A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bodolay Géza: Irodalomtörténeti kézikönyvek és az irodalmi diáktársaságok

értsünk, de a betiltás egy „rendbeli" latin szövege ismeretes.) A Pálffy Fidél gróf által aláírt rövid, latin nyelvű rendelet közölte: „dignata est Sua Majestas Sacratissima clementer praecipere", azaz: méltóztatott Őfelségének kegyesen megparancsolni, hogy az igazgatók a diáktársaságokat tiltsák be, iskolai ünnepélyeken pedig politikai tárgyú beszédek és szavalatok tartását ne engedjék meg. A társaságok néhány évig valóban szüneteltek ezt követően. Kivétel volt a Soproni Magyar Társaság, amely ezt a betiltást is átvészelte, akárcsak a jakobinus pert követőt. Jegyzőkönyvükben ez olvasható 1837 elején: „...egy a' Fő Mlgú Helytartó Tanácstól érkezett Társaságunkat némileg érdeklő K.K. parancs' következésében, Tiszt. Elnök Urunk' meghagyása szerént gyűlést nem tartottunk." Ehhez a lap alján a következő „jegyzés"-t írta a társasági jegyző: „.. .azon K.K. parancs azon szempontból »hogy minden ifjak által fennálló egyesületek political tekintetekből töröltessenek el«, Társaságunkra is eltörlő ítéletet mondott. (...) Ezen parancs törlé el a' Posonyi, Losonczi 's több más testvér Társaságokat. A' sopronit lelkes pártfogás tartá meg." Sopronban tehát csak egy gyűlés maradt el; a többi társaság pár évig szünetelt, azután újrakezdte a működését. Még újak is keletkeztek, így a pápai Képzőtársaság és a pesti ev. Líceumi Magyar Oskola, az Egyetemi Magyar Társaság, ill. Irodalmi Kör, a győri jogászoké, sőt több kispapi szeminárium és piarista iskola társasága is. Megszületett tehát 1845-ben az újabb betiltó rendelet, de most már magyar nyelven (óriási változás az ország kulturális életében!). Ez a rendelet részletesebben beszél a társaságokról, s hivatkozva az előző betiltásra, megnevezi a protestáns iskolákat, amelyek azt nem tartották be. Az iskolafenntartó protestáns egyházak ezt követően törvényben biztosított autonómiájukra hivatkozva kiálltak a diáktársaságok mellett, s tiltakozott a betiltás ellen tizenkilenc vármegye is. Ezekről a felterjesztésekről a helytartótanács 1847 nyarán összefoglaló jelentést készített a bécsi udvar számára. Ebben a tekintélyelvi, parancsuralmi rendszer szemléletének megfelelően így „bátorkodik igénytelen véleményét előterjeszteni": „Tagadhatatlan lévén, miszerint a tanulóknak illy társulatok végetti szövetkezése, az azokkal válhatlan kapcsolatban álló gyűlésezések, vitatkozások és ezekből eredő súrlódásoknál fogva, könnyen tévutakra vezethet, az ifjakat valódi rendeltetésöktől elvonja, 's általában a' közoktatás czéljaival össze nem egyeztethető, jelenleg sem látszik fenforogni semmi alapos ok, melly az iskolai növendékek illyetén társulati alakot viselő egyesülésének szabad keletkezését és létezését ajánlhatóvá tenné." Észrevették a haladásért küzdő nevelők és államférfiak is, nemcsak a helytartótanács, hogy ezek a társaságok a szabadelvű és demokratikus gondolkodás terjesztői (pusztán szabad szervezeti formáik következtében is), éppen ezért buzdították, támogatták őket. Tarczy Lajos, a pápai Képzőtársaság hegeliánus tanárelnöke a Tavasz előszavában épp azokat a vitákat emelte ki mint a nevelés kiváló eszközeit, amelyektől (minden haladásellenes, merev rendszerhez, hatalomhoz hasonlóan) a helytartótanács féltette az ifjúságot: „Ugy voltam s vagyok meggyőződve, mikép az ifjak közti vélemény közlés, eszmezsurlódás — azon kivül, hogy folytonos gyakorlás által a gondolatok elmondásában bizonyos bátorságot s ügyességet teremt — az egyes tárgyakróli nézetet hatalmasan tisztítja, sőt némely tán örökre rejtve maradt magvakat is csírádzásra bir." Kölcsey arról az örömről írt (megköszönve a pataki diáktársaságnak a neki küldött Parthenon című zsebkönyvüket), melyet mindannyiszor érez, valahányszor magyar ifjakat lát „szépet, jót, nemest maguk elébe czél gyanánt tűzni, 's elérésére közös erővel törekedni". Biztatta őket: „vigyétek által szép törekvésteket az iskola csendes falain túl majd a' zajló életbe is" (épp ettől féltek a hatalom képviselői!), és így 359