A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A debreceni szikigyakor Dombos erdőség madárvilága

A területen előforduló madárfajok a következő 8 szisztematikai rend között osz' lanak meg a felsorolt arányok szerint: Sólyomalkatúak (Falconiformes) 5 (7,7%) Tyúkalkatúak (Galliformes) 1 (1,5%) Galambalkatúak (Columbiformes) 4 (6,2%) Kakukkalkatúak (Cuculiformes) 1 (1,5%) Bagolyalkatúak (Strigiformes) 3 (4,6%) Szalakótaalkatúak (Coraciiformes) 1 (1,4%) Harkályalkatúak (Piciformes) 4 (6,0%) Verébalkatúak (Passeriformes) 48 (71,6%) Ezek az arányok az összesített fajlistára vonatkoznak. Egyes években bizonyos eltolódások lehetnek a fauna összetételében, főleg a nagy testű madarak fluktuációja révén, amilyenek mindenekelőtt a Falconiformes és a Strigiformes. Az öt sólyomféléből, például a Falco vespertinus 1970-es években, a Buteo buteo 1986-ban fészkelt. A téli fajok közül a Falco columbarius és az Accipiter gentilis csak egyes években, az A. nisus rendszeresen vadászik a területen. A három bagolyalkatú közül az Asio otus és a Strix aluco fészkelése ismert az 1970-es évekből, az Athene noctua 1984-ig fordult elő ezen a területen az egész év folyamán. A Piciformesből négy faj honos a vizsgált térségben, azonban jellemzőnek egyedül a Drycopos maior nevezhető meg ebben a fiatal, odúszegény erdőségben. A fajok 71,6%-át a verébalkatúak képviselik 48 fajjal, közöttük a tipikus erdei madarak dominálnak. Az avifauna 76,12%-ában a költő fajokból áll, az 51 fészkelőből 28 faj állandó (harkályfélék, pintyfélék, cinegék, egyes rigófajok stb.). A költőfaunában tovább emelkedik a verébalkatúak részaránya (36 faj, 70,6%), ugyanakkor csökken a sólyomalkatúak és a bagolyalkatúak fajszáma, ami a faállomány fiatalságával és az odúk hiányával magyarázható meg. Az énekesek között a kis testű erdei madárfajok a tipikusak. A varjúfélékből egyedül a Garrulus glandarius gyakori, a Pica pica csak a terület pereménél, az országút menti fasorokban tömörül. Az avifauna faunatípusok szerinti állatföldrajzi tagolódása a következő: holarktikus 7 (10,45%), palaearktikus 25 (37,31%), óvilági 1 (1,49%), európai 13 (19,40%), európai—turkesztáni 10 (14,93%), turkesztáni 1 (1,49%), turkesztáni—mediterrán 1 (1,49%), mediterrán 2 (2,99%), indoafrikai 1 (1,49%), paleoxeromontán 1 (1,49%), kínai—mongóliai 1 (1,49%), szibériai 3 (4,48%) és a szibériai—kanadai 1 (1,49%) faj. A költő ornitofaunában ezek a részarányok nagyjából továbbra is megmaradnak (palaearktikus 18 faj, 35,29%, és európai 11 faj, 21,57%), de ezzel együtt eltűnik a holarktikus és a szibériai fajok sora, és emelkedik a déli faunakörök együttes részvétele a faunában (17 faj, 33,33%). Az akácerdő madárvilága Az akácos az adott erdőségben a legelterjedtebb erdőtípus. A Dombos környéki akácállomány (670 ha) közel egyidejű ültetésű, életkora közeledik a 30 évhez, vagyis 6 év múlva vágásérett lesz. Madártani vizsgálata ezért különösen indokolt volt. Megfigyelésekre egy 11,6 hektáros tipikus életkorú és habitusú területet választottam ki a 266 A jelű erdőtagban (1. ábra). A most 29 éves erdő faállománya 20—25 méter magas törzsű fákból áll, amely az 1983. évi ritkítás után kb. 70%-os sűrűségével és koronazáródásával jellemezhető (1. kép.). A mintaterület északi peremén né32