnagyolt festés alatt igen finom, írókázásra emlékeztető indákból, kunkorgókból, színes pontokból, vonalakból, apró virágokból álló festett díszítés van. (Sajnos, a restaurálást időhiány miatt le kellett állítani, hiszen az eredeti festés és ráf estés problematikája szakszerű elemzést kíván.) Emiatt elképzelhető, hogy a datálás sem eredeti. Annyi azonban az előkerült alapfestésből valószínű, hogy a jelzett dátumnál nem későbbi, inkább korábbi darabról van szó (7. a, b kép). A saroktéka valószínűleg eredeti, s az megfelel az eddigi ismertetéseknek

38 (8. kép). Az asztalosok zömének fő megélhetését a XVIII. században valószínűleg a festett bútor adta, melyet nemcsak megrendelésre készítettek, hanem bizonyos készletet előre legyártottak s azokat a vásárban árulták. Az „áruló helyet" más iparosokhoz hasonlóan „nyílvetéssel" kapták meg. Később — a városháza környékén — állandó helyük is volt, sőt 1773tól „boltot" is béreltek, ahol folyamatosan árulhattak.

39 Az árulás rendjét a céh szabályozta. 1768. január 28-án pl. „Végeződött, hogy az árulásban a B. mesterek illyen rendet tartsanak: Minden ember a maga helyén áruljon. Tegyen fel egyszer 4 ládát, 4 bölcsőt. Akinek ládája nintsen, vigyen 6 bölcsőt." „. . . a nyíl vetésben mind a veszekedő (t. i. aki a helyet veszi), mind a szolgálómester jelen legyen. A nyíl pedig vetődik hétfőn reggel, templom után. A nyilakat pedig jó gondviselés alatt a szolgálómester őrizze, 2 forint büntetés alatt".

40 A kijelölt helyen aztán a mester felverte a maga sátorát s ott köteles volt maga, vagy felesége árulni. Az utasítás szerint „az áruló helyen senki szolgálóját a' munkája mellé állítani ne merészellye".

41 A hagyományos festett bútorok XVIII. századi debreceni vagyonleltárakban gyakran szerepelnek. A már idézett Sas Istvánné, Komáromi Judit 1740-ből való hagyatékában is szerepel három „nyoszolya", egy „szegeiéibe való újj almáriomottska" (vagyis mai nevén „saroktéka"), két „egyes karszék", „két böltső", „három nagy fogas a falban és egy kitsiny". Valójában tehát ugyanazok a bútordarabok, melyeket előbb a Déri Múzeum gyűjteménye alapján ismertettünk.

42 1763-ban Tikos János hagyatékában szerepel „fedeles nyoszolya", vagyis mennyezetes ágy.

43 A leltározó megjegyzi, hogy ez a tárgy „ótska", tehát már jóval korábban készülhetett. Valószínű tehát, hogy ez az egykori úri bútor már a XVIII. század elején, vagy még korábban kezd népszerűsödni vidékünk módosabb polgárai, sőt parasztjai háztartásában.

44 De fellelhető még Tikos János hagyatékában a pénzes láda (benne 120 körmöczi arannyal), a ruhás láda („tele ruhaneművel"), a ládafia. Érdekes, s a gyöngyöspártás vidékekre jellemző, különben ritkán emlegetett kis ládaféleség a pártatartó, főkötőtartó „iskatuly", melyben a debreceni leány 300—400 forint értékű gyöngyöspártáját, bogiárait s más értékeit tartották.

45 38 K. Csilléry Uő. Magyar Néprajzi Lexikon, L. 557. 39 HBML. IX. 2. 6. Számadáskönyv. 40 Uo. IX. 2. 6. jegyzőkönyv 1768. I. 28. 41 Uo. 42. Rácz, 1984. 16—19. 43 Valószínű formáját közli: Zoltai, 1936. 5. 44 Radvánszky, 1987. 22. Vadászi Erzsébet, 1987. 307—308. 45 Rácz, 1984. 20—26. 109