A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1987 (Debrecen, 1988)

Néprajz - Marjai Márton: Antik mítoszi elemek folklorizálódása a Hortobágyon és környékén

Kürosz perzsa király sírfeliratát: „Ó, ember, bárki vagy, és akárhonnan érkezel, tudtam, hogy eljössz / egyszer'/, én Kürosz vagyok, én alapítottam a perzsák birodalmát. Ne irigyeld hát ezt a kevés földet, amely most testemet takarja!" Ezt általánosan folklorizálva megtaláltam hazai német temetó'kben is Solymáron, Pilisszentivánon, Pilisborosjenőn ebben a fogalmazásban 1936-ból: Denkt, was wir gelitten haben, % Gönnt uns nur die ew'ge Ruh. Megtaláltam szlovákul is a zólyomi temetőben (1982). A középkorban, klasszikus előzményekből átvéve, szokás volt a kegyurakat a templom sírboltjába temetni. De ettől eltérő helyen, a bejáratban a küszöb alá temetve talált Sőregi János egy anyát, ölében csecsemővel a hortobágy-görbeháti Árpád-kori templom feltárásakor 1934-ben. A templomküszöb alá görög mítoszok és a román kolindák

4 szerint védő hősöket temettek — a delphi küszöb alá Akhilleus fiát, Neoptolemoszt, utóbb Kleobiszt és Bitont. A hírhedt egyiptomi kincskereső könyv dahsuri kincsre vonatkozó utasítása szerint a falutól nyugatra egy nagy mecset küszöbe alá kell leásni. Ott egy hercegnő sírja van. Fel kell emelni a holt fejét, és alatta egy ládikó van. Abban három gyűrű. Ezek segítségével előparancsolhatok a kincsre vezető szellemek. Azután a halottat vissza kell helyezni.

5 Feltételezhető, hogy a görbeháti templomnál az anya sírja vezeklésből vagy büntetésből került a küszöb alá. Térfelszíni alakulatokhoz fűződő hagyományok, mondák Források és folyóvizek Tiszántúlon és általában az Alföldön csak a múlt század közepén megvalósított szükséges szabályozás nyomában állt be a vízhiány, minthogy csak az árvíz elhárítása történt meg, de a mezőgazdasági termeléshez szükséges víz biztosítása elmaradt. A szabályozások előtt különösen a vízimalmok számára épített sok gát akadályozta a víz lefolyását, és a folyóknak amúgy is alsó, kanyargós szakasza nagy földeket elmocsarasított a nyírségi dombvidék pereméig. A helyi mondák tehát az árvizek megelőzési módját keresik, illetve a forrásokkal, folyókkal kapcsolatos egykori felhagyott szokásokat utólag azzal magyarázzák. Forrástömés Hajdúdorogon és Zeleméren. Hogy a város alatt kanyargó ér, amely bőven csapadékos tél és tavasz után szinte a szélső sorház faláig megárad, el ne öntse a települést, a forrást betömték szalonnával, gyapjúval, malomkővel. Ezt a feladatot Kovács nevű hadnagy végezte, és ezért a családot mindmáig Dugó Kovács néven emlegetik és ismerik Hajdúdorogon. 1978-ban magam is láttam a nagy vízállás megáradt tavát. Ugyanilyen mondája van a zeleméri forrásnak is. Itt úgy hallottam, hogy három oldal szalonnával, három zsák gyapjúval és három malomkővel fojtották el a forrást, hogy a szántóföldeket el ne árassza. Ha Dorog, a város, alacsony, lapályos fekvése miatt, úgy látszik, mintha a magyarázatban valódi oka lenne a mondai cselekménynek, éppen Zelemér esetében kiderül, hogy utólagos kitalálás, mert itt a forrás a valamikori folyómeder fenekén legalábbis 8—10 méter magos partok között soha nem léphetett ezeken felül, és folytatásánál — Debrecen alatt mint Tócó — egyáltalán szóba sem került semmiféle árvízelhárítás, noha a város nyugati oldala azon a részen éppen elég lapályos. A forrástömési monda még pogány időkre vezethető vissza. Amikor a kereszténység elterjedt, a források tiszteletét megszüntették, illetve olyan helyeken, ahol 4 Jagamás János—Faragó József: Romániai magyar népdalok. (Bucuresti, 1974.) 60. sz. A pakulár. — Fochi, Adrian: Miorita. (Editura Academiei R. P. R., 1964.) 5 Kákossy László: Varázslás az ókori Egyiptomban. (Bpest, 1978.) 84. 239