A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Irodalomtörténet, művelődéstörténet - Kilián István: Szomorú halotti versek Hatvani professzor felett

amikor Hatvani professzor búcsúztatóját megírta. Forgathatott nyomtatott és kéziratos búcsúztatókat is, kölcsönözhette ezeknek szerkezetét, sőt egyes részleteit is. Forrásait nem ismerjük. Tisztázhatatlan az is, hogy maga vállalkozott-e erre a nem könnyű feladatra, vagy neki mint a poéták nyilvános rendes tanárának ez kötelessége volt. Sejthetően számára sem volt kellemetlen feladat a bizonnyal népes s nagyon sok helyről összesereglett tudós professzoroktól koszorúzott gyászoló gyülekezet előtt Hatvani iránti szeretetét verseivel is bizonyítani. Lehetséges azonban, hogy neki ezt „hivatalból" is tennie kellett, hiszen ő tanította a poétikai osztály tanulóit a versírás mesterségére. A gyászvers szerkezete hasonlít az e korban divatozó epicediumok szerkezetéhez, s ugyanilyen a majdnem két évtizeddel későbbi Csokonai Halotti versek című művéé is. Terjedelmes cím előzi meg Naszályi munkáját, amelynek záró soraiban kronosztichonnal az 1786-os évszámot rejtette el. Ezután a szerző önmagát nevezi meg, majd egy jellegzetes Horatius-idézet következik. A halotti vers tulajdonképpen imával kezdődik (24—46. sorok). A második részben a professzor életrajzát mondja el úgy, ahogyan ezt a szerzőnek rövid két nap alatt sikerült feltárnia. Aprólékosan kitér tanulmányi helyeire, s ezeket, nem hibátlanul ugyan, igyekszik évszámhoz is kötni. Debrecenbe költözése, a katedra elvállalása után fejtegeti a halott egyéniségét. A következő részben családjáról, gyermekeiről, öccséről, vejeiről mondja el a legfontosabb tudnivalókat. S miután így ebben a nagyobb szerkezeti egységben ismertette az elhunyt családját, hangot és műfajt is vált, s áttér a halott szájába adott búcsúzóformulára, így köszön el az elhunyt professzor nevében feleségétől, öccsétől, nagyobbik és kisebbik fiától, leányaitól, vejeitől, a szuperintendenstől, Rhedei Ferenctől, az egyházkerület világi elnökétől, a lelkipásztoroktól, tanárkollégáitól, a kollégium ifjúságától, az egész református egyháztól és a jelen levő gyászolóktól. Nem tudni, hogy Naszályi János honnan gyűjtötte össze a Hatvanira vonatkozó adatokat. Valószínű, hogy elsősorban saját ismeretére támaszkodott, hiszen tanítványa és kollégája is volt az elhunytnak. Sejthető azonban, hogy a családtól, nevezetesen az özvegytől, esetleg Mihály öccsétől is kérhetett adatokat. Bizonyára e többféle s nem ellenőrizhető forrás okozott néhány tárgyi, kronológiai tévedést. Igaz, rendelkezésére állhatott volna Naszályinak a professzor latin nyelvű önéletrajza, ez azonban kéziratainak tengeréből közvetlenül a haláleset után nem kerülhetett elő. November 16-án halt meg Hatvani, s két nap múlva már temették is. A kollégium publikus preceptorának ez alatt a két nap alatt kellett megszerkesztenie ezeket a nem is rosszul gördülő sorokat. Nézzük azonban a halotti versek tárgyi, kronológiai tévedéseit! A tizenhat éves Hatvani a „losontzi Pallás Táborába" nem 1736-ban, hanem 1734-ben került (67—68. sorok). Naszályi a fiatalember Losoncra érkezését 1736-ra, 18 éves korára tette, pedig Hatvani ekkor már ugyanitt nyilvános tanító volt. 1736. február 24-én pedig kissé könnyelműen, szülei tudta nélkül el is hagyta a kollégiumot, s Kecskemétre távozott, hogy ott folytassa tanulmányait. Innen azonban szülei vagyoni állapotára hivatkozva preceptori állást kért s kapott is Komáromban. 1737 márciusától 1738 márciusáig — Lósy-Schmidt szerint — itt tanított. Hatvani nem szívesen vállalta ezt a komáromi tanítóskodást, mint ahogyan annak idején Losoncon sem szívesen preceptorkodott. 1738-ban, áprilisban jelentkezett a debreceni kollégiumba tógátusnak, ide azonban csak „előfelvételivel" vették fel, így néhány havi rimaszombati tartózkodás után Losoncra utazott, s ott folytatta tovább tanulmányait. 1738. október elején érkezett Losoncra^ 1739 februárjától 1741 áprilisáig volt a Gyürki család házitanítója. 1741 áprilisában kezdte meg Debrecenben a teológiai stúdiumokat, s 1745 októberében fejezte itt be ilyen irányú tanulmányait. 298