A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)
Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Bényei Miklós: A gazdasági szakoktatás ügye a reformkori országgyűléseken
kiadott vagy az egyesület előtt letett vizsgákról kiállított bizonyítványok legyenek elegendők a segédi vagy mesteri felszabadításhoz, és az illető beléphessen a szakági céhbe. Közvetve anyagi jellegű segítséget is vártak a diétától. A költségekkel való takarékoskodás érdekében szerették volna elérni a szerszámgyűjtemény gyarapítására vásárolt eszközök, gépek vámmentességét, a postán a díjmentességet, a Nemzeti Múzeum termeinek és berendezéseinek átengedését a kiállítások céljaira s azt, hogy „minden az iparügyet tárgyazó nyomtatványoknak egy-egy példánya egyesületünk könyvtárának beadassék". Vagyis a kötelespéldány-rendelet kiterjesztését szorgalmazták; s ezzel a szakkönyvtárak gyarapításának egy mostanság megvalósuló elvét vetették fel. 120 A kereskedelmi kerületi választmány a memorandumban foglaltakat messzemenően figyelembe vette. Az alapszabály és az addigi tevékenység ismeretében úgy vélte, az Iparegyesület hatékony előmozdítója lehet a hazai iparnak; megérdemli tehát a törvényhozás támogatását. A küldöttség az országos ajánlást is helyeselné, de miután ezt az egyesület nem igényelte, csak a becikkelyezést indítványozta. 121 A törvényjavaslat bevezető része a törvénybe iktatás tényét mondaná ki, a nyolc paragrafus pedig az egyesület emlékiratában felsorolt kéréseket tartalmazta, némileg eltérő fogalmazásban. Az 1. § a kormánytól való függetlenséget garantálná: „Az egyesület ügyeit továbbra is, szabályszerűleg tartandó közgyűléseiben, 's fennálló alapszabályainak értelmében intézendi el." A 2. és 3. § a bizonyítványok érvényességéről, a 6. § a múzeumi termek és eszközök használatáról, az 5. § a szerszámgyűjtemény darabjainak vám-, a 8. § pedig a levelezések díjmentességéről szólt. Az Iparegyesület könyvtárát illető köteles példányokról a 7. § intézkedett volna. 122 A kerületi küldöttség jelentésének ezt a részét az országgyűlés nem tárgyalta. A pénzügyi munkálat kerületi vitájában az Iparegyesület mégis szóba került. 1844. október 16-án Klauzál Gábor (Csongrád megye) 100 000 pengő forintot (évente 25 000 pft-ot) javasolt a segélyezésére az országos közpénztárból. Ezzel a követek elvileg egyet is értettek. 123 Két nappal később viszont — összhangban a társaság saját álláspontjával — nem szavazták meg az összeget, bár 17 megye hajlandó lett volna erre is. 124 Az 1844. október 23-i országos ülésen a liberálisok még egyszer megkísérelték a dolgot: a Magyar Gazdasági Egyesületnek szánt segély felét akarták az Iparegyesületnek juttatni. 125 A diéta vége felé, 1844. november 3-án terjesztették a kerületi ülés elé az Iparegyesület beadványát, amelyben immár közvetlenül kérte a rendektől a becikkelyezést és az országos pártfogás alá vételt. Ezt azonnal elhatározták. 126 A másnapi országos ülés elé került üzenethez mellékelték Az iparegyesület szabályai с dokumentumot és az újabb törvényjavaslatot. Ez utóbbi ekkorra már a választmányi szövegezés bevezetésére zsugorodott, egy-két apróbb módosítással: „Közhasznú ismereteknek a' nemzet minden, különösen iparűző osztályaiban leendő terjesztése, 's a' honi műiparnak előmozdítása végett több hazafiaknak e' czélra tett önkéntes ajánlásai mellett, az országban alakult iparegyesület —e' téren tett sikeres hazafiúi fáradozásainak méltánylásául beczikkelyeztetik." A feliratjavaslat is rövid volt, lényege ugyanaz, 120 Uo. 310. 121 Kereskedelmi jelentés, 1843. 31—32. 122 A 4. § előírná, hogy a helytartótanács iparügyi körleveleit az Iparegyesületnek is küldje meg. A törvényjavaslatot 1. Kereskedelmi jelentés, 1843. 32—33. p. (az idézet: 32. p.). 123 Kovács i. m. 6. köt. 219. és 224. 124 Uo. 6. köt. 234. 125 Ogy Jkv, 1843—44. 5. köt. 329—330. 126 Kovács i. m. 6. köt. 306. 344