A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988 (Debrecen, 1990)

Történelem - Varga Gyula: Adatok a debreceni asztalos céh és a népi bútor történetéhez

Mindebből, az következik, hogy a debreceni asztalosok a XVII. század elején már viszonylag magas szinten művelték a mesterséget, hiszen a famegmunkálás szinte valamennyi technikáját alkalmazták: fűrészeltek, gyalultak, véstek, faragtak, esztergáltak, enyveztek, festettek. A remek készítés előírásából tudjuk, hogy ismerniük kellett az intarzia készítését is, hiszen az ostábla kockáit különböző színű faintarziák alkothatták. Bizonyítható, hogy színes festékeket is alkalmaztak, ami alapfeltétele a rövidesen divatossá váló virágozásnak. Az első virágozott festett ládát 1633-ból ismerjük

22 (4. kép). A láda Debrecen város titkos levéltárának irattartója volt. Sajnos, festése igen megkopott, de bizonyos, hogy eredetileg zöldesbarna alapra, piros, zöld, fehér festékkel írták a széles, talán palmetta-szerűen hajló leveleket, indákat, virágokat s feketével az 1633-as évszámot. Hátulját egyszerű páccal bekenték, s rá széles, meszelő-szerű ecsettel fekete foltokat nyomkodtak. Felfelé nyíló fedele belül még díszítettlen. Kiképzése a későbbről ismert ruhásládákhoz, céhládákhoz hasonlóan eredetileg „titkos fiók"-kal volt ellátva, de ez a fiók már hiányzik. Egykor kulcsos zár is tartozott hozzá, de már ez sincs meg, csak pajzs alakú kulcslyuk lemeze látható. A láda összeállítása viszonylag egyszerű: két véglapját 4—4 fecskefark-szerű csapolással illesztették az oldallapokhoz. A fenékdeszkákat faszegekkel rakták fel, s bizonyára enyvezték. Lába nem volt. Fedelét 5 cm széles peremléc fogta öszsze. Az illesztéseket, csapolásokat egykor a festés elrejtette. Szerkezetileg tehát már régen kikristályosodott formáról van szó. Bizonyára előzményei már a XVI. századi polgári háztartásoknak is ismert darabjai lehettek.

23 Folytatását a későbbi paraszti ún. „tulipános ládák" között találjuk meg elsősorban, de az egyszerűbb XVIII. századi céhládák között is felismerhető, mint többek közt egy 1727-ből való, ismeretlen rendeltetésű céhládán.

24 A debreceni asztalosipar a XVII. században minden bizonnyal mind létszámban, mind szakmailag tovább erősödött. Ezt bizonyítja a debreceni magisztrátus részére 1694-ben készített, későreneszansz ihletésű „gondolkodó szék", melyen a mesterségnek már szinte minden szakmai fortélyát alkalmazták, amellett formailag is tökéletesen kifinomodott arányrendet követ

25 5. kép). A széket valószínűleg az 1693-ban elnyert „királyi városi" rang reprezentálására csináltatta a város. Lehet, hogy főbírói széknek készült, de a múzeumi leltárban „szenátori szék" címen szerepel. A szék minden része keményfából készült. Főbb részei szerkezetileg követik a korábbi hagyományokat, de sokkal inkább törekedtek a reprezentatív megjelenítésre. Háttámlája felső részét már kettősen ívelő, középen összekötő elemmel kapcsolt faragott szegődísz zárja. A háttámla középső részébe áttört díszítésű keményfa lapot illesztettek, fölötte, körülötte domború faragásokkal. A karfákat hátul sodrást, elöl háromágú fonást imitáló tartóoszlopok tartják. (Maguk a karfák valószínűleg nem eredetiek, hanem későbbi pótlások.) A lábak a régi megszokott módon fecskefarkasan csapolt keményfa léceken át vannak befúrva az ülő lapba. Az egész szék 22 Déri Múzeum, Történeti gyűjtemény. Méretei: 85X45X40 cm. A teteje a peremléccel együtt: 92X48 cm. Ismerteti: K. Csilléry, 1972. 62.; Cs. Tábory, 1981. 276. 23 Zoltai, 1936. 4. 24 P. Szalay, 1981. 123. 25 Rajzát először közli: Zoltai, 1936. 11.; K. Csilléry, 1972. 101