A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

A 11. artikulus igen szigorúan büntetteti — a főbíró engedélyével „árestomba" is tétetheti — a kontárokat. A 12. artikulus szerint hasonlóan „confiscalják" az idegenből behozott munkákat, mint régen. A 13. artikulusból megtudjuk, hogy gyakran kontárkodnak az ácsok, molnárok is. Ez nyilvánvaló, hiszen minden bizonnyal ők csinálják még a paraszti háztartások legegyszerűbb bútorait, az alacsony „evőszékeket", „asztalszékeket", „kisszékeket", lócákat, dikókat stb. Ezekben pedig munkájuk érintkezik az asztalosokéval. Ennek ellenére, ha rajtakapják őket, hogy asztalos jellegű munkát végeznek, őket is büntetik. A 15. artikulus az anyagbeszerzés hagyományos előjogát biztosítja. A14., 16., 17. a betegek segítését, a halottak végtisztességének a megadását mondják ki, hasonlóan, ahogy ez már régi szokás. A 18., 19., 21., 22. artikulusok a céhbeli élet rendjét szabályozzák, szintén a céhekben általánosan megszokott rend szerint. Világosabbá válik azonban a „szolgáló mester", az „atyamester" és a „munkakereső mester" funkciója, s megtudjuk, hogy a városba érkező legény munkához segítésében „munkakereső legény" is közreműködik, ami nem minden céhben van így. Megtudjuk, hogy a legény „télen-nyáron reggel 4 órától este 7 óráig köteles a műhelyben dolgozni", s hogy munkájáért „heti bért" kap. Kiderül a fogalmazványból, hogy a céh ekkor még meglehetősen nagy önállósággal rendelkezett. Nem történik még említés a „céhkommissárius" intézményéről, hanem a céhmester hivatalos ügyekben közvetlenül a főbíróval áll kapcsolatban. Világosan kivehető azonban, hogy a céh igyekszik kilépni a korábbi partikularizmusból, s mindinkább a királyi városokban ekkor már szokásos európai irányzatok átvételére törekszik. Erre mutat az is, hogy ez a fogalmazvány az 1620-as céhlevélhez képest jobban szerkesztett, letisztultabb formát mutat. A népi bútor fő stílusirányzata a XVIII. században a fenyőfából ké-. szült festett bútor. Bizonyos, hogy a debreceni asztalosok is ezt csinálták, sőt úgy tűnik, a XVIII. század közepe tájáig bizonyos mértékig stílusmeghatározó szerepük lehetett, hiszen itt kialakultak mindazok a bútorformák, technikai és díszítési elemek, melyek a későbbi népi bútor jellemzői voltak. Az 1633-as festett ládának közvetlen folytatását látjuk abban a Déri Múzeumban található festett padban, melyet Cs. Tábory Hajnalka ismertetett

34 (6. kép). Parját, Zoltai Lajos 1797-ből származtatja,

35 de a Cs. Tábory Hajnalka által közölt darab jóval régibb ennél, talán a XVIII. század legelejéről való. Korábban egyszínű sárgára volt mázolva, eredeti festése csak az 1975. évi restauráláskor vált ismeretessé. Debreceni vagyonleltárakban 1740-ben többször is szerepel „asztal mellé való hosszú szék", „ágy eleibe való hosszú karszék", mely valószínűleg azonos a közölt karos paddal.

36 K. Csilléry Klára, majd nyomán Tombor Ilona ismertet még két régi bútort a Déri Múzeumból.

37 Egyik egy zöldes-barna alapozású, virágozott festésű fogas, mely 1747-es dátumot visel, másik egy 1752-es dátummal el34 Cs. Tábori, 1981. 273—280. 35 Zoltai, 1936. 11. 36 Rácz 1984. 16—19. Sass Istvánná Komáromi Judit hagyatéka, 1740. márc. 25. Zotai Lajos, 1936. 7. 9. 37 K. Csilléry 1972. Tombor Ilona, 1984. 124. Mindkettőt rajzban ismertette már Zoltai Lajos, 1936. 7. 9. 106